Nagyon nagy élmény volt a 14-16 éveseknek, az utolsó pillanatban kijutottak… Viszont ijesztőbb scenariót várták, de mivel így is jól érezték magukat, nem panaszkodtak 🙂
5 kezdö csaj indult neki ennek a pályának. Eleinte eltartott míg ráhangolódtunk a játékra, de a végére ügyesen belejöttünk. Csak ajánlani tudjuk.A személyzet rettentő kedves és segítőkész volt velünk.
10. házassági évfordulós meglepetés ajándék volt a játék a férjemnek, igazi romantikus szoba. 😀 Ketten játszva is pont jó volt, jópofa feladatok, témához illő díszlet… És megtették a szervezők, hogy elrejtettek a szobában pár fotónkat és egy kis ládikát, amit az esküvőnk dátuma nyitott, így személyre szabták egy kicsit a játékot. Mindketten nagyon élveztük!
Ez a szoba…, mit szoba…, ház belopta magát a top 5-ös listánkba! Eszméletlen hangulatos díszlet, profin kidolgozott játékmenet, és nem is olyan nehéz! Minket úgy magával ragadott a játék, hogy 33 perc alatt ki… vagyis bejutottunk, és erősen bántunk, hogy már vége. Egy igazi „musthave” kveszt szabadulás-függőknek! 10/10!
Nagyon szépen köszönjük ezt az önfeledt játékkal töltött órát.
A feladatok könnyűek de mégis csavarosak, a feladatokhoz kitartás és leginkább csapat játék kell. Az egész feladvány sorozat kiválóan összhangban van egymással!:)
Nagxon jól éreztük magunkat, maradandó élményt kaptunk és jövünk még játszani!!:)
Mindenkinek szívből ajánlom!:)
Negativ elmenyeim vannak a szobarol.
A tortenet nem letezik, vagy csak nem lettunk megfeleloen beavatva. A jatekmester nem volt tul segitokesz, a szoba minosege atlagos volt, a feladatok nehol tulsagosan egyszeruek voltak, nehol meg tul nehezek semmifele rautalas nelkul (pl. a felirat el van mosodva a kirakosban az UV feny alatt)
Hardcore díszletű, izgalmas szoba! Jók a feladványok, nagyon ötletes, bár nekünk volt, amin egyszerűen nem láttuk, amit látni kellett volna. Illetve egy bizonyos játékelem nem a megfelelő eredményt mutatta. De korrekt segítséget kaptunk, így csak nem ragadtunk benn.. 🙂
Őszintén szólva mi a Csernobil játékot foglaltuk, de meghibásodott, így az időutazósra mentünk volna helyette, de éppen előttünk azt is megrongálták, úgyhogy némi árengedménnyel választhattunk egy másik pályát helyettük. Szerencsére még volt 2 pályájuk, amin nem voltunk, és ez volt a nehezebb. 🙂 Nem csalódtunk, izgalmas játék volt, tényleg helyszínelős, éppen csak kijutottunk. Ajánlom, mint a többi pánIQos szobát is! 😉
A szabadulószoba cselekménye: Helyszínelőként nap, mint nap nagy kihívásokkal kell megküzdenetek, de ami most rátok vár, fontosabb minden eddigi ügyeteknél. Kollégátokat, akivel együtt dolgoztatok egy nagyon fontos esten, reggel holtan találták a lakásán. Mindez azok után történt, hogy tegnap egy telefonhívásban tudatta veletek, valami igazán nagy dologra bukkant az üggyel kapcsolatban. Már sejtitek, hogy a .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: A külvilágtól távol álló szigetet, amely csodás lényeknek adott otthont egy óriási vihar támadta meg, melynek hatására az eddig oly biztosnak tűnő rendszer véglegesen meghibásodott. Egy csupán 60 percig működő egység tartja még zárva a kapukat, de ha ez az idő is letelik, minden dinoszaurusz kiszabadul, beleértve a sziget legveszélyesebb .... ➔
Sok éven át őrizték a titkot, de időről időre felbukkant a szóbeszédben egy titokzatos, kézzel készített gép története, amely varázslatos ízt kölcsönöz a csokigyárban készült finomságoknak. Ám ma éjjel végre fény derül a titokra – ugyanis csapatoddal sikerült bejutnotok a legnagyobb svájci csokigyár legszigorúbban őrzött helyiségébe! Küldetésetek nem más, mint megfejteni a gép működését, beindítani .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Egy sikertelen bankrablás, vagy talán hamisítottál? A mostani helyzetedet tekintve igazából nem is fontos. A 33-as zárkánál nincs pokolibb hely ezen a világon, azt tudnod kell. Az Alcatrazból gyerekjáték ehhez képest a szabadulás. Ne hidd, hogy olyan, mint egy magánzárka, itt valami nem stimmel. Sokszor úgy halljuk mintha mozognának a falak. Az .... ➔
