A látvánnyal mindenki nagyon elégedett volt, magába szívott a hangulat. A feladatok közepes nehézségűek voltak, hosszra lehetett volna kicsit hosszabb, olyan 3/4 óra alatt simán teljesítik, akik szoktak szabadulni.
5 gyerkőccel voltunk. Jópofa, érdekes szabaduló szoba. Felnőtt szemmel nekem a feladványok szövegezése hiányzott, de azért rájöttünk a zárak nyitjára… 😉😊
Iszonyatosan jól éreztük magunkat. Nagyon király a díszlet ,és az összes dolgozó nagyon jó fej volt! Sikerült a zárt osztály ,kb pont egy óra alatt 😀 . Annyira belejottunk hogy ott helyben már foglaltunk is egy másik szobát , és egy óra múlva újra játszottunk a western be. Sajnos az nem sikerült időre de az is csucsszuper volt! Köszönjük az élményt és a kedvességet ,segítséget , az összes ott dolgozónak! 🙂
Hát milyen is volt ez a szoba… Pont olyan, mint a promoképen! Tényleg a falhoz voltunk láncolva sötétben, de egyáltalán nem volt ijesztő. Igazából nehéz sem volt, de mi azzal fűszereztük, hogy míg én rögtön megfejtettem a férjem bilincsének nyitját, addig Ő az enyémet nem tudta, így a játék felében a falhoz láncolva próbáltam Őt távvezérelni, míg meguntam, és kihámoztam magamat a zárból. 😀 Az én ízlésemnek kicsit sok volt a lakatolás, de a játékélmény teljesen rendben volt, így mindenképpen visszatérünk még a PSz-ba!
Számunkra egy hatalmas élmény volt és nagyon jól éreztem(illetve éreztük magunkat ) magamat……Csak ajánlani tudom mindenkinek hiszen tényleg egy eszméletlen jó helyszín és hangulatú hely……Nekünk első élmény volt és köszönjük a lehetőséget
Legközelebb is vissza fogunk térni de akkor már végig fogjuk teljesen csinálni
Családilag jártunk ebben a szobában, 3 kicsi gyerekkel. Lakatmentes, profi díszletű, izgalmas kis (vagyis nem kis…🙂 ) szoba! Ötletesek a feladatok, tetszett, hogy az egyes helyiségekbe vissza-vissza kellett menni, izgalmasabb volt így! Egyetlen negatívum, ami megakasztotta egy kicsit a játékunkat, hogy a beharangozóval ellentétben legalább a HP film szereplőit ismerni kell. Mi aktívabban szeretünk kikapcsolódni a TV-zésnél, úgyhogy emiatt egy feladatnál segítséget kellett kérnünk. Összességében melegen ajánlom, nagyon jó szoba, akár gyerekek nélkül is! =:-)
Klassz kis szilveszteri szabadulásunk volt ebben a kvesztben. 🙂 A gyerekek is élvezték, bár a RandiSzoba után mind díszletileg, mind feladatilag kicsit többet vártam. Ez egy lakatos szoba, és sajnos többnyire csak a számjegyek adottak a nyitáshoz, a sorrendjük nem, így próbálgatni kell. :-/ A gumicukorért viszont hatalmas piros pont (3 gyerekkel játszottunk…)! 😉
Nagyon szép pálya látszik a figyelmes tervezés nem észleltünk „rendszeridegen” díszítést, kelléket. Kedves volt a személyzet és jó kisugárzású az egész hely! Maga pálya élvezetes de nem túl nehéz így kis létszámmal vagy kezdőknek ajánlom! Érdemes felkeresni….
Az egyik legjobb szabszoba, amiben eddig jártunk!!! Nehéz, de logikus, a díszlet, az ötletek, a poénok, minden 100%-os! Ha csak egy szabszobát próbálsz ki, ez legyen az! =;-)
A hangulata, berendezése eszméletlen jó! Ötletektől sem mentes, jó kis szoba! Számunkra az egyetlen negatívum az volt, hogy 20 perc alatt kint voltunk (ez egy elég könnyű szoba). 🙂
A szobánál számomra nagyon rombolta az élvezetet, hogy bizonyos tárgyak, amik nyithatóak, picit nehezen nyíltak. Nem úgy értem, hogy fizikai erő kellett, de „feszegetni” kellett. Mivel kárt senki nem akar okozni, elkönyveltük, hogy később nyílik valahogy máshogy. A másik, hogy UV-s feladványok is voltak, amiknél az UV zseblámpában, ha nem új az elem, 5 cm-ről kell pásztázni dolgokat.
