Szuper volt a díszlet, a feladványok is tetszettek, egy kritika viszont: az EXIT gombok annyira környezet idegenek, hogy a csapatunk egyik tagja szerint: „Az nem volt fair” 🙂
Jól éreztük magunkat, a játékmester kiválóan végezte a dolgát!
Szerintünk ez a szoba nagyon jó volt!
Volt benne egy kicsi ijesztő rész amikor lekapcsoltak a fények és hogy sötétben voltunk ez három 11 éves lánynak felnőtt nélkül nagyon nehéz volt!
De egyébként minden szuper jó volt és nagyon kreatív feladatok voltak amivel még egyik szabaduló szobában sem voltak!
Mindenkinek ajánlom ezt a szobát!
Szuper kis szoba, nagyon jól éreztük magunkat. Bár ez a hely legnehezebb szobája mi gond nélkül kijutottunk és időnk is maradt bőven, akár több feladvány is lehetett volna, de így is jó élmeny volt!
Családommal egy rendkívül izgalmas egy órát töltöttünk összezárva egy nagyon jól összerakott szobába és játék keretein belül. A logikai feladatokat együtt egy csapatként fejtegettük meg és sikeresen kijutottunk idő előtt.
Köszönjük az élményt.
Csúcs szuper pályán vettünk részt.
Kalandos volt belerázódni a rejtélyes helyzetbe és együtt, csapatmunkával -és némi ‘KIS’ segítséggel- lépésről lépésre izgatottabban közeledni a cél- a kiút felé. Kreatív, nagyon hangulatos, vidám és még inkább izgalmas élményünk volt veletek.
A pálya és a szolgáltatás minősége is kiváló volt.
Köszönjük:)
Lilla és Patrik
A szobát nagyon élveztük, jó fejtörők voltak. A kis hely a lehető legjobban volt berendezve. Kevés a rejtvény és sok megtévesztő jel. Igazi agy és csapatmunka volt. A játékmester nagyon kedves volt, a helységek kialakítása igényes volt. Köszönjük a húsvéti polarizált képet és a jó kikapcsolódást ! 🙂
Életem első szabadulószobája volt. Korábban már volt tapasztalatom videójátékok és társasjátékok formájában ehhez a témához, így legalább tudtam, hogy milyen típusú feladványokra számíthassak. Egész jó időt mentünk és nagyon ötletesek voltak a fejtörők a szobák nagyon hangulatosak, mindenféle szinten pozitív volt számomra a kaland 🙂
A játékmenet, a feladatok nagyon jók, ötletesek lettek volna. De a kidolgozása silány. Minden lötyög, majdnem leesik, és még a tablet sincs elrejtve a falba, csak odatámasztva. Meg amikor egy függöny van odalakatolva ajtónak… És iszonyatosan dohos! Majdnem megfulladtunk a köhögéstől.
Az az igazság, hogy többet vártunk ettől a szobától. A játék meglehetősen könnyű volt, viszont sokszor elég erőltetettek voltak a feladatok. Hiba is volt (egy kulcs mást is nyitott, mint amit kellett volna). Az „újgenerációs” játék sem teljesült, mert tele volt lakattal. És még a díszlet is igen halovány volt.
Nagyon jól éreztük magunkat! Kreatív és kellően izgalmas volt a játék. Néha elakadtunk, de a profi GM mindig épp annyi infóval segített minket ki, hogy tovább tudjunk jutni. Pici extra időt kaptunk még így ki tudtunk jutni.
Első szabadulószobás élményünk: szuper volt! 🙂 Nagyon jól éreztük magunkat. 5 nagykorú és egy 6 éves gyerek volt a csapatban, mindenki jól mulatott. Kicsit félek is, mert annyira jó volt, hogy nehogy a következő csalódás legyen! 🙂
Őszintén megmondom, a többi MagicRooms szoba után ez a játék nagy csalódás volt. Erőltetett feladatok, közepesen jól kivitelezett díszlet, és több játék egyszerűen nem működött vagy túl hamar nyílt ki… S ami a legrosszabb egy szabszobában, emiatt be kellett jönnie a játékmesternek. Többször is. Nehéznek sem mondanám, nagyon hamar kijöttünk. És legszívesebben visszakértük volna a pénzünket…
Izgalmas, jó hangulatú pálya. Lineáris játékmenet elég könnyű feladatokkal, így a tematikája ellenére 🙂 gyerekeknek (>10 év) is ajánlom! Egy élmény a díszlet, de nincs benne ijesztő, még effektek szintjén sem. Nekünk nagyon tetszett!