A Flux nevű kísérleti létesítményben meghibásodás történt. A személyzetet evakuálták, viszont csapatoddal a gépházban ragadtatok! Szerencsére gyorsan találtok egy zártörő szerkezetet, amivel a biztonságos zónába juthattok. A probléma csak annyi, hogy a készülék lemerült. 90 percetek van, hogy eljussatok az épület belsejében lévő generátorszobába és aktiváljátok a zártörő szerkezetet. A sikerhez vezető úton számos akadályba .... ➔
Ebben a szabadulószobában a népszerű világépítős, barkácsolós kockavilágban találjátok magatokat, ahol izgalmas feladatokat oldattok meg a varázslatos portál megnyitása érdekében. A portál aktiválásán munkálkodva biztonságos bázisotokon megfejthetitek a titkos térkép üzenetét, világotokba kilépve üzletelhettek a falusiakkal, a különféle nyersanyagok összegyűjtése után a barkácsasztalon is alkothattok és a játék ikonikus kardját is használnotok kell. A szabadulószoba .... ➔
Az idő fogságában. Több mint száz évvel ezelőtt nyomtalanul eltűnt a legendás brit felfedező, Sir Alistair Pembroke egy feltérképezetlen dzsungel szívében. Naplója utolsó sorai egy föld alá süllyedt templomról szóltak – ősi, titokzatos, és rég elfeledett. Azóta senki sem találta meg… egészen mostanáig. Most rajtatok a sor: jussatok be a templomba, térképezzétek fel a romokat, .... ➔
Találd meg a Fiatalság forrását, és nyerj örök életet! Lépj fel a fedélzetre, egy igazi kalózhajóra Budapest belvárosában! 60 percetek van az összes akadály leküzdésére és a kijutásra. A feladatok megoldása igazi csapatmunkát és közös gondolkodást igényel. Használjátok az intelligenciátok és járjatok túl a csapdákat készítők eszén! A pályán 2-6 fő tud kényelmesen játszani. Olyan .... ➔
Egy mágikus börtön, ahol a világ legveszélyesebb varázslói raboskodnak. Nektek ide kell beszöknötök, és kiszabadítanotok a leghíresebb foglyot – mindezt úgy, hogy az őrök bármelyik pillanatban lecsaphatnak. Ez nem a szokásos 60 perces játék. A különleges technológiával kialakított pálya 75 percnyi adrenalint, varázslatot és meglepetést tartogat számotokra. Itt minden ajtó mögött rejtély vár, .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Bosszúállók – Egyesítsd a szuperhősök csapatát A Bosszúállók szétszéledtek. Egy titokzatos személy a keleti szentélyek látogatásakor vészjósló üzenet birtokába kerül, mely Thanos eljövetelét jövendöli. A Bosszúállók közül, azonban egyedül Vasemberről hallani az utóbbi időben. Keressétek fel Vasembert, majd közös erővel kutassátok fel a Bosszúállókat. Hol lehet Thor, Fekete Özvegy, Sólyomszem és Amerika .... ➔
Lenyűgözően hiteles környezet, két szintes magasságban. Tapasztalt játékosok számára Az Escobar ház a legnehezebb játékunk az AROOM-ban, és a legnagyobb területű szabadulószoba is egyben. Éljétek át a 80-as évek Kolumbia hangulatát ebben a két szintes játékban. Haladóknak, vagy nagy csapatoknak ajánljuk! Az amerikai DEA (Drug Enforcement Administration) megbízott magánügynökei bőrébe kell bújnotok. Végre lehetőség adódott átkutatni maga .... ➔
A város szívében, egy hangulatos New York kávézóban minden békésen indult… egészen addig, amíg egy különös zaj meg nem törte a nyugalmat. A vendégek az ablakhoz siettek, majd az utcára özönlöttek – ott pedig valami olyasmit láttak, amire senki sem számított. A Budapest utcáin megbúvó miniszobrok életre keltek. Kezükben világító fáklyák ragyogtak, fényük pedig egy .... ➔
