Remek kis szoba! Tényleg kicsi 🙂 de egy percet sem tudtunk piheni sok feladat nagyon ügyesen megszerkesztve! Jártam pár szobában de itt nincs terjengősség, üres járat haladni kell és lehet is. A szoba elfoglal 🙂 Ajánlom max 4 fővel !
Jó kis szoba volt, hangulatos díszletekkel, remek játékkal! Amit hiányoltunk, hogy a beharangozó videóval ellentétben mégsem kellett felhívnunk Watsont…
2 darab 10 éves fiúval, érdekes és kreatív volt.
Mivel első alkalommal voltunk ilyen játékban, többször kellett segítséget kérni, a fiatalember – ha látta, hogy elakadunk- jól segített. Meg kellett érteni a játék gondolatmenetét, a gyerekek nagyon élvezték, és nekem is érdekes volt. (A tyúklétramászások is mentek még)
Tényleg egyedi, jópofa játék! A hűtőszekrény frenetikus! 😉 De pl. a sok apró jelecske, amit meg kellett volna figyelni, nem annyira tetszettek, túl kicsik voltak ehhez. És hát nekünk éppen nem működtek a 20 perces energiatelepek, így elmaradt ez az élmény… :-/
Nagyon ötletes jól játszható szoba. Remek megoldás hogy energia telepeket kell szerezni amelyek 20 perc energiát biztosítanak azaz 20 perccel hosszabbítják a játékidőt. Így nincs idő t. -re! Folyamatosan haladni kell! Javaslom kipróbálásra.
5 gyerkőccel voltunk. Jópofa, érdekes szabaduló szoba. Felnőtt szemmel nekem a feladványok szövegezése hiányzott, de azért rájöttünk a zárak nyitjára… 😉😊
Remek játék volt! Már a helyszínre való bejutás is beindítja az ember fantáziáját… Igényes, vadregényes díszlet, lakatmentes, újgenerációs feladatok, izgalmas hangulat. Nem volt annyira nehéz, amennyire vártuk, inkább a nagyon hangos zene és a sötétség okozta a nehézségeket nekünk. A csattanó egy kicsit csalódás volt a végén. Viszont a kisvizsla nagyon cuki a bárban. 😉
Iszonyatosan jól éreztük magunkat. Nagyon király a díszlet ,és az összes dolgozó nagyon jó fej volt! Sikerült a zárt osztály ,kb pont egy óra alatt 😀 . Annyira belejottunk hogy ott helyben már foglaltunk is egy másik szobát , és egy óra múlva újra játszottunk a western be. Sajnos az nem sikerült időre de az is csucsszuper volt! Köszönjük az élményt és a kedvességet ,segítséget , az összes ott dolgozónak! 🙂
Hát milyen is volt ez a szoba… Pont olyan, mint a promoképen! Tényleg a falhoz voltunk láncolva sötétben, de egyáltalán nem volt ijesztő. Igazából nehéz sem volt, de mi azzal fűszereztük, hogy míg én rögtön megfejtettem a férjem bilincsének nyitját, addig Ő az enyémet nem tudta, így a játék felében a falhoz láncolva próbáltam Őt távvezérelni, míg meguntam, és kihámoztam magamat a zárból. 😀 Az én ízlésemnek kicsit sok volt a lakatolás, de a játékélmény teljesen rendben volt, így mindenképpen visszatérünk még a PSz-ba!