FELKÉSZÜLTETEK EGY IGAZI HORROR SZABADULÁSRA, AHOL ÉLŐ SZEREPLŐK GONDOSKODNAK MIND A NÉGY PÁLYÁN ARRÓL, HOGY MEGNEHEZÍTSÉK AZ AMÚGY SEM KÖNNYŰ DOLGOTOK ÉS FELPÖRGESSÉK A HANGULATOT A HÁTBORZONGATÓ ÉS FÉLELEM GERJESZTŐ JELENLÉTÜKKEL?? Minden pálya 70 perces! A helyek korlátozott számban a szokásos időpontoktól eltérően elérhetők! 14.00. és 21.30. közötti kezdési időpontokban! Kérlek szabad helyek végett telefonon .... ➔
Most már biztos, hogy egy megszállott gyilkossal állunk szemben. Az elmúlt hetekben három fiatal lány holttestét találták meg, és a körülmények mind arra utalnak, hogy ugyanaz az elkövető áll a háttérben. Segítsetek a rendőrségnek elkapni a gyilkost, és megakadályozni a következő áldozat elrablását, mielőtt túl késő lenne! A játék most 2025-ös felújított verzióban, történelmi hűséggel .... ➔
Az idő fogságában. Több mint száz évvel ezelőtt nyomtalanul eltűnt a legendás brit felfedező, Sir Alistair Pembroke egy feltérképezetlen dzsungel szívében. Naplója utolsó sorai egy föld alá süllyedt templomról szóltak – ősi, titokzatos, és rég elfeledett. Azóta senki sem találta meg… egészen mostanáig. Most rajtatok a sor: jussatok be a templomba, térképezzétek fel a romokat, .... ➔
Meritek próbára tenni a bátorságotokat? A város szélén álló, évtizedek óta elhagyatott Elmegyógyintézet falai között sötét titkok lappanganak. A hely hírhedt Dr. Grey kísérleteiről, amelyekről máig suttogva mesélnek a környékbeliek. Most rajtatok a sor, hogy kiderítsétek az igazságot – de nem lesz könnyű dolgotok! 75 percetek van, hogy megtaláljátok a híres orvos eltűnt naplóját. Ha .... ➔
Az út kihalt. A neonfény pislog. A rádió sistereg – és egyszer csak megszólal valami, ami nem emberi. Egy elhagyatott benzinkúton vagy, a semmi közepén. Nincs térerő, nincs menekvés. Csak Ti… és ők. Az idegenek nem beszélnek. Csak figyelnek. Néha segítenek, néha… mintha kísérleteznének… Valami nem stimmel a levegőben, a fényekkel, a zajokkal. A valóság .... ➔
Ebben a szabadulószobában a népszerű világépítős, barkácsolós kockavilágban találjátok magatokat, ahol izgalmas feladatokat oldattok meg a varázslatos portál megnyitása érdekében. A portál aktiválásán munkálkodva biztonságos bázisotokon megfejthetitek a titkos térkép üzenetét, világotokba kilépve üzletelhettek a falusiakkal, a különféle nyersanyagok összegyűjtése után a barkácsasztalon is alkothattok és a játék ikonikus kardját is használnotok kell. A szabadulószoba .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: A külvilágtól távol álló szigetet, amely csodás lényeknek adott otthont egy óriási vihar támadta meg, melynek hatására az eddig oly biztosnak tűnő rendszer véglegesen meghibásodott. Egy csupán 60 percig működő egység tartja még zárva a kapukat, de ha ez az idő is letelik, minden dinoszaurusz kiszabadul, beleértve a sziget legveszélyesebb .... ➔
Több hátborzongató történet is kering egy régen bezárt elmegyógyintézetről, melyről szinte senki nem tudja, hogy pontosan hol is van. Az intézetben titokban számtalan ember kísérletet és más egyéb illegális, etikailag elfogadhatatlan kutatást végeztek. Az ottani vezetőség igyekezett ezeket eltitkolni a nyilvánosság elől, azonban az igazságra mégis fény derült. A hatóságok természetesen bezáratták az intézményt, hollétét .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Helyszínelőként nap, mint nap nagy kihívásokkal kell megküzdenetek, de ami most rátok vár, fontosabb minden eddigi ügyeteknél. Kollégátokat, akivel együtt dolgoztatok egy nagyon fontos esten, reggel holtan találták a lakásán. Mindez azok után történt, hogy tegnap egy telefonhívásban tudatta veletek, valami igazán nagy dologra bukkant az üggyel kapcsolatban. Már sejtitek, hogy a .... ➔