A Gellért börtön halálsorán vagytok, és villamosszék általi halálbüntetés vár rátok. Ma van az utolsó esélyetek a szökésre. Képesek vagytok túljárni az őrök eszén és elkerülni a végzetes áramütést? Az idő ellenetek dolgozik, minden másodperc számít ebben a magas téttel bíró versenyben. A túlélésetek az eszeteken és a csapatmunkán múlik. Meritek vállalni a kihívást? .... ➔
Szülinapi zsúr max. 8 főre, 2,5 órás időtartamban A bölcsek köve nyomában VAGY a Zero Level Energy pályák egyikén, vendéglátás nélkül: szülinapos dekoráció, díszítés 60 perces csapatjáték a kiválasztott „szabadulós” játékban, a játék után ünnepléssel műanyag poharak, tányérok, evőeszközök, kés biztosítása ajándék könyv az ünnepeltnek, mely stílusosan rejtélyes detektívkalandokat tartalmaz animátor részvétele, igény esetén .... ➔
Mesterséges intelligencia már a MystIQueRoomban is? Azt hiszed viccelünk? Hát nem! Az evosoft, Magyarország egyik vezető szoftverháza a high-tech pályák legmodernebb változatát építette meg nálunk, hogy valóban a jövőben érezhesd magad. Képzeld azt, hogy titkos laboratóriumunk számítógépei mögött fejlesztőmérnökünk már hónapok óta egy mesterséges intelligencia projekten dolgozik. Célja, hogy egy szép, új világot teremtsen, ahol .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: A Pop-Up Mini ott nyújt igazi szabadulószoba élményt, ahol csak szeretnéd. Mutass egy teret, – legyen az egy iroda, konferenciaterem, hotelszoba, kis raktár, bármi – mi játékokkal és dekorációval igazi kijutós játékot varázsolunk a helyből. Tartalmilag van lehetőség egyedi és stock tematikák megrendelésére is, befogadóképessége pedig 2-6 fő játékonként. A játékok hossza .... ➔
JUMANJI SZABADULÓ ÉS KALANDJÁTÉK! A szabadulószoba cselekménye: Még vissza nem szerzitek a Jaguár szemét, nem múlik el a Jumanji-t fenyegető veszély. A küldetés nehéz, a dzsungel veszélyes, de ha elkezdtétek befejezni szükséges. Ha sikerül az ékkövet felkutatni, tegyétek a helyére és kiáltsátok JUMANJI! Legújabb kalandjátékunk Jumanji világába repíti kalandorainkat. Egy elképesztően látványos környezetben válhattok ennek .... ➔
NYOMOZÓS TÚRA- Margitszigeti merénylő : Tegnap a rendőrség egy fenyegető levelet kapott: „Mind meg fogtok halni! Felrobbantom egész Budapestet. Nem találtátok meg apám testét, se a gyilkosát a Margitszigeten…” Mentsétek meg Budapest polgárait! A rendőrök mind az evakuálással vannak elfoglalva, így csak rátok számíthatunk. Fel kell derítenetek a merénylő apjának gyilkosát és meg kell .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: A város legrejtélyesebb társasjátéka, ahol Te vagy a főhős és maga a város a játéktábla! A ParaPoly kalandjátékban nem csak nézni, hanem látnod is kell a várost! Vedd észre az elrejtett jeleket,bírd szóra a nyomokat és oldd meg a rejtvényeket! Ehhez nincs másra szükséged,mint néhány barátra,egy okostelefonra, egy buta tollra és az .... ➔
A játék folytatódik… Ezúttal másfél órátok van a kijutásra, hogy megszerezzétek a végső kulcsot. A csapattársaitokat elrabolta Kirakós gyilkos egyik tanítványa. Nem elég magatokat kiszabadítani, még a bezárt társaitokért is ti feleltek. Oldjátok meg a feladványokat külön-külön, majd együtt győzzétek le végleg John Kramert. Ezúttal 5 szobán kell átvágnotok magatokat Kirakós gyilkos legkeményebb csapdáit leküzdve a .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Jurassic Escape játékunk egy merőben új típusú játék az otthoniszabaduloszoba kínálatában. Gyakorlatilag egy budapesti méltán híres szabadulószoba virtuális mása, mely a Virtuálisbejárás csapatának kitartó és profi munkájának eredménye. 60 perc áll rendelkezésre a kijutásra a virtuális térben. Haladjatok szobarészről szobarészre, oldjátok meg a rejtvényeket, pontosan úgy mintha ott lennétek a valós játékban. Mozogjatok a .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Vegyél részt az események forgatagában, és bújj bele Alice cipőjébe! Merülj el egy igazi varázsvilágban! Ki kell derítened a Szívkirálynő titkait, aki átkot szórt Csodaországra. Igyál egy zsugorító főzetet, és kövesd a Fehér Nyulat a világ tekervényes labirintusain keresztül a kémlelőüveg mögött, ahol minden a feje tetejére áll! Segíts az időben ragadt .... ➔