A szoba amúgy lakatos, közép nehéz. A dizájn nekem tetszett, autentikus.
Ha a fentebbi problémák nem lennének, nagyon tetszett volna, így nem is sikerült időben befejezni, de a személyzet rendes volt.
Lakatos, közép nehéz szabadulószoba. A dizájn közepesen tetszett, az orgonás feladvány számomra nagyon nem volt autentikus. Élveztem, de nem lesz a kedvencem. Sikerült idő előtt teljesítenünk.
Egy földalatti laboratóriumban titkos biológiai kísérleteket hajtanak végre. Kutatók egy még ismeretlen vírus kifejlesztésén dolgoznak, melyet úgy neveztek el, hogy T-Vírus. Azonban a kísérletezések során a vírus kiszabadult és mindannyian megfertőződtek. A létesítmény védelméért felelős mesterséges intelligencia észlelve a vírus elszabadulását a protokollnak megfelelően lezárta a laboratóriumot! Neked és professzor társaidnak a feladata, hogy kifejlesszétek .... ➔
Sok éven át őrizték a titkot, de időről időre felbukkant a szóbeszédben egy titokzatos, kézzel készített gép története, amely varázslatos ízt kölcsönöz a csokigyárban készült finomságoknak. Ám ma éjjel végre fény derül a titokra – ugyanis csapatoddal sikerült bejutnotok a legnagyobb svájci csokigyár legszigorúbban őrzött helyiségébe! Küldetésetek nem más, mint megfejteni a gép működését, beindítani .... ➔
Az út kihalt. A neonfény pislog. A rádió sistereg – és egyszer csak megszólal valami, ami nem emberi. Egy elhagyatott benzinkúton vagy, a semmi közepén. Nincs térerő, nincs menekvés. Csak Ti… és ők. Az idegenek nem beszélnek. Csak figyelnek. Néha segítenek, néha… mintha kísérleteznének… Valami nem stimmel a levegőben, a fényekkel, a zajokkal. A valóság .... ➔
Ez nem álom….. Ez a valóság ! Elszabadult a pokol! Az ártó démonokat fogva tartó pincét újabb áldozatokkal növeli erejét !? A foglalás véglegesítéséhez az ár 15%-nak előre utalása szükséges! Korhatár: 16+ .... ➔
A Flux nevű kísérleti létesítményben meghibásodás történt. A személyzetet evakuálták, viszont csapatoddal a gépházban ragadtatok! Szerencsére gyorsan találtok egy zártörő szerkezetet, amivel a biztonságos zónába juthattok. A probléma csak annyi, hogy a készülék lemerült. 90 percetek van, hogy eljussatok az épület belsejében lévő generátorszobába és aktiváljátok a zártörő szerkezetet. A sikerhez vezető úton számos akadályba .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Egy sikertelen bankrablás, vagy talán hamisítottál? A mostani helyzetedet tekintve igazából nem is fontos. A 33-as zárkánál nincs pokolibb hely ezen a világon, azt tudnod kell. Az Alcatrazból gyerekjáték ehhez képest a szabadulás. Ne hidd, hogy olyan, mint egy magánzárka, itt valami nem stimmel. Sokszor úgy halljuk mintha mozognának a falak. Az .... ➔
Egyszer régen, egy mélyen a föld alatt húzódó bányában, amelynek titokzatos folyosói és sötét járatai a kalandok otthonává váltak, egy rejtélyes kristálykoponya váratlanul felbukkant. A bánya dolgozói hatalmas köveket mozgattak el, amikor hirtelen feltűnt egy rejtett fészek a bányatér egyik zugában. A koponya csillogó, átlátszó kristályból volt, mintha az égbolt ragyogása áradt volna belőle. Senki .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Doctor Clarence Guinan Donnolly, egy kisváros különc tudósa végre megépítette az időgépét. Egy szerencsétlen baleset folytán azonban megállította az időt. Rátok vár a feladat, hogy újraindítsátok, mielőtt a kisváros örökre az idő rabja marad. 60 percetek van az összes akadály leküzdésére és a kijutásra. A feladatok megoldása igazi csapatmunkát és közös gondolkodást .... ➔