Sok éven át őrizték a titkot, de időről időre felbukkant a szóbeszédben egy titokzatos, kézzel készített gép története, amely varázslatos ízt kölcsönöz a csokigyárban készült finomságoknak. Ám ma éjjel végre fény derül a titokra – ugyanis csapatoddal sikerült bejutnotok a legnagyobb svájci csokigyár legszigorúbban őrzött helyiségébe! Küldetésetek nem más, mint megfejteni a gép működését, beindítani .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Egy sikertelen bankrablás, vagy talán hamisítottál? A mostani helyzetedet tekintve igazából nem is fontos. A 33-as zárkánál nincs pokolibb hely ezen a világon, azt tudnod kell. Az Alcatrazból gyerekjáték ehhez képest a szabadulás. Ne hidd, hogy olyan, mint egy magánzárka, itt valami nem stimmel. Sokszor úgy halljuk mintha mozognának a falak. Az .... ➔
A Flux nevű kísérleti létesítményben meghibásodás történt. A személyzetet evakuálták, viszont csapatoddal a gépházban ragadtatok! Szerencsére gyorsan találtok egy zártörő szerkezetet, amivel a biztonságos zónába juthattok. A probléma csak annyi, hogy a készülék lemerült. 90 percetek van, hogy eljussatok az épület belsejében lévő generátorszobába és aktiváljátok a zártörő szerkezetet. A sikerhez vezető úton számos akadályba .... ➔
A vaksötétben egy hideg fém bilincs szorítja a csuklódat, és a távolból egy torz hang szólal meg: „Játsszunk egy játékot…”. A levegőben fém és vér szaga keveredik, miközben ráébredsz, hogy minden mozdulatodnak következménye van. Nem tudod hogy kerültél ide, még kevésbé, hogy lehet kijutni. Itt nem elég bátornak lenni – hidegvér, ész és kegyetlen döntések .... ➔
Ezt a játékot bátran ajánljuk mindenki számára, nemtől és kortól függetlenül. Meg vagyunk győződve róla, hogy felnőtt fejjel is elő fog törni belőletek a játékos kedv, és a lenyűgöző környezetben kalózokká változtok, akik a kincskeresés nehéz útjára lépnek. Meneküljetek meg a hajó börtönéből, és vezessétek az öreg kalózhajót a kincses sziget felé. Ha sikerül megtalálniuk .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Üldöznek a hitelezők? Rátok szállt a bank? Az alvilág a nyomotokban? A Kalmárfogó csak rátok vár! Vajon készen álltok? Ti, akik nehéz helyzetben éltétek életeteket, most busás “pénzösszeget” nyerhettek, ha részt vesztek a Kalmárfogóban. A feladatotok az lesz, hogy túléljétek a viszontagságokat, és megnyerjétek a jutalmat! Merüljetek bele ebbe a .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Juss ki a titokzatos egyiptomi bazár forgatagából, találd meg az elveszett papirusztekercset és menekülj a fáraó sírkamrájából, amíg nem késő! A századforduló idején érkeztek meg Egyiptomba egy régészeti expedíció tagjaiként. Társaiddal új információt kaptok egy ősi tekercsről, amelyet valahol egy titkos templom mélyén rejtettek el több mint 3000 évvel ezelőtt. Ezt a .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: 2335-öt írunk. Egy tudós feltalálta az időgépet és meg akarta változtatni a történelem legborzasztóbb eseményeit, ezzel hozva el a világbékét! Ám sajnos véletlenül kitörölte ezeket a pillanatokat a múltból, ezzel ellopva több milliárd ember emlékét, vágyait és idejét, beindítva egy apokalipszis hullámot. A világ, melyet ismerünk megsemmisülni látszik! A dolgotok visszautazni a .