Sziasztok!!
Nem semmi volt a szoba!!!😱😱
Nem is a logikai része,sokkal inkább az izgalom!!Ami tényleg a tetőfokára hág,ha nem bírod a horrort!!Mint például én…
Még szerencse hogy velünk volt egy bátor egyén is a csapatban!!!
Sok sikert és félelmet mindenkinek…..😉😉
Ez volt az első szabadulószoba, amit életemben kipróbáltam, és mondták a helyszínen, hogy ez a nehezebbek közé tartozik, de egész jól megküzdöttünk vele (hárman voltunk). Jók a rejtvények és feladványok, talán kicsit fiúsabb jellegű az egész a műszaki/laboros közeg miatt, de én lányként is tökre élveztem. Jó, ha van egy kis kötődésed a „Vissza a jövőbe” filmhez, mert úgy azért élvezetesebb az egész szerintem. Bár 10 főig van írva a játék, szerintem 5-nél több fő részére nem ideális, mivel a helyiségek is kicsik és bár vannak párhuzamosan végezhető rejtvények, sok egymáshoz kapcsolódik és addig nem lehet továbbhaladni, míg egy-egy nem lett elvégezve. Összességében ajánlom, jó móka volt!
7 fővel mentünk, így teljesítettük kb 30 perc alatt, ami kicsit rövidnek tűnt. Ezt megelőzően mindannyian csupán 1-2 alkalommal voltunk szabadulószobában (eltérő helyeken), tehát nem vagyunk különösebben tapasztaltak, ezért is választottuk ezt a közepes nehézségű (6/10) szobát. A feladatok tetszettek, van némi számolás, keresgélés, kell némi ügyesség, de szerencsére sehol nem akadtunk el, nagy fejtörést semmi nem okozott. A félhomály valóban zavaró lenne, ha nem vittünk volna néhány fejlámpát (ahogy azt más kommentekben ajánlották), tehát ezt én is csak javasolni tudom.
A vaksötétben egy hideg fém bilincs szorítja a csuklódat, és a távolból egy torz hang szólal meg: „Játsszunk egy játékot…”. A levegőben fém és vér szaga keveredik, miközben ráébredsz, hogy minden mozdulatodnak következménye van. Nem tudod hogy kerültél ide, még kevésbé, hogy lehet kijutni. Itt nem elég bátornak lenni – hidegvér, ész és kegyetlen döntések .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Egy sikertelen bankrablás, vagy talán hamisítottál? A mostani helyzetedet tekintve igazából nem is fontos. A 33-as zárkánál nincs pokolibb hely ezen a világon, azt tudnod kell. Az Alcatrazból gyerekjáték ehhez képest a szabadulás. Ne hidd, hogy olyan, mint egy magánzárka, itt valami nem stimmel. Sokszor úgy halljuk mintha mozognának a falak. Az .... ➔
Egy földalatti laboratóriumban titkos biológiai kísérleteket hajtanak végre. Kutatók egy még ismeretlen vírus kifejlesztésén dolgoznak, melyet úgy neveztek el, hogy T-Vírus. Azonban a kísérletezések során a vírus kiszabadult és mindannyian megfertőződtek. A létesítmény védelméért felelős mesterséges intelligencia észlelve a vírus elszabadulását a protokollnak megfelelően lezárta a laboratóriumot! Neked és professzor társaidnak a feladata, hogy kifejlesszétek .... ➔
Az út kihalt. A neonfény pislog. A rádió sistereg – és egyszer csak megszólal valami, ami nem emberi. Egy elhagyatott benzinkúton vagy, a semmi közepén. Nincs térerő, nincs menekvés. Csak Ti… és ők. Az idegenek nem beszélnek. Csak figyelnek. Néha segítenek, néha… mintha kísérleteznének… Valami nem stimmel a levegőben, a fényekkel, a zajokkal. A valóság .... ➔
Ez nem álom….. Ez a valóság ! Elszabadult a pokol! Az ártó démonokat fogva tartó pincét újabb áldozatokkal növeli erejét !? A foglalás véglegesítéséhez az ár 15%-nak előre utalása szükséges! Korhatár: 16+ .... ➔
Élőszereplős pálya! Üdvözlünk benneteket a kolostorban. Ez az épület évszázadok óta áll, sötét titkokkal és rejtélyekkel átitatva. Az itt szolgáló apácák mindig is a hitükről, és az elhivatottságukról voltak híresek, de egyikük Elena nővér különösen kitűnt közülük. Elena nővér egy sötét éjszakán felfedezte a kolostor legveszélyesebb titkát: A sátán szellemét, aki csak arra várt,hogy kiszabadulhasson. .... ➔