Szeretnétek egy órára kiszakadni a valóságból és szörnyvadászok bőrébe bújva egy lebilincselő történet főhőseivé válni? Akkor legújabb generációs Wednesday küldetés szabadulószobánk csak rátok vár! Ebben izgalmas története szörnyvadászok bőrében bújva kell próbára tennetek, logikai és rejtvényfejtő képességeinket. Egy elképesztően látványos környezetben, hogy tényleg beleélhessétek magatokat a főhősök szerepébe, A játékban nem lesznek kulcsok vagy .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Tegyétek próbára magatokat és a tudásotokat, szerezzétek meg az uralmat a királyságban! A tél közeleg, foglalj időpontot most! 60 percetek van az összes akadály leküzdésére és a kijutásra. A feladatok megoldása igazi csapatmunkát és közös gondolkodást igényel. Használjátok az intelligenciátok és járjatok túl a csapdákat készítők eszén! A pályán 2-6 fő tud .... ➔
A barátaiddal egy éjszakai barangolás során egy régi játékboltra bukkantok. Az ajtó nyikorogva kinyílik, belépve egy őrült játékkészítő által tervezett labirintusban találjátok magatokat. A falon táncoló árnyakkal körülvéve, és a polcokról üres tekintettel bámuló játékok gyűrűjében állva meg kell fejtenetek a játékkészítő feladványait, hogy sikerrel szökjetek meg ebből a rémálomból. Minden egyes lépéssel újabb részleteket .... ➔
Sok évnyi kutatómunka, és számtalan ősi kézirat tanulmányozása után végre itt vagy! Amennyiben igazad van, Atlantisz felfedezése egy új fejezetet nyit majd az emberiség történetében. Ezek az ősi romok a legendákat is túlszárnyaló titkokat rejthetnek…de akár a saját magad, vagy Atlantisz pusztulását is okozhatják! .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Lépj be a Varázskastély ajtaján, és add át magad a csodáknak! Magával ragadó látványvilág, az eddigi leggrandiózusabb kaland! Pálcát fel! A feladatok megoldása igazi csapatmunkát és közös gondolkodást igényel. Használjátok az intelligenciátok és járjatok túl a csapdákat készítők eszén! Korhatár: 0+ .... ➔
Legújabb szabadulós játékunk a kalózok világába repít el, hogy megtaláljatok egy igen ritka drágakövet. A kaland során meglátogatjátok a belváros számos nevezetességét miközben szórakoztató és kihívásokkal teli rejtvényeket oldotok meg. Nézzetek más szemmel a valóságban is fellelhető tárgyakra, épületekre, hiszen bármi feladványként funkcionálhat. A városi szabadulós játék pontosan úgy működik, mint egy szabadulószoba, csak .... ➔
A városi szabadulós játék pontosan úgy működik, mint egy szabadulószoba, csak itt a szabad ég alatt, gyönyörű környezetben játszhatsz. Izgalmas logikai feladatok során keresztül vezet az út a végcélig vagyis a bájital elkészítéséig. A városi szabadulós játékunk azért egyedülálló, mert a valódi világot ötvöztük a virtuális világgal, így olyan tárgyak, személyek és lények jelenhetnek meg .... ➔
Képzeld el, hogy egy misztikus birodalomban, Eldoriában kalandor csapatként épp egy szörnyű csapdába estetek. A rettegett varázsló, Malgazar foglyul ejtett titeket, miután megpróbáltátok ellopni tőle a titokzatos és hatalmas erejű Sárkánytojást. Most pedig, hogy a felfedezés láza után bezárva tartanak a sötét tömlöcben, tiéd a feladat: kiszabadítani a csapatot, mielőtt a sárkány végleg útját állja .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Megnyílt Budapest minden bizonnyal legSZELLEMesebb szabadulószobàja Vegyèl rèszt egy túlvilàgi nyomozàsban! Nemcsak rosszakaró szellemek vannak. Nèha a túlvilàgról üzennek, hogy a Ti segítsègetekkel fèny derüljön az igazsàgra ès ők vègre eljuthassanak az örök bèke ès nyugalom birodalmàba. Vàrunk mindenkit a legújabb tecnológiàkkal felszerelt izgalmas jàtèkra az ESCAPELEGENDS szervezèsèben. Ezek a szellemek nem .... ➔