Számunkra egy hatalmas élmény volt és nagyon jól éreztem(illetve éreztük magunkat ) magamat……Csak ajánlani tudom mindenkinek hiszen tényleg egy eszméletlen jó helyszín és hangulatú hely……Nekünk első élmény volt és köszönjük a lehetőséget
Legközelebb is vissza fogunk térni de akkor már végig fogjuk teljesen csinálni
Családilag próbáltuk ki a játékot (10 fő), minden korosztály részt vett rajta, kisgyerekek, tinik, egyetemista, szülők, nagyszülők, mindenki nagyon élvezte. A feladatok elég nehezek voltak ahhoz, hogy felnőtteknek is élvezetes legyen, de nem voltak annyira megfejthetetlenek, hogy a gyerek ne tudtak volna részt venni benne. Így is 1 db segítséget kellett kérnünk, a végén 10 percünk maradt a játékból. Mindenkinek csak ajánlani tudom!:)) Plusz a helyszín is nagyon király, egyébként összesen 4 szabaduló szoba van a helyszínen. Az ott dolgozó lányok is nagyon kedvesek voltak:)
Családilag jártunk ebben a szobában, 3 kicsi gyerekkel. Lakatmentes, profi díszletű, izgalmas kis (vagyis nem kis…🙂 ) szoba! Ötletesek a feladatok, tetszett, hogy az egyes helyiségekbe vissza-vissza kellett menni, izgalmasabb volt így! Egyetlen negatívum, ami megakasztotta egy kicsit a játékunkat, hogy a beharangozóval ellentétben legalább a HP film szereplőit ismerni kell. Mi aktívabban szeretünk kikapcsolódni a TV-zésnél, úgyhogy emiatt egy feladatnál segítséget kellett kérnünk. Összességében melegen ajánlom, nagyon jó szoba, akár gyerekek nélkül is! =:-)
Egy földalatti laboratóriumban titkos biológiai kísérleteket hajtanak végre. Kutatók egy még ismeretlen vírus kifejlesztésén dolgoznak, melyet úgy neveztek el, hogy T-Vírus. Azonban a kísérletezések során a vírus kiszabadult és mindannyian megfertőződtek. A létesítmény védelméért felelős mesterséges intelligencia észlelve a vírus elszabadulását a protokollnak megfelelően lezárta a laboratóriumot! Neked és professzor társaidnak a feladata, hogy kifejlesszétek .... ➔
Az idő fogságában. Több mint száz évvel ezelőtt nyomtalanul eltűnt a legendás brit felfedező, Sir Alistair Pembroke egy feltérképezetlen dzsungel szívében. Naplója utolsó sorai egy föld alá süllyedt templomról szóltak – ősi, titokzatos, és rég elfeledett. Azóta senki sem találta meg… egészen mostanáig. Most rajtatok a sor: jussatok be a templomba, térképezzétek fel a romokat, .... ➔
Több hátborzongató történet is kering egy régen bezárt elmegyógyintézetről, melyről szinte senki nem tudja, hogy pontosan hol is van. Az intézetben titokban számtalan ember kísérletet és más egyéb illegális, etikailag elfogadhatatlan kutatást végeztek. Az ottani vezetőség igyekezett ezeket eltitkolni a nyilvánosság elől, azonban az igazságra mégis fény derült. A hatóságok természetesen bezáratták az intézményt, hollétét .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Egy sikertelen bankrablás, vagy talán hamisítottál? A mostani helyzetedet tekintve igazából nem is fontos. A 33-as zárkánál nincs pokolibb hely ezen a világon, azt tudnod kell. Az Alcatrazból gyerekjáték ehhez képest a szabadulás. Ne hidd, hogy olyan, mint egy magánzárka, itt valami nem stimmel. Sokszor úgy halljuk mintha mozognának a falak. Az .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Helyszínelőként nap, mint nap nagy kihívásokkal kell megküzdenetek, de ami most rátok vár, fontosabb minden eddigi ügyeteknél. Kollégátokat, akivel együtt dolgoztatok egy nagyon fontos esten, reggel holtan találták a lakásán. Mindez azok után történt, hogy tegnap egy telefonhívásban tudatta veletek, valami igazán nagy dologra bukkant az üggyel kapcsolatban. Már sejtitek, hogy a .... ➔