A Flux nevű kísérleti létesítményben meghibásodás történt. A személyzetet evakuálták, viszont csapatoddal a gépházban ragadtatok! Szerencsére gyorsan találtok egy zártörő szerkezetet, amivel a biztonságos zónába juthattok. A probléma csak annyi, hogy a készülék lemerült. 90 percetek van, hogy eljussatok az épület belsejében lévő generátorszobába és aktiváljátok a zártörő szerkezetet. A sikerhez vezető úton számos akadályba .... ➔
A Margitszigeti városi kalandjátékunkban megtapasztalhatjátok egy szabadulójáték izgalmait festői környezetben. Nem kell előre foglalnotok, és nincs időkorlátok, de izgalmas és kreatív feladatok, nyomozás és csapatmunka vár rátok. A játékunk a legújabb AR technológiát használja, amelyet bármelyik okostelefonon használhatsz, és nem kell hozzá semmilyen alkalmazást letöltened. Akár ketten is játszhatjátok a játékot, de kiváló családi vagy .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Egy kegyetlen sorozatgyilkos tartja rettegésben Budapest lakóit. A rendőrkapitány a legjobb nyomozókból álló csapatot, Titeket rendelt az ügyhöz, hogy megállítsátok az elkövetőt. Eddig egy lépéssel mindig lemaradtatok, így az áldozatok száma egyre csak nő…Talán ma végre sikerül pontot tenni az ügy végére? Egy hajléktalan bejelentésére érkeztek az elhagyatott sikátorba: „Évek óta .... ➔
Egyszer régen, egy mélyen a föld alatt húzódó bányában, amelynek titokzatos folyosói és sötét járatai a kalandok otthonává váltak, egy rejtélyes kristálykoponya váratlanul felbukkant. A bánya dolgozói hatalmas köveket mozgattak el, amikor hirtelen feltűnt egy rejtett fészek a bányatér egyik zugában. A koponya csillogó, átlátszó kristályból volt, mintha az égbolt ragyogása áradt volna belőle. Senki .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Sötét erők környékezték meg városunkat. Legújabb céljuk a gyönyörű, épülő katedrális befejezésének megakadályozása. Az éj leple alatt tolvaj osont be az apátságba, hogy ellopja a tervrajzokat… Neked és szerzetestársaidnak kell visszaszerezned az ellopott tervrajzokat, hogy megakadályozzátok a botrányt. Kalandozzatok Budapest legszebb szabadulószobájában, egy épülő katedrális szomszédságában korabeli díszletek között! 60 percetek van .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Az Alice történet folytatódik. Itt semmi nem az, aminek látszik: egy fordított világ tárul eléd, ahol minden a feje tetejére áll. A Kalapos elvesztette barátait, kitörlődött számára a múlt. Segítened kell visszavezetni Őt a valódi Csodák Birodalmába. Indulj! Korhatár: 2+ .... ➔
A nap már régen lebukott a horizonton, amikor Anna elérte az erdő szélét. A szél fagyos volt, és a lelkében is hasonló hideg tombolt. Múltjának sötét árnyai üldözték. A fák sűrűje baljósan nyelte el a fényt, és az ösvény hamarosan eltűnt a szeme elől. Botladozva, fáradtan haladt előre, amikor hirtelen megpillantott egy furcsa fényt. Egy .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Doctor Clarence Guinan Donnolly, egy kisváros különc tudósa végre megépítette az időgépét. Egy szerencsétlen baleset folytán azonban megállította az időt. Rátok vár a feladat, hogy újraindítsátok, mielőtt a kisváros örökre az idő rabja marad. 60 percetek van az összes akadály leküzdésére és a kijutásra. A feladatok megoldása igazi csapatmunkát és közös gondolkodást .... ➔
Gyerekkorunk kedvenc játéka most teljes életnagyságban ejt rabul Lépjetek be a szellemkastélyba, és találjátok meg az eltűnt családi ereklyét! Távoli gróf rokonotok, a kastély ura, gyanús körülmények között elhunyt. A végrendelet is érdekes feltételekhez köti az öröklést. Aki a birtokra lépve egy órán belül rátalál a z elveszett tárgyra, azt illeti meg a vagyon. Azonban .... ➔