London, 1888. Újabb gyilkosság történt az éjjel Whitechapelben. A Hasfelmetsző újra lecsapott, az emberek félnek, az utcák elnéptelenedtek. Csak ti vagytok odakint, és ha a felderített nyomok helyesnek bizonyulnak, még ma éjjel véget érhet a rémálom .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Egy budapesti lány nyomtalanul eltűnt! A rendőrség tanácstalan. Egyik barátja eltökélte, hogy mindent megtesz a lány felkutatásáért, azonban egyedül nem képes rá! Szüksége van a rátermettségetekre, leleményességetekre és kitartásotokra! Keressétek a nyomokat, oldjátok meg a rejtvényeket, mielőtt túl késő lenne! A lány hozzátartozói kétségbeesettek és nem rendelkeznek hasznos információval! Képesek vagytok összekötni .... ➔
Bújjatok profi tolvajok bőrébe az ENIGMA küldetésben! Vegyétek fel a profi tolvajok szerepét, akiket az a feladat vár, hogy megszerezzék az ENIGMA-t – azt az illegális kísérleti projektet, amely mesterséges intelligencia segítségével hódíthatja meg a világot. A kutatás az angliai Oxford Egyetemen zajlik, és minden részlet titkos a civilek előtt. A megbízótok azonban rendelkezik hiteles információkkal, és segítségül hívja Alexandrát, .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Egy félhomályos szobában tértek magatokhoz. Lábatok a falhoz láncolva! Nem tudjátok, mennyi ideje vagytok itt, arra sem emlékeztek, hogyan kerültetek ide. Csak Ti vagytok a szobában, egy vérben fekvő hulla társaságában a szoba közepén! A kezében van egy diktafon, ha bekapcsoljátok, egy eltorzított hang szólal meg: „Helló! Egy játékot szeretnék játszani! Sok .... ➔
Mesélik, hogy messze földön híres volt egy varázsló, akit csak Hatalmas Varázslóként emlegettek. Nem hataloméhség, hanem jószívűség vezérelte, varázserejét mások megsegítésére fordította. Azonban egy napon nyomtalanul eltűnt. A legenda szerint nem ment el örökre, hátrahagyta varázspálcáját, hogy méltó utódra bízza. Sokan keresték a pálcát, de senkinek sem sikerült rábukkannia. Egy névtelen, szenvedélyes .... ➔
SevenHill – Életre-szóló Játszma! A békés, nyugodt kisvárosára hosszú árnyékot vet a nemrég bezárt Seven Hill elmegyógyintézet épülete. Az emberek csak suttogva merik szóbahozni a szörnyű tragédiákat, amit a város vezetése szívesen eltussolt volna. Több ember kilétéről semmit nem tudnak a hozzátartozóik. Dale Emerson , egy nyugdíjazott detektív újranyitná a poros aktákat, ám ehhez segítségre .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Az istenek megelégelték Atlantisz virágzását és őket megszégyenítő tündöklését, ezért úgy döntöttek, hogy a tenger mélyére süllyesztik. De Zeusz fivére Poszeidón, a tengerek istene szembeszállt a többi istennel hogy megvédje a várost, de sajnos legyőzték őt és Zeusz elvette hatalma forrását, amit Atlantiszon rejtettel el, hogy a várossal együtt az is örökre .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: …A Sötét Nagyúr bukása után a Magányos-hegy Törpjeinek kincsei ismét gyarapodásnak indultak. Azonban a kincsek felkeltették az észak Sárkányainak figyelmét: a legerősebb sárkány – Hadrac, a jégfogú – pedig leszállt a Magányos-hegyre. Szerencsére a Törpök a legnagyobb értékű kincsüket – a „hegy szíve”-ként is emlegetett kristályt -, sikerrel elrejtették. Segítsetek a szabad népek seregeinek, hogy megtalálják .... ➔
60 percetek van az összes akadály leküzdésére és kijutni a KOCKÁBÓL. A szabadulószoba cselekménye: A laboratóriumban kritikus hiba történt egy kísérlet közben. A magfúzió leállt, így nektek kell újraindítani a rendszert, mert a generátorok már nem bírják sokáig! 60 percetek van addig, amíg a végleges fertőtlenítés tisztára nem söpri a rendszert! A feladatok megoldása igazi .... ➔