Meritek próbára tenni a bátorságotokat? A város szélén álló, évtizedek óta elhagyatott Elmegyógyintézet falai között sötét titkok lappanganak. A hely hírhedt Dr. Grey kísérleteiről, amelyekről máig suttogva mesélnek a környékbeliek. Most rajtatok a sor, hogy kiderítsétek az igazságot – de nem lesz könnyű dolgotok! 75 percetek van, hogy megtaláljátok a híres orvos eltűnt naplóját. Ha .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: A külvilágtól távol álló szigetet, amely csodás lényeknek adott otthont egy óriási vihar támadta meg, melynek hatására az eddig oly biztosnak tűnő rendszer véglegesen meghibásodott. Egy csupán 60 percig működő egység tartja még zárva a kapukat, de ha ez az idő is letelik, minden dinoszaurusz kiszabadul, beleértve a sziget legveszélyesebb .... ➔
Sok éven át őrizték a titkot, de időről időre felbukkant a szóbeszédben egy titokzatos, kézzel készített gép története, amely varázslatos ízt kölcsönöz a csokigyárban készült finomságoknak. Ám ma éjjel végre fény derül a titokra – ugyanis csapatoddal sikerült bejutnotok a legnagyobb svájci csokigyár legszigorúbban őrzött helyiségébe! Küldetésetek nem más, mint megfejteni a gép működését, beindítani .... ➔
A Flux nevű kísérleti létesítményben meghibásodás történt. A személyzetet evakuálták, viszont csapatoddal a gépházban ragadtatok! Szerencsére gyorsan találtok egy zártörő szerkezetet, amivel a biztonságos zónába juthattok. A probléma csak annyi, hogy a készülék lemerült. 90 percetek van, hogy eljussatok az épület belsejében lévő generátorszobába és aktiváljátok a zártörő szerkezetet. A sikerhez vezető úton számos akadályba .... ➔
Az út kihalt. A neonfény pislog. A rádió sistereg – és egyszer csak megszólal valami, ami nem emberi. Egy elhagyatott benzinkúton vagy, a semmi közepén. Nincs térerő, nincs menekvés. Csak Ti… és ők. Az idegenek nem beszélnek. Csak figyelnek. Néha segítenek, néha… mintha kísérleteznének… Valami nem stimmel a levegőben, a fényekkel, a zajokkal. A valóság .... ➔
Most már biztos, hogy egy megszállott gyilkossal állunk szemben. Az elmúlt hetekben három fiatal lány holttestét találták meg, és a körülmények mind arra utalnak, hogy ugyanaz az elkövető áll a háttérben. Segítsetek a rendőrségnek elkapni a gyilkost, és megakadályozni a következő áldozat elrablását, mielőtt túl késő lenne! A játék most 2025-ös felújított verzióban, történelmi hűséggel .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Vegyél részt az események forgatagában, és bújj bele Alice cipőjébe! Merülj el egy igazi varázsvilágban! Ki kell derítened a Szívkirálynő titkait, aki átkot szórt Csodaországra. Igyál egy zsugorító főzetet, és kövesd a Fehér Nyulat a világ tekervényes labirintusain keresztül a kémlelőüveg mögött, ahol minden a feje tetejére áll! Segíts az időben ragadt .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Légy részese a világ legnagyobb kirakózásának! Maga a város a hatalmas kirakós játék, de nem tudod kirakni, amíg hiányzik belőle a négy legfontosabb darab. Mindegyik darabot a város más-más pontján rejtettük el, és nem elég, ha a rejtekhelyhez eljutsz: a kirakós darabokat rejtvények, feladványok védik. Meg tudod oldani őket? Ha nem .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Legújabb kalandjátékunk túlmutat az eddig ismert szabadulószobákon. Egy hatalmas mágikus világba csöppentek ahol több helyszínen kell próbára tennetek logikátokat és varázsképességeiteket. A Látványvilág annyira lenyűgöző, hogy már önmagában elvarázsol. A feladatok természetesen mind mágikusak, lakatok és zárak helyett rengeteg olyan látványos feladat lesz amikkel másik szabadulószobában nem találkozhattatok. A lebilincselő történet a .... ➔