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Budapest legjobb horror szabadulószobája az Alien vs Predator világában játszódik. Veszélyes bolyóra tévedtek a társaitok segélyhívását követve. Megtaláljátok a lezuhant repülőjük roncsát, ám a felfedezők nyom nélkül eltűntek. A ti dolgotok, hogy megtaláljátok és megmentsétek őket az áthatolhatatlan dzsungelben, miközben bármelyik pillanatban széttéphetnek benneteket a szörnyetegek. 60 percetek van teljesíteni a küldetést, .... ➔
A nap már régen lebukott a horizonton, amikor Anna elérte az erdő szélét. A szél fagyos volt, és a lelkében is hasonló hideg tombolt. Múltjának sötét árnyai üldözték. A fák sűrűje baljósan nyelte el a fényt, és az ösvény hamarosan eltűnt a szeme elől. Botladozva, fáradtan haladt előre, amikor hirtelen megpillantott egy furcsa fényt. Egy .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Toranaga, a Sógun árnyéka lebeg Kamakura utcái felett. Hatalmának megtöréséhez, minden veszéllyel dacolva be kell törnötök a sógun házába az éj leple alatt és el kell hoznotok a gyilkos fegyvert. Toranaga nagyúr számos kihívással várja a hívatlan vendégeket. Kalandozzatok igazi japán környezetben Budapest egyik legszebb szabadulószobájában. 60 percetek van az összes akadály .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Lépj be a Varázskastély ajtaján, és add át magad a csodáknak! Magával ragadó látványvilág, az eddigi leggrandiózusabb kaland! Pálcát fel! A feladatok megoldása igazi csapatmunkát és közös gondolkodást igényel. Használjátok az intelligenciátok és járjatok túl a csapdákat készítők eszén! Korhatár: 0+ .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Szeretitek a kocsmákat és szerettek nyomozni? Akkor ezt a játékot nektek találták ki. A Crazy Pub Tour legújabb játékában nyomozhattok egy tudós után, aki az egész országot meg akarja mérgezni egy újfajta vírussal, ami befolyásolja a szabad akaratot. Hogy ez miért jó? Mert így továbbra sem fogjátok a megújuló energiaforrásokat használni és .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Csodaország furcsa teremtményeit elnyelte a föld. Sehol a Tojás, a Nyúl, az Ikrek, de még a Kalaposnak is hűlt helye. Rajtad a sor, hogy megtaláld őket. Kalandra fel! Akarom mondani: ÜREGBE LE! A feladatok megoldása igazi csapatmunkát és közös gondolkodást igényel. Használjátok az intelligenciátok és járjatok túl a csapdákat készítők eszén! A .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Havas Jon, az észak királya magához hívatta az összes olyan zászlós urát, akik hűséget fogadtak a Stark háznak, s kiknek ősi kötelékeik a legigazabbak! – Fegyverbe hát! Galbart Glover úr, Deepwood Motte ura hősiesen elfogadta a Fehér Farkasok hívását, és előre küldte a hadseregét Winterfellbe. Szüksége van rátok és .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: „Eddigi legizgalmasabb pályánk ötlete a “Vissza a jövőbe” című sikerfilm történetére épül. A Fluxuskondenzátort eddig 1 ember alkotta meg, a neve Dr. Emmett Lathrop Brown, más néven Doki. Egyik este egy képet akart felakasztani a WC fölé, amikor megcsúszott és a fejét beverve megálmodta a fluxuskondenzátor rajzát. Ez az eszköz egy autóba .... ➔