A labirintus mélyén élőhalottak készülnek futószalagon. Vajon Te és csapatod is egy lesz majd közülük mire lejár az egy óra, vagy sikerül még időben kijutnotok? Gondoltátok volna, hogy az apokalipszis pont Budapestről, egy titkos labirintusból indul majd el? Senki sem sejtette… Pedig valahol a budai hegyek gyomrában, egy élőhalott hadsereg vár az utolsó .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: A holtak serege már a küszöbön áll, a fal védelme pedig egyre csak gyengül. Az Éjjeli Őrségnek óriási szüksége van rátok. Vajon képesek vagytok átkelni a Hét Királyságon és elegendő sárkányüveget gyűjteni, hogy legyőzzétek az Éjkirályt? Ha nem jártok sikerrel 60 perc alatt, veletek fog bővülni a Mások Serege. A világsikerű sorozat .... ➔
A sorozatgyilkos megszökött! Eddig három áldozatról számoltak be és még ki tudja hány ártatlan állampolgár eshet áldozatul. A hatóságok teljességgel tehetetlenek. A tettest utoljára a város melletti erdőben látták szemtanúk. A rendőrség nyomravezetői díjat ajánl bárkinek, aki további hasznos információval tud szolgálni. A gyászoló családok pedig hálásak lennének, ha végre újra rács mögé kerülne. A .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Az Alice történet folytatódik. Itt semmi nem az, aminek látszik: egy fordított világ tárul eléd, ahol minden a feje tetejére áll. A Kalapos elvesztette barátait, kitörlődött számára a múlt. Segítened kell visszavezetni Őt a valódi Csodák Birodalmába. Indulj! Korhatár: 2+ .... ➔
Szabadulószoba Wednesday küldetés
«Szabaduló Birodalom» Budapest
A látvánnyal mindenki nagyon elégedett volt, magába szívott a hangulat. A feladatok közepes nehézségűek voltak, hosszra lehetett volna kicsit hosszabb, olyan 3/4 óra alatt simán teljesítik, akik szoktak szabadulni.
Összességében ajánlom, jól éreztük magunkat.
Szabadulószoba A trón
«Mystiqueroom» Budapest
A MR-tól már megszokott hihetetlenül élethű díszletek, nagyszerű hangulat, igényes játék! Nem nehéz szoba, ennek ellenére őrült jó játékélményt nyújt!
Szabadulószoba Labirintus kastély
«Escape Zone» Budapest
the escape room was cool but the host was very rude and aggresive
Szabadulószoba A varázsló iskola
«Szabaduló Birodalom» Budapest
5 gyerkőccel voltunk. Jópofa, érdekes szabaduló szoba. Felnőtt szemmel nekem a feladványok szövegezése hiányzott, de azért rájöttünk a zárak nyitjára… 😉😊
Szabadulószoba Zárt osztály
«Neverland» Budapest
Iszonyatosan jól éreztük magunkat. Nagyon király a díszlet ,és az összes dolgozó nagyon jó fej volt! Sikerült a zárt osztály ,kb pont egy óra alatt 😀 . Annyira belejottunk hogy ott helyben már foglaltunk is egy másik szobát , és egy óra múlva újra játszottunk a western be. Sajnos az nem sikerült időre de az is csucsszuper volt! Köszönjük az élményt és a kedvességet ,segítséget , az összes ott dolgozónak! 🙂
Szabadulószoba Fűrész, az igazi
«PaniqSzoba» Budapest
Hát milyen is volt ez a szoba… Pont olyan, mint a promoképen! Tényleg a falhoz voltunk láncolva sötétben, de egyáltalán nem volt ijesztő. Igazából nehéz sem volt, de mi azzal fűszereztük, hogy míg én rögtön megfejtettem a férjem bilincsének nyitját, addig Ő az enyémet nem tudta, így a játék felében a falhoz láncolva próbáltam Őt távvezérelni, míg meguntam, és kihámoztam magamat a zárból. 😀 Az én ízlésemnek kicsit sok volt a lakatolás, de a játékélmény teljesen rendben volt, így mindenképpen visszatérünk még a PSz-ba!