SEGÍTSETEK MEGTALÁLNI A BÖLCSEK KÖVÉT! A szabadulószoba cselekménye: Ebben a játékban a legismertebb alkimista, Nicolas Flamel műhelyébe csöppentek és oldhattok meg izgalmas feladatokat a bölcsek köve felkutatása érdekében. Ezt csapatmunkával, kreativitással, logikus gondolkodással, az összefüggések átlátásával és jó megfigyelőkészséggel érhetitek el. Az örök élet kövének felkutatása közben találkozhattok számos misztikus tárggyal, rejtélyes szimbólumok nyomába eredhettek, .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Ereszkedj le egy egyiptomi sírkamrába a körúton a Jászai Mari térnél! A Mystiqueroom szobáiban egy egyiptomi sírkamrarendszerből kell kijutnod neked és csapattársaidnak izgalmas kalandok során. Fedezzétek fel a sírkamra féltve őrzött titkait, miközben megpróbáltok kijutni a rejtélyekkel teli szobákból! Budapest legszebb szabaduló szobájában egy öreg régész feljegyzései segítik majd munkátokat. 60 percetek .... ➔
Gondolkoztatok már azon milyen élmény lehet bejutni a Pénzjegynyomdába? A Nemzeti Bankba? A Nemzeti Múzeumba? Gyertek és próbáljátok ki magatokat! A szabadulószoba cselekménye: A Professzor visszatért és minden eddiginél nagyobb és jobb tervet eszelt ki. Gyere és segíts neki tervei végigvitelében! Ez a szobánk egy újgenerációs szoba, ami azt jelenti, hogy nincsenek benne .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: A Titkos Metró szobánk a legújabb, lehető legnagyobb kihívást jelentő szobánk. A 19. századot megidéző látványvilág, valamint az ehhez kialakított, autentikus rejtvények teljesen új generációs stílusban, egyedi módszerekkel lettek kitalálva és kialakítva. A csapatnak működésre kell bírnia a rejtélyes feltaláló összes találmányát, közelebb kerülve ezzel a célhoz, a feltaláló kilétének felfedezéséhez. A feladványok .... ➔
Lépjetek be egy ősi piramis belsejébe! Válasszatok karaktert, öltözzetek a legmenőbb régész szerkóba és fedezzetek fel egy rég elfeledett piramist… Történet: Egyiptom, 1928. A híres Egyiptom-kutatónak, Sir Beldon Fryenek és az általa vezetett expedíció tagjainak rejtélyes módon örökre nyoma veszett a Sinai Félsziget közelében. A céljuk az volt, hogy megtalálják az elveszett .... ➔
Egy legendás történet Éljétek át a legemlékezetesebb pillanatokat egy otthon játszható szabadulós játék keretében! Ízelítőként, a teljesség igénye nélkül eláruljuk, hogy olyan jelentőségteljes pillanatokat élhettek újra, mint a legendás kalap döntése, megtanulni a kígyók nyelvén, bejárni a kastélyt, és még sok más kitalált kalandot! Gondosan felépített játékmenet, hogy egy kerek egész történetként bejárjuk a .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Kíváncsiak vagytok, mi a Fordított világ? Úgy érzitek, van annyi bátorságotok, hogy megküzdjetek a Demogorgon nevű szörnnyel? Itt az idő, próbáljátok ki magatokat! Tudjátok jól, hogy a fordított világ megannyi veszélyes dolgot rejt az átjárók mögött. Mégis az a feladatotok, hogy a megnyílt portált bezárjátok. Ha ezt nem sikerül véghez vinnetek, átjön .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Tegyétek próbára magatokat és a tudásotokat, szerezzétek meg az uralmat a királyságban! A tél közeleg, foglalj időpontot most! 60 percetek van az összes akadály leküzdésére és a kijutásra. A feladatok megoldása igazi csapatmunkát és közös gondolkodást igényel. Használjátok az intelligenciátok és járjatok túl a csapdákat készítők eszén! A pályán 2-6 fő tud .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Valahol a budai hegyek belsejében, egy labirintus mélyén, titkos kastélyában él gróf Véressy és családja. A gróf szeretné leigázni és uralma alá venni Európát, ezért a kastély egy rejtett termében szörnyű laboratóriumi emberkísérleteket folytat. Először az élőkből kiszívja az életerőt, majd a holtakat feltámasztva mindenféle rémszülötteket kreál, hogy megalkossa a saját legyőzhetetlen .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Engedd szabadjára a benned rejlő nyomozót! Tapasztald meg milyen készségekre van szüksége egy bűnügyi nyomozónak egy szabadulós/detektívjátékban. Interaktív nyomozás, mesterséges intelligenciát alkalmazó szemtanú kihallgatás, valós telefonhívás játékba építve, kreatív feladatok és egy szövevényes, ám kerek egész gyilkossági történet. Egy páratlan utazás a nyomozók gondolkodásmódjába! Gazdag gyanúsítotti körrel és számos megoldandó rejtéllyel .... ➔
