Nagyon jó feladatok, remek felépítés.
A más jellegű szabadulószobákban szerzett „rutin” finoman szólva nem sokat ér.
A feladatok nem könnyűek, de megoldhatók, és szükség van a csapatmunkára is.
Az Egyiptomi kaland szabadulószoba nagyon jó élmény volt számunkra. Négyen vettünk részt benne 18- 47 év közöttiek, korosztálytól függetlenül mindannyian jól éreztük magunkat. A játék már az első perctől magával sodort minket, a 60 perc nagyon gyorsan eltelt. Sikerült kijutnunk, így a siker érzésével távoztunk. Bátran ajánlom mindenkinek, azoknak is, akik még csak ismerkedni szeretnének a szabadulószobák világával!
7 fővel mentünk, így teljesítettük kb 30 perc alatt, ami kicsit rövidnek tűnt. Ezt megelőzően mindannyian csupán 1-2 alkalommal voltunk szabadulószobában (eltérő helyeken), tehát nem vagyunk különösebben tapasztaltak, ezért is választottuk ezt a közepes nehézségű (6/10) szobát. A feladatok tetszettek, van némi számolás, keresgélés, kell némi ügyesség, de szerencsére sehol nem akadtunk el, nagy fejtörést semmi nem okozott. A félhomály valóban zavaró lenne, ha nem vittünk volna néhány fejlámpát (ahogy azt más kommentekben ajánlották), tehát ezt én is csak javasolni tudom.
Klassz volt életünk első szabaduló szobája!
Igaz,hogy elsőre nem sikerült kijutni,de második alkalommal nem fogott ki rajtunk!!
Köszönjük a játékmesterünknek Gerinek,és biztosak vagyunk benne hogy még találkozunk!!
Hajrá mindenki!!!
A szabadulószoba cselekménye: Egy sikertelen bankrablás, vagy talán hamisítottál? A mostani helyzetedet tekintve igazából nem is fontos. A 33-as zárkánál nincs pokolibb hely ezen a világon, azt tudnod kell. Az Alcatrazból gyerekjáték ehhez képest a szabadulás. Ne hidd, hogy olyan, mint egy magánzárka, itt valami nem stimmel. Sokszor úgy halljuk mintha mozognának a falak. Az .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Helyszínelőként nap, mint nap nagy kihívásokkal kell megküzdenetek, de ami most rátok vár, fontosabb minden eddigi ügyeteknél. Kollégátokat, akivel együtt dolgoztatok egy nagyon fontos esten, reggel holtan találták a lakásán. Mindez azok után történt, hogy tegnap egy telefonhívásban tudatta veletek, valami igazán nagy dologra bukkant az üggyel kapcsolatban. Már sejtitek, hogy a .... ➔
Egy földalatti laboratóriumban titkos biológiai kísérleteket hajtanak végre. Kutatók egy még ismeretlen vírus kifejlesztésén dolgoznak, melyet úgy neveztek el, hogy T-Vírus. Azonban a kísérletezések során a vírus kiszabadult és mindannyian megfertőződtek. A létesítmény védelméért felelős mesterséges intelligencia észlelve a vírus elszabadulását a protokollnak megfelelően lezárta a laboratóriumot! Neked és professzor társaidnak a feladata, hogy kifejlesszétek .... ➔
A Flux nevű kísérleti létesítményben meghibásodás történt. A személyzetet evakuálták, viszont csapatoddal a gépházban ragadtatok! Szerencsére gyorsan találtok egy zártörő szerkezetet, amivel a biztonságos zónába juthattok. A probléma csak annyi, hogy a készülék lemerült. 90 percetek van, hogy eljussatok az épület belsejében lévő generátorszobába és aktiváljátok a zártörő szerkezetet. A sikerhez vezető úton számos akadályba .... ➔
Az idő fogságában. Több mint száz évvel ezelőtt nyomtalanul eltűnt a legendás brit felfedező, Sir Alistair Pembroke egy feltérképezetlen dzsungel szívében. Naplója utolsó sorai egy föld alá süllyedt templomról szóltak – ősi, titokzatos, és rég elfeledett. Azóta senki sem találta meg… egészen mostanáig. Most rajtatok a sor: jussatok be a templomba, térképezzétek fel a romokat, .... ➔
Meritek próbára tenni a bátorságotokat? A város szélén álló, évtizedek óta elhagyatott Elmegyógyintézet falai között sötét titkok lappanganak. A hely hírhedt Dr. Grey kísérleteiről, amelyekről máig suttogva mesélnek a környékbeliek. Most rajtatok a sor, hogy kiderítsétek az igazságot – de nem lesz könnyű dolgotok! 75 percetek van, hogy megtaláljátok a híres orvos eltűnt naplóját. Ha .... ➔
Sok éven át őrizték a titkot, de időről időre felbukkant a szóbeszédben egy titokzatos, kézzel készített gép története, amely varázslatos ízt kölcsönöz a csokigyárban készült finomságoknak. Ám ma éjjel végre fény derül a titokra – ugyanis csapatoddal sikerült bejutnotok a legnagyobb svájci csokigyár legszigorúbban őrzött helyiségébe! Küldetésetek nem más, mint megfejteni a gép működését, beindítani .... ➔