Mesterséges intelligencia már a MystIQueRoomban is? Azt hiszed viccelünk? Hát nem! Az evosoft, Magyarország egyik vezető szoftverháza a high-tech pályák legmodernebb változatát építette meg nálunk, hogy valóban a jövőben érezhesd magad. Képzeld azt, hogy titkos laboratóriumunk számítógépei mögött fejlesztőmérnökünk már hónapok óta egy mesterséges intelligencia projekten dolgozik. Célja, hogy egy szép, új világot teremtsen, ahol .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Tegyétek próbára magatokat és a tudásotokat, szerezzétek meg az uralmat a királyságban! A tél közeleg, foglalj időpontot most! 60 percetek van az összes akadály leküzdésére és a kijutásra. A feladatok megoldása igazi csapatmunkát és közös gondolkodást igényel. Használjátok az intelligenciátok és járjatok túl a csapdákat készítők eszén! A pályán 2-6 fő tud .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Az igazgató titka kalandjátékunk egy új varázslatos küldetésre invitálja játékosainkat ahol az igazgató mágikus irodájából indulva kell megoldanotok a rejtélyt. Elképesztően látványos díszlet és olyan mágikus feladatok várnak rátok amelyekkel máshol nem találkozhattatok. Lakatok és kulcsok helyett, varázspálcákat, bűbájokat és mágikus ereklyéket kel használnotok a küldetés teljesítéséhez hiszen egy mágikus .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Az istenek megelégelték Atlantisz virágzását és őket megszégyenítő tündöklését, ezért úgy döntöttek, hogy a tenger mélyére süllyesztik. De Zeusz fivére Poszeidón, a tengerek istene szembeszállt a többi istennel hogy megvédje a várost, de sajnos legyőzték őt és Zeusz elvette hatalma forrását, amit Atlantiszon rejtettel el, hogy a várossal együtt az is örökre .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Fiatal, zöldfülű kalózként juttok el Tortugára, a rettegett kalóz kikötőbe. A kocsmába érve megpillantjátok a legendás Jack Sparrow kapitányt, aki éppen rumba folytja bánatát. Először hezitáltok, hogy oda merjetek e menni hozzá, hiszen a hírhedt kalóz rengeteg legendás történet főhőse. Végül úgy döntötök, hogy egy üveg rumért cserébe hátha mesél nektek .... ➔
2-8 fős, közel 100 m2-es pálya, ahol a Varázsló, a Tündér és a Bűvész segítségével kell kiszabadulnotok a gonosz Kobold kastélyából. A szabadulószoba cselekménye: Egy szép nyári napon, a barátaiddal való kirándulás során, felfedezitek egy labirintus elrejtett bejáratát az erdő mélyén. Régi mesékben hallottátok, hogy a labirintus végén, egy kastélyban él a Kobold, aki erdei .... ➔
Köszöntünk Jumanjiban! A szabadulószoba cselekménye: Jumanjit ismét hatalmas veszély fenyegeti. Egy tolvaj ellopta az “Oroszlán szíve” ékkövet. A legenda szerint az oroszlán őrködik Jumanjiban az idő felett. Amíg a kő a helyén az idő a megszokott mederben csordogál, de amint valaki eltávolítja azonnal megáll. A tolvajtól sikerült visszaszerezni a követ és Dr. Bravestone, illetve bátor .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Képzeld el, hogy a családoddal, vagy egy baráti társasággal éppen repülőn utaztok, amikor valamilyen oknál fogva egyszer csak egyedül találjátok magatokat egy nagy utasszállító fedélzetén. Hogy miért? Első feladat: találjátok ki Ti a kerettörténetet! De akárhogy is, jelenleg az automata pilóta repüli az útvonalat. Még repüli. A rádió nem működik. A feladat, .... ➔
Bújjatok profi tolvajok bőrébe az ENIGMA küldetésben! Vegyétek fel a profi tolvajok szerepét, akiket az a feladat vár, hogy megszerezzék az ENIGMA-t – azt az illegális kísérleti projektet, amely mesterséges intelligencia segítségével hódíthatja meg a világot. A kutatás az angliai Oxford Egyetemen zajlik, és minden részlet titkos a civilek előtt. A megbízótok azonban rendelkezik hiteles információkkal, és segítségül hívja Alexandrát, .... ➔
Ez a szabadulós játék kifejezetten gyerekeknek készült, hogy fejlessze a logikai gondolkodásukat és a koncentrációjukat, miközben önfeledt szórakozást kínál még a legkisebbek számára is. Már 3 éves kortól játszható, azonban szülői segítség mindenképpen szükséges. Ismerjétek meg a Városligeti Nagyjátszóteret egy teljesen új, kalandos formában! Ebben a játékban szórakozva fejlődnek a gyermekek készségei. Bár a szabadulós .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Egy ősi legenda szerint a Maya Birodalom pusztulását egy hatalmas erejű varázsló okozta. Shak Luu az erőtől megrészegülve ellopta az istenektől a tüzet, a vizet és a napot. Ezeket totemekbe zárta és elrejtette városkájában. Az istenek éktelen haragjukban a föld alá süllyesztették a várost és vele együtt az egész Maya Birodalmat. Megtaláltuk .... ➔
