Jó kis szoba, csapatmunkát igénylő feladatokkal, eszméletlen jó díszlettel! Ami engem zavart, hogy a Kocka sztorit masszívan keverték a magfúziós katasztrófával. Jobb lett volna egy témára építeni az egészet, leginkább a Kockára.
Az újgenerációs szabaduló szoba érdekes megoldásokat, szokatlan feladatokat takar.
A korábbi ismereteim a szabadulószobában csak útmutatónak voltak jók, így nagyon izgalmas és érdekes volt az egész csapat számára.
Horrorként nem olyan ijesztő (leszámítva a második helyiséget)
Személyzet kedves, közvetlen és segítőkész volt.
Azóta 2 másik szobájukban is jártunk. 🙂
Az egyik legjobb szabadulószoba, amiben valaha voltam. Ötletes, nagyon izgalmas és érdekes a szoba. Nem túl nehéz, de éppen eléggé ahhoz, hogy csak megkockáztatva jusson ki az ember. Mindenkinek csak is ajánlani tudom, az egész hely zseniális.
Nagyon jól érrztük magunkat. Rájöttünk, hogy nem vágjuk az analóg órát. 😳 Ciki, de képesek voltunk ezen fennakadni. Ennek ellenére sikeresen teljesítettük a küldetést. „Cuki” volt az ijesztő baba.
Nagyon tetszett mindenkinek. Részben lakatos szoba, nagyon hangulatos berendezéssel, kellően sok feladvánnyal. Rutinosabbaknak is ajánljuk. Ha összevetem a cég másik 4 szobájával, amit megcsináltunk (Star Wars, Harry Potter, Horror Castle, Másnaposok), ennek a hangulata, feladványai tetszettek a legjobban.
A Magic Rooms nehezebb szobáihoz tartozik. Lakatos szoba, kellő mennyiségű feladattal. Pár perccel túlfutottunk az időn, pedig több szobán is voltunk már, így kezdőknek nem feltétlenül ajánlanám.
A látványra egy közepest tudnék mondani. Több dekoráció kellene a Vegasi hangulat megteremtéséhez, viszont mivel a feladatok tetszettek, bátran ajánljuk a szobát.
Nagyon szèpen köszönjük a lehetősèget, remek èlmèny volt. Külön köszönjük a Jàtèkmester kedvessègèt. Aki szeret jàtszani annak csak ajànlani tudom 🙂
Üdv. Andrea
A kezdők rutintalanságával de annál nagyobb lelkesedéssel fogtunk neki a kiszabadulásunknak. Amely majdnem sikerült is, de nagyon jókat nevettünk, jól szórakoztunk. Talán kicsit kevés információ volt megadva. Ami kissé bosszant, hogy a diákkedvezmény nem került levonásra, így a kollégiumi csoportommal teljes árat fizettem. A játék szellemes és még gyakorolnunk kell.
10- en voltunk. Minden korosztalybol. Csaladdal gyerekekkel. Szuper volt az egesz. Egy feladat nem sikerult csak segitseggel ezert -29 masodpercel buktuk a kijutast 1 ora alatt. De nagyon jol erezte magat mindenki. Ajanlom mindenkinek.
Nagy kedvenc lett ez a szoba, nagyon élveztük, keményen dolgoznunk kellett a feladatokon, de teljesíthető. A hangulata/dekoráció zseniális, és jó néhány szoba után is azt mondom, ajánlom.