SevenHill – Életre-szóló Játszma! A békés, nyugodt kisvárosára hosszú árnyékot vet a nemrég bezárt Seven Hill elmegyógyintézet épülete. Az emberek csak suttogva merik szóbahozni a szörnyű tragédiákat, amit a város vezetése szívesen eltussolt volna. Több ember kilétéről semmit nem tudnak a hozzátartozóik. Dale Emerson , egy nyugdíjazott detektív újranyitná a poros aktákat, ám ehhez segítségre .... ➔
Játékotok helyszíne egy valódi metrómegálló a parlament alatt, peron és egy igazi orosz metrószerelvény kocsija. A metróra felszállva rájöttök, hogy valami nem stimmel. Egy terrorcselekmény van folyamatban melyet meg kell akadályoznotok. Fel akarják robbantani az egész állomást. Találjátok meg és hatástalanítsátok a bombát! A metró egy szuper realisztikus, legújabb generációs szabadulós kalandjáték. Éljétek át egy .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: A Sógun házában sosem látják szívesen a hívatlan vendégeket. A kérdés, sikerül-e észrevétlenül átkutatnotok a szobákat és tudtok-e minden gyanús jelre figyelni. Semmi felett sem érdemes átsiklanotok, itt a kérdések is a részletekben rejlenek. .... ➔
Az egyik legnépszerűbb szabaduló szoba játéka Harry Potter és a Legendás Állatok világába kalauzol el téged. Egy gonosz varázsló tiltott alkímiai kísérleteket folytat, a célja, hogy aranyat állítson elő. A Mágiaügyi Minisztérium azonban nyomozásba kezd, és megtalálja a varázsló titkos laboratóriumát. Titeket küldenek el, hogy segítsetek feltárni a fekete mágiával teli helyiségeket és találjátok meg .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: A A múlt árnyai – séta és nyomozás a Budai Várban A Budai Várnegyedben egy kémtörténetbe csöppenünk, és a történelem kísér majd minket az 1940-es évekbe. Kultúrtörténeti séta és fikció, melyben egy játékvezető is a segítségetekre lesz. Rejtély és izgalom, séta és szórakozás. Mintha időutazók lennénk, a különös történetek elérnek minket, .... ➔
Rátok, az Abbászida Kalifátus bátor lakóira vár a feladat, hogy megszabadítsátok kalifátusunkat a Sötét Kalifától, és meggátoljátok nagyratörő, gonosz terveiben. A Sötét Kalifa már sikerrel hajtotta igába a szomszédos kalifátusokat, és kényszerítette száműzetésbe a szultánt. Velünk is ugyanezt készül tenni, hogy a félelem zászlaja alatt uralhassa kalifátusunkat. Csak ti szállhattok vele szembe és menthetitek meg .... ➔
Mesélik, hogy messze földön híres volt egy varázsló, akit csak Hatalmas Varázslóként emlegettek. Nem hataloméhség, hanem jószívűség vezérelte, varázserejét mások megsegítésére fordította. Azonban egy napon nyomtalanul eltűnt. A legenda szerint nem ment el örökre, hátrahagyta varázspálcáját, hogy méltó utódra bízza. Sokan keresték a pálcát, de senkinek sem sikerült rábukkannia. Egy névtelen, szenvedélyes .... ➔
Szabadulószoba Pszichopata gyilkos csapdája
«Időcsapda» Budapest
Nagyon nagy élmény volt a 14-16 éveseknek, az utolsó pillanatban kijutottak… Viszont ijesztőbb scenariót várták, de mivel így is jól érezték magukat, nem panaszkodtak 🙂
Szabadulószoba A MAYA BIRODALOM
«Exit the Room» Budapest
5 kezdö csaj indult neki ennek a pályának. Eleinte eltartott míg ráhangolódtunk a játékra, de a végére ügyesen belejöttünk. Csak ajánlani tudjuk.A személyzet rettentő kedves és segítőkész volt velünk.