Szabadulószoba Zárt osztály
«Neverland» Budapest
Számunkra egy hatalmas élmény volt és nagyon jól éreztem(illetve éreztük magunkat ) magamat……Csak ajánlani tudom mindenkinek hiszen tényleg egy eszméletlen jó helyszín és hangulatú hely……Nekünk első élmény volt és köszönjük a lehetőséget
Legközelebb is vissza fogunk térni de akkor már végig fogjuk teljesen csinálni
Szabadulószoba A varázsló iskola
«Szabaduló Birodalom» Budapest
Családilag jártunk ebben a szobában, 3 kicsi gyerekkel. Lakatmentes, profi díszletű, izgalmas kis (vagyis nem kis…🙂 ) szoba! Ötletesek a feladatok, tetszett, hogy az egyes helyiségekbe vissza-vissza kellett menni, izgalmasabb volt így! Egyetlen negatívum, ami megakasztotta egy kicsit a játékunkat, hogy a beharangozóval ellentétben legalább a HP film szereplőit ismerni kell. Mi aktívabban szeretünk kikapcsolódni a TV-zésnél, úgyhogy emiatt egy feladatnál segítséget kellett kérnünk. Összességében melegen ajánlom, nagyon jó szoba, akár gyerekek nélkül is! =:-)
Szabadulószoba A KARIB-TENGER KALÓZAI
«Szabaduló Birodalom» Budapest
Klassz kis szilveszteri szabadulásunk volt ebben a kvesztben. 🙂 A gyerekek is élvezték, bár a RandiSzoba után mind díszletileg, mind feladatilag kicsit többet vártam. Ez egy lakatos szoba, és sajnos többnyire csak a számjegyek adottak a nyitáshoz, a sorrendjük nem, így próbálgatni kell. :-/ A gumicukorért viszont hatalmas piros pont (3 gyerekkel játszottunk…)! 😉
Szabadulószoba A MAYA BIRODALOM
«Exit the Room» Budapest
Nagyon szép pálya látszik a figyelmes tervezés nem észleltünk „rendszeridegen” díszítést, kelléket. Kedves volt a személyzet és jó kisugárzású az egész hely! Maga pálya élvezetes de nem túl nehéz így kis létszámmal vagy kezdőknek ajánlom! Érdemes felkeresni….
Szabadulószoba IDŐGÉP
«Mystiqueroom» Budapest
Az egyik legjobb szabszoba, amiben eddig jártunk!!! Nehéz, de logikus, a díszlet, az ötletek, a poénok, minden 100%-os! Ha csak egy szabszobát próbálsz ki, ez legyen az! =;-)
Szabadulószoba A Katedrális
«Mystiqueroom» Budapest
A hangulata, berendezése eszméletlen jó! Ötletektől sem mentes, jó kis szoba! Számunkra az egyetlen negatívum az volt, hogy 20 perc alatt kint voltunk (ez egy elég könnyű szoba). 🙂
Szabadulószoba A varázsló iskola
«Szabaduló Birodalom» Budapest
Lakatmentes szabadulószoba. A Harry Potter hangulatot nagyon jól hozza. Nagyon élveztem, ketten is teljesíthető időre.
Szabadulószoba A FÁRAÓ SÍRJA I- -II