Több hátborzongató történet is kering egy régen bezárt elmegyógyintézetről, melyről szinte senki nem tudja, hogy pontosan hol is van. Az intézetben titokban számtalan ember kísérletet és más egyéb illegális, etikailag elfogadhatatlan kutatást végeztek. Az ottani vezetőség igyekezett ezeket eltitkolni a nyilvánosság elől, azonban az igazságra mégis fény derült. A hatóságok természetesen bezáratták az intézményt, hollétét .... ➔
Most már biztos, hogy egy megszállott gyilkossal állunk szemben. Az elmúlt hetekben három fiatal lány holttestét találták meg, és a körülmények mind arra utalnak, hogy ugyanaz az elkövető áll a háttérben. Segítsetek a rendőrségnek elkapni a gyilkost, és megakadályozni a következő áldozat elrablását, mielőtt túl késő lenne! A játék most 2025-ös felújított verzióban, történelmi hűséggel .... ➔
Az út kihalt. A neonfény pislog. A rádió sistereg – és egyszer csak megszólal valami, ami nem emberi. Egy elhagyatott benzinkúton vagy, a semmi közepén. Nincs térerő, nincs menekvés. Csak Ti… és ők. Az idegenek nem beszélnek. Csak figyelnek. Néha segítenek, néha… mintha kísérleteznének… Valami nem stimmel a levegőben, a fényekkel, a zajokkal. A valóság .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: A külvilágtól távol álló szigetet, amely csodás lényeknek adott otthont egy óriási vihar támadta meg, melynek hatására az eddig oly biztosnak tűnő rendszer véglegesen meghibásodott. Egy csupán 60 percig működő egység tartja még zárva a kapukat, de ha ez az idő is letelik, minden dinoszaurusz kiszabadul, beleértve a sziget legveszélyesebb .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Egyiptom legrejtélyesebb piramisa, a mendemondák szerint három isten közötti viszály enyhítésére épült. Ősi legendák szerint Thot a hold, Ré a nap és Anubis a holtak istene közötti háború éhínséggel sújtotta Egyiptom népét, így temérdek aranyat áldoztak tiszteletükre. Közel jártatok az általatok újonnan felfedezett egyiptomi ereklyék megfejtéséhez, ám az állam lefoglalta .... ➔
Lenyűgözően hiteles környezet, két szintes magasságban. Tapasztalt játékosok számára Az Escobar ház a legnehezebb játékunk az AROOM-ban, és a legnagyobb területű szabadulószoba is egyben. Éljétek át a 80-as évek Kolumbia hangulatát ebben a két szintes játékban. Haladóknak, vagy nagy csapatoknak ajánljuk! Az amerikai DEA (Drug Enforcement Administration) megbízott magánügynökei bőrébe kell bújnotok. Végre lehetőség adódott átkutatni maga .... ➔
Ezt a játékot bátran ajánljuk mindenki számára, nemtől és kortól függetlenül. Meg vagyunk győződve róla, hogy felnőtt fejjel is elő fog törni belőletek a játékos kedv, és a lenyűgöző környezetben kalózokká változtok, akik a kincskeresés nehéz útjára lépnek. Meneküljetek meg a hajó börtönéből, és vezessétek az öreg kalózhajót a kincses sziget felé. Ha sikerül megtalálniuk .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Fiatal, zöldfülű kalózként juttok el Tortugára, a rettegett kalóz kikötőbe. A kocsmába érve megpillantjátok a legendás Jack Sparrow kapitányt, aki éppen rumba folytja bánatát. Először hezitáltok, hogy oda merjetek e menni hozzá, hiszen a hírhedt kalóz rengeteg legendás történet főhőse. Végül úgy döntötök, hogy egy üveg rumért cserébe hátha mesél nektek .... ➔
Lépjetek be egy ősi piramis belsejébe! Válasszatok karaktert, öltözzetek a legmenőbb régész szerkóba és fedezzetek fel egy rég elfeledett piramist… Történet: Egyiptom, 1928. A híres Egyiptom-kutatónak, Sir Beldon Fryenek és az általa vezetett expedíció tagjainak rejtélyes módon örökre nyoma veszett a Sinai Félsziget közelében. A céljuk az volt, hogy megtalálják az elveszett .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Épp egy Dél–Amerikai esőerdőt fedeztek fel egy túra keretein belül, amikor egy hatalmas űrhajót láttok becsapódni a földbe. El sem hinnétek, ha nem a saját szemetekkel látnátok a félresikerült landolást. Térképeteken meg is nézitek, hol van egy kunyhó, ahol meghúzhatnátok magatokat az ismeretlenektől, ki tudja kikkel, vagy mikkel álltok .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: A Pániq Szobánál lehetőségetek nyílik belebújni a Szemfényvesztők bőrébe, akiket a világ csak úgy ismer A Lovasok. A Szem titkos társasága számtalan próbának vetett már alá benneteket, hogy bizonyítsátok: Helyetek van a legnagyobb mágusok közt! Elérkeztetek utatok végére! Az utolsó és egyben legnagyobb trükkhöz, amit a világ valaha látott. .... ➔