Mesterséges intelligencia már a MystIQueRoomban is? Azt hiszed viccelünk? Hát nem! Az evosoft, Magyarország egyik vezető szoftverháza a high-tech pályák legmodernebb változatát építette meg nálunk, hogy valóban a jövőben érezhesd magad. Képzeld azt, hogy titkos laboratóriumunk számítógépei mögött fejlesztőmérnökünk már hónapok óta egy mesterséges intelligencia projekten dolgozik. Célja, hogy egy szép, új világot teremtsen, ahol .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Légy egy valódi börtön foglya és próbálj megszökni a celládból. Csak rajtad és a csapatodon múlik, hogy sikerül-e a szökés, vagy pedig rabok maradtok örökre. A játékban valódi börtönkörülményekre kell számítani, sikerül-e megszabadulni a láncoktól? A Börtöncsapdában kipróbálhatod magad igazi rabként. Milyen érzés egy pár négyzetméternyi helyre bezárva pár társaddal, vagy egyedül, .... ➔
Senki nem tudja, honnan jöttek az első zombik, de az biztos, hogy brutálisan megváltoztatták a világot. Pár nap alatt lerohanták a összes nagyvárost. Az életünk azóta mindörökre megváltozott… Néhányan azonban felvették a harcot. A hadsereg és pár maroknyi túlélő jól védett, biztonságos bázisokat hozott létre. Most ti magatok is kétségbeesetten kerestek egy biztonságot jelentő helyet. .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Az istenek megelégelték Atlantisz virágzását és őket megszégyenítő tündöklését, ezért úgy döntöttek, hogy a tenger mélyére süllyesztik. De Zeusz fivére Poszeidón, a tengerek istene szembeszállt a többi istennel hogy megvédje a várost, de sajnos legyőzték őt és Zeusz elvette hatalma forrását, amit Atlantiszon rejtettel el, hogy a várossal együtt az is örökre .... ➔
Játékotok helyszíne egy valódi metrómegálló a parlament alatt, peron és egy igazi orosz metrószerelvény kocsija. A metróra felszállva rájöttök, hogy valami nem stimmel. Egy terrorcselekmény van folyamatban melyet meg kell akadályoznotok. Fel akarják robbantani az egész állomást. Találjátok meg és hatástalanítsátok a bombát! A metró egy szuper realisztikus, legújabb generációs szabadulós kalandjáték. Éljétek át egy .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: …A Sötét Nagyúr bukása után a Magányos-hegy Törpjeinek kincsei ismét gyarapodásnak indultak. Azonban a kincsek felkeltették az észak Sárkányainak figyelmét: a legerősebb sárkány – Hadrac, a jégfogú – pedig leszállt a Magányos-hegyre. Szerencsére a Törpök a legnagyobb értékű kincsüket – a „hegy szíve”-ként is emlegetett kristályt -, sikerrel elrejtették. Segítsetek a szabad népek seregeinek, hogy megtalálják .... ➔
Szabadulószoba REJTÉLYES RENDELŐ
«SCAVENGER ESCAPE» Budapest
A díszlet minimalista, de a játék jó volt. Ahhoz képest viszont, hogy elvileg ez a legnehezebb szobájuk, elég könnyű volt.
Szabadulószoba A trón
«Mystiqueroom» Budapest
A MR-tól már megszokott hihetetlenül élethű díszletek, nagyszerű hangulat, igényes játék! Nem nehéz szoba, ennek ellenére őrült jó játékélményt nyújt!
Szabadulószoba A bölcsek köve nyomában
«LogIQrooms» Budapest
Sziasztok!
Remek kis szoba! Tényleg kicsi 🙂 de egy percet sem tudtunk piheni sok feladat nagyon ügyesen megszerkesztve! Jártam pár szobában de itt nincs terjengősség, üres járat haladni kell és lehet is. A szoba elfoglal 🙂 Ajánlom max 4 fővel !