Sok éven át őrizték a titkot, de időről időre felbukkant a szóbeszédben egy titokzatos, kézzel készített gép története, amely varázslatos ízt kölcsönöz a csokigyárban készült finomságoknak. Ám ma éjjel végre fény derül a titokra – ugyanis csapatoddal sikerült bejutnotok a legnagyobb svájci csokigyár legszigorúbban őrzött helyiségébe! Küldetésetek nem más, mint megfejteni a gép működését, beindítani .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Egy sikertelen bankrablás, vagy talán hamisítottál? A mostani helyzetedet tekintve igazából nem is fontos. A 33-as zárkánál nincs pokolibb hely ezen a világon, azt tudnod kell. Az Alcatrazból gyerekjáték ehhez képest a szabadulás. Ne hidd, hogy olyan, mint egy magánzárka, itt valami nem stimmel. Sokszor úgy halljuk mintha mozognának a falak. Az .... ➔
Az út kihalt. A neonfény pislog. A rádió sistereg – és egyszer csak megszólal valami, ami nem emberi. Egy elhagyatott benzinkúton vagy, a semmi közepén. Nincs térerő, nincs menekvés. Csak Ti… és ők. Az idegenek nem beszélnek. Csak figyelnek. Néha segítenek, néha… mintha kísérleteznének… Valami nem stimmel a levegőben, a fényekkel, a zajokkal. A valóság .... ➔
Ez nem álom….. Ez a valóság ! Elszabadult a pokol! Az ártó démonokat fogva tartó pincét újabb áldozatokkal növeli erejét !? A foglalás véglegesítéséhez az ár 15%-nak előre utalása szükséges! Korhatár: 16+ .... ➔
Egy földalatti laboratóriumban titkos biológiai kísérleteket hajtanak végre. Kutatók egy még ismeretlen vírus kifejlesztésén dolgoznak, melyet úgy neveztek el, hogy T-Vírus. Azonban a kísérletezések során a vírus kiszabadult és mindannyian megfertőződtek. A létesítmény védelméért felelős mesterséges intelligencia észlelve a vírus elszabadulását a protokollnak megfelelően lezárta a laboratóriumot! Neked és professzor társaidnak a feladata, hogy kifejlesszétek .... ➔
A Flux nevű kísérleti létesítményben meghibásodás történt. A személyzetet evakuálták, viszont csapatoddal a gépházban ragadtatok! Szerencsére gyorsan találtok egy zártörő szerkezetet, amivel a biztonságos zónába juthattok. A probléma csak annyi, hogy a készülék lemerült. 90 percetek van, hogy eljussatok az épület belsejében lévő generátorszobába és aktiváljátok a zártörő szerkezetet. A sikerhez vezető úton számos akadályba .... ➔
Amikor a terveteket szövögettétek a fogadóban, még minden ésszerűnek és könnyen megvalósíthatónak tűnt…de most, a Teknős-öbölben állva éjfélkor, félelemmel a lelketekben bámulva a hajót, valahogy semmi sem tűnik ésszerűnek. A kalózvilág legáhítottabb kincse sosem tűnt még ilyen közelinek, de soha senki nem tért még vissza, aki valaha a hajóra lépett. Tudjátok hogy Feketeszakáll és legénysége .... ➔
Lenyűgözően hiteles környezet, két szintes magasságban. Tapasztalt játékosok számára Az Escobar ház a legnehezebb játékunk az AROOM-ban, és a legnagyobb területű szabadulószoba is egyben. Éljétek át a 80-as évek Kolumbia hangulatát ebben a két szintes játékban. Haladóknak, vagy nagy csapatoknak ajánljuk! Az amerikai DEA (Drug Enforcement Administration) megbízott magánügynökei bőrébe kell bújnotok. Végre lehetőség adódott átkutatni maga .... ➔
JUMANJI SZABADULÓ ÉS KALANDJÁTÉK! A szabadulószoba cselekménye: Még vissza nem szerzitek a Jaguár szemét, nem múlik el a Jumanji-t fenyegető veszély. A küldetés nehéz, a dzsungel veszélyes, de ha elkezdtétek befejezni szükséges. Ha sikerül az ékkövet felkutatni, tegyétek a helyére és kiáltsátok JUMANJI! Legújabb kalandjátékunk Jumanji világába repíti kalandorainkat. Egy elképesztően látványos környezetben válhattok ennek .... ➔
London, 1888. Újabb gyilkosság történt az éjjel Whitechapelben. A Hasfelmetsző újra lecsapott, az emberek félnek, az utcák elnéptelenedtek. Csak ti vagytok odakint, és ha a felderített nyomok helyesnek bizonyulnak, még ma éjjel véget érhet a rémálom .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Megnyílt Budapest minden bizonnyal legSZELLEMesebb szabadulószobàja Vegyèl rèszt egy túlvilàgi nyomozàsban! Nemcsak rosszakaró szellemek vannak. Nèha a túlvilàgról üzennek, hogy a Ti segítsègetekkel fèny derüljön az igazsàgra ès ők vègre eljuthassanak az örök bèke ès nyugalom birodalmàba. Vàrunk mindenkit a legújabb tecnológiàkkal felszerelt izgalmas jàtèkra az ESCAPELEGENDS szervezèsèben. Ezek a szellemek nem .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Legújabb kalandjátékunk túlmutat az eddig ismert szabadulószobákon. Egy hatalmas mágikus világba csöppentek ahol több helyszínen kell próbára tennetek logikátokat és varázsképességeiteket. A Látványvilág annyira lenyűgöző, hogy már önmagában elvarázsol. A feladatok természetesen mind mágikusak, lakatok és zárak helyett rengeteg olyan látványos feladat lesz amikkel másik szabadulószobában nem találkozhattatok. A lebilincselő történet a .... ➔