Amikor a terveteket szövögettétek a fogadóban, még minden ésszerűnek és könnyen megvalósíthatónak tűnt…de most, a Teknős-öbölben állva éjfélkor, félelemmel a lelketekben bámulva a hajót, valahogy semmi sem tűnik ésszerűnek. A kalózvilág legáhítottabb kincse sosem tűnt még ilyen közelinek, de soha senki nem tért még vissza, aki valaha a hajóra lépett. Tudjátok hogy Feketeszakáll és legénysége .... ➔
A barátaiddal egy éjszakai barangolás során egy régi játékboltra bukkantok. Az ajtó nyikorogva kinyílik, belépve egy őrült játékkészítő által tervezett labirintusban találjátok magatokat. A falon táncoló árnyakkal körülvéve, és a polcokról üres tekintettel bámuló játékok gyűrűjében állva meg kell fejtenetek a játékkészítő feladványait, hogy sikerrel szökjetek meg ebből a rémálomból. Minden egyes lépéssel újabb részleteket .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Készülj fel egy hihetetlenül izgalmas, otthoni szabadulós játékra, amelyben a jól ismert “Reszkessetek Betörők!” világába csöppensz! Ebben a játékban nem csak a rejtvények és fejtörők szerelmesei, de a kreativitásukat szerető játékosok is megtalálják a számításukat. Hangalapú, videós feladatok, valósághű, a játékra szabott profilok és weboldalak várják a játékost, hogy elmerüljön a történetben. .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: A holtak serege már a küszöbön áll, a fal védelme pedig egyre csak gyengül. Az Éjjeli Őrségnek óriási szüksége van rátok. Vajon képesek vagytok átkelni a Hét Királyságon és elegendő sárkányüveget gyűjteni, hogy legyőzzétek az Éjkirályt? Ha nem jártok sikerrel 60 perc alatt, veletek fog bővülni a Mások Serege. A világsikerű sorozat .... ➔
Üdvözlünk a Dream House Szabadulószobában: Nem Csak Gyerekeknek, Hanem Igazi Kihívás Mindenki Számára! Lépj be egy varázslatos világba, és készülj fel egy olyan szórakoztató szabadulószoba-élményre, mint még soha! Készülj fel, hogy átléped a rózsaszín falakat, és elmerülsz egy olyan világban, ahol az izgalom és a kaland minden pillanatban ott lebeg a levegőben. A Dream House dizájnja és egyedi játékelemei .... ➔
Szabadulószoba A Mélység Titka
«Exit the Room» Budapest
Szuper volt a díszlet, a feladványok is tetszettek, egy kritika viszont: az EXIT gombok annyira környezet idegenek, hogy a csapatunk egyik tagja szerint: „Az nem volt fair” 🙂
Jól éreztük magunkat, a játékmester kiválóan végezte a dolgát!
Szabadulószoba Az Észvesztő
«PaniqSzoba» Budapest
Szerintünk ez a szoba nagyon jó volt!
Volt benne egy kicsi ijesztő rész amikor lekapcsoltak a fények és hogy sötétben voltunk ez három 11 éves lánynak felnőtt nélkül nagyon nehéz volt!
De egyébként minden szuper jó volt és nagyon kreatív feladatok voltak amivel még egyik szabaduló szobában sem voltak!
Mindenkinek ajánlom ezt a szobát!
Szabadulószoba Madness
«Exit the Room» Budapest
Szuper kis szoba, nagyon jól éreztük magunkat. Bár ez a hely legnehezebb szobája mi gond nélkül kijutottunk és időnk is maradt bőven, akár több feladvány is lehetett volna, de így is jó élmeny volt!
Szabadulószoba H-ELLDORÁDÓ
«LOGIC ARENA» Budapest
Családommal egy rendkívül izgalmas egy órát töltöttünk összezárva egy nagyon jól összerakott szobába és játék keretein belül. A logikai feladatokat együtt egy csapatként fejtegettük meg és sikeresen kijutottunk idő előtt.
Köszönjük az élményt.
Szabadulószoba Santa Muerte
«E-Exit» Budapest
Csúcs szuper pályán vettünk részt.