Szabadulószoba Sherlock
«PaniqSzoba» Budapest
Jó kis szoba volt, hangulatos díszletekkel, remek játékkal! Amit hiányoltunk, hogy a beharangozó videóval ellentétben mégsem kellett felhívnunk Watsont…
Szabadulószoba Labirintus kastély
«Escape Zone» Budapest
the escape room was cool but the host was very rude and aggresive
Szabadulószoba Kalóz-öböl
«Mystiqueroom» Budapest
2 darab 10 éves fiúval, érdekes és kreatív volt.
Mivel első alkalommal voltunk ilyen játékban, többször kellett segítséget kérni, a fiatalember – ha látta, hogy elakadunk- jól segített. Meg kellett érteni a játék gondolatmenetét, a gyerekek nagyon élvezték, és nekem is érdekes volt. (A tyúklétramászások is mentek még)
Szabadulószoba Zero Level Energy
«LogIQrooms» Budapest
Tényleg egyedi, jópofa játék! A hűtőszekrény frenetikus! 😉 De pl. a sok apró jelecske, amit meg kellett volna figyelni, nem annyira tetszettek, túl kicsik voltak ehhez. És hát nekünk éppen nem működtek a 20 perces energiatelepek, így elmaradt ez az élmény… :-/
Szabadulószoba Zero Level Energy
«LogIQrooms» Budapest
Nagyon ötletes jól játszható szoba. Remek megoldás hogy energia telepeket kell szerezni amelyek 20 perc energiát biztosítanak azaz 20 perccel hosszabbítják a játékidőt. Így nincs idő t. -re! Folyamatosan haladni kell! Javaslom kipróbálásra.
Szabadulószoba A varázsló iskola
«Szabaduló Birodalom» Budapest
5 gyerkőccel voltunk. Jópofa, érdekes szabaduló szoba. Felnőtt szemmel nekem a feladványok szövegezése hiányzott, de azért rájöttünk a zárak nyitjára… 😉😊
Szabadulószoba Máguspróba
«Neverland» Budapest
Remek játék volt! Már a helyszínre való bejutás is beindítja az ember fantáziáját… Igényes, vadregényes díszlet, lakatmentes, újgenerációs feladatok, izgalmas hangulat. Nem volt annyira nehéz, amennyire vártuk, inkább a nagyon hangos zene és a sötétség okozta a nehézségeket nekünk. A csattanó egy kicsit csalódás volt a végén. Viszont a kisvizsla nagyon cuki a bárban. 😉
Szabadulószoba Zárt osztály
«Neverland» Budapest
Iszonyatosan jól éreztük magunkat. Nagyon király a díszlet ,és az összes dolgozó nagyon jó fej volt! Sikerült a zárt osztály ,kb pont egy óra alatt 😀 . Annyira belejottunk hogy ott helyben már foglaltunk is egy másik szobát , és egy óra múlva újra játszottunk a western be. Sajnos az nem sikerült időre de az is csucsszuper volt! Köszönjük az élményt és a kedvességet ,segítséget , az összes ott dolgozónak! 🙂
Szabadulószoba Fűrész, az igazi
«PaniqSzoba» Budapest
Hát milyen is volt ez a szoba… Pont olyan, mint a promoképen! Tényleg a falhoz voltunk láncolva sötétben, de egyáltalán nem volt ijesztő. Igazából nehéz sem volt, de mi azzal fűszereztük, hogy míg én rögtön megfejtettem a férjem bilincsének nyitját, addig Ő az enyémet nem tudta, így a játék felében a falhoz láncolva próbáltam Őt távvezérelni, míg meguntam, és kihámoztam magamat a zárból. 😀 Az én ízlésemnek kicsit sok volt a lakatolás, de a játékélmény teljesen rendben volt, így mindenképpen visszatérünk még a PSz-ba!
Szabadulószoba Zárt osztály
«Neverland» Budapest
Számunkra egy hatalmas élmény volt és nagyon jól éreztem(illetve éreztük magunkat ) magamat……Csak ajánlani tudom mindenkinek hiszen tényleg egy eszméletlen jó helyszín és hangulatú hely……Nekünk első élmény volt és köszönjük a lehetőséget
Legközelebb is vissza fogunk térni de akkor már végig fogjuk teljesen csinálni
Szabadulószoba Roxfort és a legendás állatok
«Exit the Room» Budapest