JUMANJI SZABADULÓ ÉS KALANDJÁTÉK! A szabadulószoba cselekménye: Még vissza nem szerzitek a Jaguár szemét, nem múlik el a Jumanji-t fenyegető veszély. A küldetés nehéz, a dzsungel veszélyes, de ha elkezdtétek befejezni szükséges. Ha sikerül az ékkövet felkutatni, tegyétek a helyére és kiáltsátok JUMANJI! Legújabb kalandjátékunk Jumanji világába repíti kalandorainkat. Egy elképesztően látványos környezetben válhattok ennek .... ➔
A szabadulószoba cselekménye:Egy pornófilmforgatás helyszínére érkeztek, hogy résztvegyetek életetek legnagyobb felnőttfilmes produkciójában. Ez lehet az ugródeszka mindnyájatok számára. Azonban valami nem stimmel, egy társatok hiányzik. Még nem találkoztatok vele, azonban sokat hallottatok már róla és azt mondják nélküle még a forgatást sem lehet elkezdeni. A stáb szerint egy őrült rajongó belopózott a stúdióba és megpróbálta .... ➔
Játékotok helyszíne egy valódi metrómegálló a parlament alatt, peron és egy igazi orosz metrószerelvény kocsija. A metróra felszállva rájöttök, hogy valami nem stimmel. Egy terrorcselekmény van folyamatban melyet meg kell akadályoznotok. Fel akarják robbantani az egész állomást. Találjátok meg és hatástalanítsátok a bombát! A metró egy szuper realisztikus, legújabb generációs szabadulós kalandjáték. Éljétek át egy .... ➔
Legújabb szabadulós játékunk a kalózok világába repít el, hogy megtaláljatok egy igen ritka drágakövet. A kaland során meglátogatjátok a belváros számos nevezetességét miközben szórakoztató és kihívásokkal teli rejtvényeket oldotok meg. Nézzetek más szemmel a valóságban is fellelhető tárgyakra, épületekre, hiszen bármi feladványként funkcionálhat. A városi szabadulós játék pontosan úgy működik, mint egy szabadulószoba, csak .... ➔
Szabadulószoba Éjszaka az egyiptomi múzeum
«Exit the Room» Budapest
Nagyon jól kitalált rejtélyekkel teli szoba!6
Szabadulószoba BESZARSZ
«BESZARSZ» Budapest
Really scary and creepy, Really nice instructor and perfect location. It was really fun
Szabadulószoba BESZARSZ
«BESZARSZ» Budapest
Sziasztok!!
Nem semmi volt a szoba!!!😱😱
Nem is a logikai része,sokkal inkább az izgalom!!Ami tényleg a tetőfokára hág,ha nem bírod a horrort!!Mint például én…
Még szerencse hogy velünk volt egy bátor egyén is a csapatban!!!
Sok sikert és félelmet mindenkinek…..😉😉
Szabadulószoba VISSZA A JELENBE
«Escape Zone» Budapest
Ez volt az első szabadulószoba, amit életemben kipróbáltam, és mondták a helyszínen, hogy ez a nehezebbek közé tartozik, de egész jól megküzdöttünk vele (hárman voltunk). Jók a rejtvények és feladványok, talán kicsit fiúsabb jellegű az egész a műszaki/laboros közeg miatt, de én lányként is tökre élveztem. Jó, ha van egy kis kötődésed a „Vissza a jövőbe” filmhez, mert úgy azért élvezetesebb az egész szerintem. Bár 10 főig van írva a játék, szerintem 5-nél több fő részére nem ideális, mivel a helyiségek is kicsik és bár vannak párhuzamosan végezhető rejtvények, sok egymáshoz kapcsolódik és addig nem lehet továbbhaladni, míg egy-egy nem lett elvégezve. Összességében ajánlom, jó móka volt!
Szabadulószoba A MAYA BIRODALOM
«Exit the Room» Budapest
7 fővel mentünk, így teljesítettük kb 30 perc alatt, ami kicsit rövidnek tűnt. Ezt megelőzően mindannyian csupán 1-2 alkalommal voltunk szabadulószobában (eltérő helyeken), tehát nem vagyunk különösebben tapasztaltak, ezért is választottuk ezt a közepes nehézségű (6/10) szobát. A feladatok tetszettek, van némi számolás, keresgélés, kell némi ügyesség, de szerencsére sehol nem akadtunk el, nagy fejtörést semmi nem okozott. A félhomály valóban zavaró lenne, ha nem vittünk volna néhány fejlámpát (ahogy azt más kommentekben ajánlották), tehát ezt én is csak javasolni tudom.