Legújabb szabadulós játékunk a kalózok világába repít el, hogy megtaláljatok egy igen ritka drágakövet. A kaland során meglátogatjátok a belváros számos nevezetességét miközben szórakoztató és kihívásokkal teli rejtvényeket oldotok meg. Nézzetek más szemmel a valóságban is fellelhető tárgyakra, épületekre, hiszen bármi feladványként funkcionálhat. A városi szabadulós játék pontosan úgy működik, mint egy szabadulószoba, csak .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Valahol a budai hegyek belsejében, egy labirintus mélyén, titkos kastélyában él gróf Véressy és családja. A gróf szeretné leigázni és uralma alá venni Európát, ezért a kastély egy rejtett termében szörnyű laboratóriumi emberkísérleteket folytat. Először az élőkből kiszívja az életerőt, majd a holtakat feltámasztva mindenféle rémszülötteket kreál, hogy megalkossa a saját legyőzhetetlen .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Lépj be a Varázskastély ajtaján, és add át magad a csodáknak! Magával ragadó látványvilág, az eddigi leggrandiózusabb kaland! Pálcát fel! A feladatok megoldása igazi csapatmunkát és közös gondolkodást igényel. Használjátok az intelligenciátok és járjatok túl a csapdákat készítők eszén! Korhatár: 0+ .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Egyiptom legrejtélyesebb piramisa, a mendemondák szerint három isten közötti viszály enyhítésére épült. Ősi legendák szerint Thot a hold, Ré a nap és Anubis a holtak istene közötti háború éhínséggel sújtotta Egyiptom népét, így temérdek aranyat áldoztak tiszteletükre. Közel jártatok az általatok újonnan felfedezett egyiptomi ereklyék megfejtéséhez, ám az állam lefoglalta .... ➔
Képzeld el, hogy egy misztikus birodalomban, Eldoriában kalandor csapatként épp egy szörnyű csapdába estetek. A rettegett varázsló, Malgazar foglyul ejtett titeket, miután megpróbáltátok ellopni tőle a titokzatos és hatalmas erejű Sárkánytojást. Most pedig, hogy a felfedezés láza után bezárva tartanak a sötét tömlöcben, tiéd a feladat: kiszabadítani a csapatot, mielőtt a sárkány végleg útját állja .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Egy budapesti lány nyomtalanul eltűnt! A rendőrség tanácstalan. Egyik barátja eltökélte, hogy mindent megtesz a lány felkutatásáért, azonban egyedül nem képes rá! Szüksége van a rátermettségetekre, leleményességetekre és kitartásotokra! Keressétek a nyomokat, oldjátok meg a rejtvényeket, mielőtt túl késő lenne! A lány hozzátartozói kétségbeesettek és nem rendelkeznek hasznos információval! Képesek vagytok összekötni .... ➔
Sok évnyi kutatómunka, és számtalan ősi kézirat tanulmányozása után végre itt vagy! Amennyiben igazad van, Atlantisz felfedezése egy új fejezetet nyit majd az emberiség történetében. Ezek az ősi romok a legendákat is túlszárnyaló titkokat rejthetnek…de akár a saját magad, vagy Atlantisz pusztulását is okozhatják! .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Légy részese a világ legnagyobb kirakózásának! Maga a város a hatalmas kirakós játék, de nem tudod kirakni, amíg hiányzik belőle a négy legfontosabb darab. Mindegyik darabot a város más-más pontján rejtettük el, és nem elég, ha a rejtekhelyhez eljutsz: a kirakós darabokat rejtvények, feladványok védik. Meg tudod oldani őket? Ha nem .... ➔
Mesterséges intelligencia már a MystIQueRoomban is? Azt hiszed viccelünk? Hát nem! Az evosoft, Magyarország egyik vezető szoftverháza a high-tech pályák legmodernebb változatát építette meg nálunk, hogy valóban a jövőben érezhesd magad. Képzeld azt, hogy titkos laboratóriumunk számítógépei mögött fejlesztőmérnökünk már hónapok óta egy mesterséges intelligencia projekten dolgozik. Célja, hogy egy szép, új világot teremtsen, ahol .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: A A múlt árnyai – séta és nyomozás a Budai Várban A Budai Várnegyedben egy kémtörténetbe csöppenünk, és a történelem kísér majd minket az 1940-es évekbe. Kultúrtörténeti séta és fikció, melyben egy játékvezető is a segítségetekre lesz. Rejtély és izgalom, séta és szórakozás. Mintha időutazók lennénk, a különös történetek elérnek minket, .... ➔