Kalandos volt belerázódni a rejtélyes helyzetbe és együtt, csapatmunkával -és némi ‘KIS’ segítséggel- lépésről lépésre izgatottabban közeledni a cél- a kiút felé. Kreatív, nagyon hangulatos, vidám és még inkább izgalmas élményünk volt veletek.
A pálya és a szolgáltatás minősége is kiváló volt.
Köszönjük:)
Lilla és Patrik
Szabadulószoba REJTÉLYES RENDELŐ
«SCAVENGER ESCAPE» Budapest
A szobát nagyon élveztük, jó fejtörők voltak. A kis hely a lehető legjobban volt berendezve. Kevés a rejtvény és sok megtévesztő jel. Igazi agy és csapatmunka volt. A játékmester nagyon kedves volt, a helységek kialakítása igényes volt. Köszönjük a húsvéti polarizált képet és a jó kikapcsolódást ! 🙂
Szabadulószoba Bosszúállók
«ILOCKEDYOU» Budapest
Életem első szabadulószobája volt. Korábban már volt tapasztalatom videójátékok és társasjátékok formájában ehhez a témához, így legalább tudtam, hogy milyen típusú feladványokra számíthassak. Egész jó időt mentünk és nagyon ötletesek voltak a fejtörők a szobák nagyon hangulatosak, mindenféle szinten pozitív volt számomra a kaland 🙂
Szabadulószoba Joker városa, A horror story
«Lockedmein» Budapest
A játékmenet, a feladatok nagyon jók, ötletesek lettek volna. De a kidolgozása silány. Minden lötyög, majdnem leesik, és még a tablet sincs elrejtve a falba, csak odatámasztva. Meg amikor egy függöny van odalakatolva ajtónak… És iszonyatosan dohos! Majdnem megfulladtunk a köhögéstől.
Szabadulószoba A Varázsbirodalom
«Lockedmein» Budapest
Szuper volt, 8 és 10 éves gyerekek nagyon élvezték. Ötletes rejtvények, szuper díszlet, kedves személyzet. Nagy élmény volt 😊.
Szabadulószoba MÁSNAPOSOK
«Szabaduló Birodalom» Budapest
Az az igazság, hogy többet vártunk ettől a szobától. A játék meglehetősen könnyű volt, viszont sokszor elég erőltetettek voltak a feladatok. Hiba is volt (egy kulcs mást is nyitott, mint amit kellett volna). Az „újgenerációs” játék sem teljesült, mert tele volt lakattal. És még a díszlet is igen halovány volt.
Szabadulószoba Fűrész első rész
«Horror Factory» Budapest
Izgi helyszín, jó hangulatú szoba. A játékban lévő eszközök némelyik műszaki állapotát, úgymond lehetne frissíteni. Összességében jól szórakoztunk.
Szabadulószoba Bosszúállók
«ILOCKEDYOU» Budapest
Nagyon jól éreztük magunkat! Kreatív és kellően izgalmas volt a játék. Néha elakadtunk, de a profi GM mindig épp annyi infóval segített minket ki, hogy tovább tudjunk jutni. Pici extra időt kaptunk még így ki tudtunk jutni.
Szabadulószoba Varázsvilág -a titkok kamrája
«Időcsapda» Budapest
Első szabadulószobás élményünk: szuper volt! 🙂 Nagyon jól éreztük magunkat. 5 nagykorú és egy 6 éves gyerek volt a csapatban, mindenki jól mulatott. Kicsit félek is, mert annyira jó volt, hogy nehogy a következő csalódás legyen! 🙂
Szabadulószoba Jumanji
«Szabaduló Birodalom» Budapest
Őszintén megmondom, a többi MagicRooms szoba után ez a játék nagy csalódás volt. Erőltetett feladatok, közepesen jól kivitelezett díszlet, és több játék egyszerűen nem működött vagy túl hamar nyílt ki… S ami a legrosszabb egy szabszobában, emiatt be kellett jönnie a játékmesternek. Többször is. Nehéznek sem mondanám, nagyon hamar kijöttünk. És legszívesebben visszakértük volna a pénzünket…
Szabadulószoba Wednesday küldetés