Szabadulószoba Zárt osztály
«Neverland» Budapest
10. házassági évfordulós meglepetés ajándék volt a játék a férjemnek, igazi romantikus szoba. 😀 Ketten játszva is pont jó volt, jópofa feladatok, témához illő díszlet… És megtették a szervezők, hogy elrejtettek a szobában pár fotónkat és egy kis ládikát, amit az esküvőnk dátuma nyitott, így személyre szabták egy kicsit a játékot. Mindketten nagyon élveztük!
Szabadulószoba Az Escobar Ház
«AROOM» Budapest
Ez a szoba…, mit szoba…, ház belopta magát a top 5-ös listánkba! Eszméletlen hangulatos díszlet, profin kidolgozott játékmenet, és nem is olyan nehéz! Minket úgy magával ragadott a játék, hogy 33 perc alatt ki… vagyis bejutottunk, és erősen bántunk, hogy már vége. Egy igazi „musthave” kveszt szabadulás-függőknek! 10/10!
Szabadulószoba Roxfort és a legendás állatok
«Exit the Room» Budapest
Nagyon szépen köszönjük ezt az önfeledt játékkal töltött órát.
A feladatok könnyűek de mégis csavarosak, a feladatokhoz kitartás és leginkább csapat játék kell. Az egész feladvány sorozat kiválóan összhangban van egymással!:)
Nagxon jól éreztük magunkat, maradandó élményt kaptunk és jövünk még játszani!!:)
Mindenkinek szívből ajánlom!:)
Szabadulószoba Éjszaka az egyiptomi múzeum
«Exit the Room» Budapest
5-en vágtunk neki ennek a feladatnak, és a remek csapatmunkanak hála segítség nélkül kijutottunk 40 perc alatt.
Szabadulószoba Pszichopata gyilkos csapdája
«Időcsapda» Budapest
Negativ elmenyeim vannak a szobarol.
A tortenet nem letezik, vagy csak nem lettunk megfeleloen beavatva. A jatekmester nem volt tul segitokesz, a szoba minosege atlagos volt, a feladatok nehol tulsagosan egyszeruek voltak, nehol meg tul nehezek semmifele rautalas nelkul (pl. a felirat el van mosodva a kirakosban az UV feny alatt)
Szabadulószoba SevenHill
«AROOM» Budapest
Hardcore díszletű, izgalmas szoba! Jók a feladványok, nagyon ötletes, bár nekünk volt, amin egyszerűen nem láttuk, amit látni kellett volna. Illetve egy bizonyos játékelem nem a megfelelő eredményt mutatta. De korrekt segítséget kaptunk, így csak nem ragadtunk benn.. 🙂
Szabadulószoba Az Escobar Ház
«AROOM» Budapest
This is very special room. You should think deeply to find the answers. It’s a bit difficult but very fun for the all family.
Recommended.
Szabadulószoba Zárka 33
«LOGIC ARENA» Budapest
Nagyon élveztem…
A benti telefonon ingyen hivhato a MCdrive 😁😆😆
Köszönjük a lehetőséget hogy ott lehettünk 😘
Szabadulószoba Csernobil
«PaniqSzoba» Budapest
Jó kis pálya volt! Ötletes feladatok, minimalista, de hangulatos díszlet. Klassz játék volt!
Szabadulószoba Éjszaka az egyiptomi múzeum
«Exit the Room» Budapest
Nagyon jól èreztük magunkak.Összetett csapatmunkára szüksèg volt. Jól kikapcsolódtunk. Tetszett mindenkinek!
Szabadulószoba Helyszínelők/CSI
«PaniqSzoba» Budapest
Őszintén szólva mi a Csernobil játékot foglaltuk, de meghibásodott, így az időutazósra mentünk volna helyette, de éppen előttünk azt is megrongálták, úgyhogy némi árengedménnyel választhattunk egy másik pályát helyettük. Szerencsére még volt 2 pályájuk, amin nem voltunk, és ez volt a nehezebb. 🙂 Nem csalódtunk, izgalmas játék volt, tényleg helyszínelős, éppen csak kijutottunk. Ajánlom, mint a többi pánIQos szobát is! 😉
Szabadulószoba Zárka 33
«LOGIC ARENA» Budapest
Nagyon jól éreztük magunkat, máskor is megyünk az biztos! 🙂
Szabadulószoba Zárt osztály
«Neverland» Budapest
Remek környezet, nagyon jó és ötletes játék. Azoknak is kiváló, akik még nem profi szabadulók. Mindenkinek ajánlom!!!