Üdvözöllek a Seregély utcában, ahol nemrégiben egy barátotoknak nyoma veszett. Egy titkos társaság elrabolt titeket és leláncolva tartanak egy raktárban. Miután a kábulatból feleszméltetek rájöttök, hogy a barátotoktól kapott információ vezet el a keresett anyag leírásához. Képesek vagytok kiszabadulni? Érdekesség: A szabadulószoba helyén az 1700-as években az egykori óbudai akasztófa üzemelt. Nehézségi szint: .... ➔
A barátaiddal egy éjszakai barangolás során egy régi játékboltra bukkantok. Az ajtó nyikorogva kinyílik, belépve egy őrült játékkészítő által tervezett labirintusban találjátok magatokat. A falon táncoló árnyakkal körülvéve, és a polcokról üres tekintettel bámuló játékok gyűrűjében állva meg kell fejtenetek a játékkészítő feladványait, hogy sikerrel szökjetek meg ebből a rémálomból. Minden egyes lépéssel újabb részleteket .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Egy ősi legenda szerint a Maya Birodalom pusztulását egy hatalmas erejű varázsló okozta. Shak Luu az erőtől megrészegülve ellopta az istenektől a tüzet, a vizet és a napot. Ezeket totemekbe zárta és elrejtette városkájában. Az istenek éktelen haragjukban a föld alá süllyesztették a várost és vele együtt az egész Maya Birodalmat. Megtaláltuk .... ➔
Egy legendás történet Éljétek át a legemlékezetesebb pillanatokat egy otthon játszható szabadulós játék keretében! Ízelítőként, a teljesség igénye nélkül eláruljuk, hogy olyan jelentőségteljes pillanatokat élhettek újra, mint a legendás kalap döntése, megtanulni a kígyók nyelvén, bejárni a kastélyt, és még sok más kitalált kalandot! Gondosan felépített játékmenet, hogy egy kerek egész történetként bejárjuk a .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Öltsd magadra a kém szerepét, keresd a nyomokat és hiúsítsd meg egy titkos szervezet világpusztító tervét! Izgalmas városi kincsvadászat Budapest szívében (kültéri játék). Mindig is felvillanyoztak a filmekben látható kémsztorik? Te is elképzelted már magad, amint 007-es ügynökként megmented a világot és az emberiséget a pusztulástól? Éld újra a gyerekkori álmod, miközben .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Az első kalandunk, egy fiktív történet, mely során hatalmas kibertámadás éri a világ vezető vállalatait. Ez a támadás továbbgyűrűzik, mely azt eredményezi, hogy bárki célpont lehet, aki számítógéppel, vagy okos eszközzel rendelkezik. Egy nyomozó bőrébe bújhattok, aki segíthet megállítani a támadókat. Utatok során sok különböző feladattal találkozhattok. Külön a játékra készített weboldalak, videók .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Egy kegyetlen sorozatgyilkos tartja rettegésben Budapest lakóit. A rendőrkapitány a legjobb nyomozókból álló csapatot, Titeket rendelt az ügyhöz, hogy megállítsátok az elkövetőt. Eddig egy lépéssel mindig lemaradtatok, így az áldozatok száma egyre csak nő…Talán ma végre sikerül pontot tenni az ügy végére? Egy hajléktalan bejelentésére érkeztek az elhagyatott sikátorba: „Évek óta .... ➔
A haragos tengerbe zuhanva még utoljára láttátok, ahogy a hullámok elnyelik hajótok roncsait…a következő emlék már az, amikor kinyitjátok a szemeteket. Egy szobában ébredtek. De vajon hol vagytok? Egy hajón? Egy házban talán? Aztán lassan, alattomosan bekúszik a felismerés – a tenger mélyén vagytok! Az asztalon egy boríték vár rátok. A tetejére egyetlen szó van .... ➔
Szabadulószoba Kocka
«Mystiqueroom» Budapest
Jó kis szoba, csapatmunkát igénylő feladatokkal, eszméletlen jó díszlettel! Ami engem zavart, hogy a Kocka sztorit masszívan keverték a magfúziós katasztrófával. Jobb lett volna egy témára építeni az egészet, leginkább a Kockára.
Szabadulószoba Wednesday küldetés
«Szabaduló Birodalom» Budapest
Az újgenerációs szabaduló szoba érdekes megoldásokat, szokatlan feladatokat takar.
A korábbi ismereteim a szabadulószobában csak útmutatónak voltak jók, így nagyon izgalmas és érdekes volt az egész csapat számára.
Horrorként nem olyan ijesztő (leszámítva a második helyiséget)
Személyzet kedves, közvetlen és segítőkész volt.
Azóta 2 másik szobájukban is jártunk. 🙂
Szabadulószoba Éjszaka az egyiptomi múzeum
«Exit the Room» Budapest
Nagyon jól èreztük magunkak.Összetett csapatmunkára szüksèg volt. Jól kikapcsolódtunk. Tetszett mindenkinek!
Szabadulószoba Zárka 33
«LOGIC ARENA» Budapest
Nagyon jól éreztük magunkat, máskor is megyünk az biztos! 🙂
Szabadulószoba Zárt osztály
«Neverland» Budapest
Remek környezet, nagyon jó és ötletes játék. Azoknak is kiváló, akik még nem profi szabadulók. Mindenkinek ajánlom!!!
Szabadulószoba Zárt osztály
«Neverland» Budapest
Az egyik legjobb szabadulószoba, amiben valaha voltam. Ötletes, nagyon izgalmas és érdekes a szoba. Nem túl nehéz, de éppen eléggé ahhoz, hogy csak megkockáztatva jusson ki az ember. Mindenkinek csak is ajánlani tudom, az egész hely zseniális.
Szabadulószoba Fűrész első rész
«Horror Factory» Budapest
Nagyon kiraly hely, jol ossze van rakva az egesz. Mindenkepp ajanlom!
Szabadulószoba Labirintus kastély
«Escape Zone» Budapest
Nagyon jól érrztük magunkat. Rájöttünk, hogy nem vágjuk az analóg órát. 😳 Ciki, de képesek voltunk ezen fennakadni. Ennek ellenére sikeresen teljesítettük a küldetést. „Cuki” volt az ijesztő baba.
Szabadulószoba A KARIB-TENGER KALÓZAI
«Szabaduló Birodalom» Budapest
Nagyon tetszett mindenkinek. Részben lakatos szoba, nagyon hangulatos berendezéssel, kellően sok feladvánnyal. Rutinosabbaknak is ajánljuk. Ha összevetem a cég másik 4 szobájával, amit megcsináltunk (Star Wars, Harry Potter, Horror Castle, Másnaposok), ennek a hangulata, feladványai tetszettek a legjobban.
Szabadulószoba MÁSNAPOSOK
«Szabaduló Birodalom» Budapest
A Magic Rooms nehezebb szobáihoz tartozik. Lakatos szoba, kellő mennyiségű feladattal. Pár perccel túlfutottunk az időn, pedig több szobán is voltunk már, így kezdőknek nem feltétlenül ajánlanám.
A látványra egy közepest tudnék mondani. Több dekoráció kellene a Vegasi hangulat megteremtéséhez, viszont mivel a feladatok tetszettek, bátran ajánljuk a szobát.
Szabadulószoba Fűrész Második Rész
«Horror Factory» Budapest
Nagyon szèpen köszönjük a lehetősèget, remek èlmèny volt. Külön köszönjük a Jàtèkmester kedvessègèt. Aki szeret jàtszani annak csak ajànlani tudom 🙂
Üdv. Andrea
Szabadulószoba Wednesday küldetés
«Szabaduló Birodalom» Budapest
We really enjoyed it. Very friendly staff! Highly recommend ! Great fun !
Nagyon èlveztük! Baràtsàgos alkalmazottak . Ajànljuk mindenkinek !
Szabadulószoba MÁSNAPOSOK
«Szabaduló Birodalom» Budapest
A kezdők rutintalanságával de annál nagyobb lelkesedéssel fogtunk neki a kiszabadulásunknak. Amely majdnem sikerült is, de nagyon jókat nevettünk, jól szórakoztunk. Talán kicsit kevés információ volt megadva. Ami kissé bosszant, hogy a diákkedvezmény nem került levonásra, így a kollégiumi csoportommal teljes árat fizettem. A játék szellemes és még gyakorolnunk kell.
Szabadulószoba Éjszaka az egyiptomi múzeum
«Exit the Room» Budapest
10- en voltunk. Minden korosztalybol. Csaladdal gyerekekkel. Szuper volt az egesz. Egy feladat nem sikerult csak segitseggel ezert -29 masodpercel buktuk a kijutast 1 ora alatt. De nagyon jol erezte magat mindenki. Ajanlom mindenkinek.
Szabadulószoba Metró
«AROOM» Budapest
Nagy kedvenc lett ez a szoba, nagyon élveztük, keményen dolgoznunk kellett a feladatokon, de teljesíthető. A hangulata/dekoráció zseniális, és jó néhány szoba után is azt mondom, ajánlom.