Egy mágikus börtön, ahol a világ legveszélyesebb varázslói raboskodnak. Nektek ide kell beszöknötök, és kiszabadítanotok a leghíresebb foglyot – mindezt úgy, hogy az őrök bármelyik pillanatban lecsaphatnak. Ez nem a szokásos 60 perces játék. A különleges technológiával kialakított pálya 75 percnyi adrenalint, varázslatot és meglepetést tartogat számotokra. Itt minden ajtó mögött rejtély vár, .... ➔
Gondolkoztatok már azon milyen élmény lehet bejutni a Pénzjegynyomdába? A Nemzeti Bankba? A Nemzeti Múzeumba? Gyertek és próbáljátok ki magatokat! A szabadulószoba cselekménye: A Professzor visszatért és minden eddiginél nagyobb és jobb tervet eszelt ki. Gyere és segíts neki tervei végigvitelében! Ez a szobánk egy újgenerációs szoba, ami azt jelenti, hogy nincsenek benne .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Nyomozz úgy, mint Sherlock Holmes és rántsd le a leplet a titokzatos gyilkosságról! – Figyelem, a szoba játékmenete megegyezik a korábbi „Mozárt Nyomában” szoba játékmenetével! Ha azt már lejátszottad, akkor javasoljuk, hogy válassz egy másik szobát! – William O’brien zeneművész hirtelen halála a British Music Awards díjátadója előtt megrázta egész Londont. Az összetört .... ➔
Egy gyilkos bujkál a vonaton…de még az is lehet, hogy többen vannak! Két utasnak veszett nyoma tegnap óta…az egyikük holttestét éjjel találtuk meg. Mr. Hercule Poirot megkérte a vonat kalauzát és az ügyeletes rendőrtisztet hogy gyűjtsék egybe az utasokat, és menjenek mindannyian az étkezőkocsiba. De még mielőtt bezárulna az étterem ajtaja, a játékosok egy üzenetet .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Legújabb kalandjátékunk túlmutat az eddig ismert szabadulószobákon. Egy hatalmas mágikus világba csöppentek ahol több helyszínen kell próbára tennetek logikátokat és varázsképességeiteket. A Látványvilág annyira lenyűgöző, hogy már önmagában elvarázsol. A feladatok természetesen mind mágikusak, lakatok és zárak helyett rengeteg olyan látványos feladat lesz amikkel másik szabadulószobában nem találkozhattatok. A lebilincselő történet a .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Csapatod feladata R2D2 droid kiszabadítása a rettegett Halálcsillagról, és az űrállomás terveinek eljuttatása a Lázadók támaszpontjára. Mindezt 60 percen belül el kell végeznetek, különben Vader nagyúr fénykardjával találjátok szemben magatokat. A pálya technikai jellegű, ügyességi és logikai feladatokkal egyaránt találkozhattok, analóg lakatok nincsenek, és a keresésre is kisebb hangsúly helyeződik a .... ➔
Egy legendás történet Éljétek át a legemlékezetesebb pillanatokat egy otthon játszható szabadulós játék keretében! Ízelítőként, a teljesség igénye nélkül eláruljuk, hogy olyan jelentőségteljes pillanatokat élhettek újra, mint a legendás kalap döntése, megtanulni a kígyók nyelvén, bejárni a kastélyt, és még sok más kitalált kalandot! Gondosan felépített játékmenet, hogy egy kerek egész történetként bejárjuk a .... ➔
2-8 fős, közel 100 m2-es pálya, ahol a Varázsló, a Tündér és a Bűvész segítségével kell kiszabadulnotok a gonosz Kobold kastélyából. A szabadulószoba cselekménye: Egy szép nyári napon, a barátaiddal való kirándulás során, felfedezitek egy labirintus elrejtett bejáratát az erdő mélyén. Régi mesékben hallottátok, hogy a labirintus végén, egy kastélyban él a Kobold, aki erdei .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Állítása szerint a professzor csupán ártalmatlan pszichiátriai kutatásokat végez. A kutatás célja egyelőre ismeretlen, mert még egy “önkéntes” sem tért vissza. Ez pedig nem sok jóval kecsegtet. A küldetésetek, hogy beépüljetek a kísérleti alanyok közé és kiderítsétek, hogy min dolgozik a professzor. A szabadulószobába belépve indul a visszaszámlálás és 60 percetek van .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Lépj be a Varázskastély ajtaján, és add át magad a csodáknak! Magával ragadó látványvilág, az eddigi leggrandiózusabb kaland! Pálcát fel! A feladatok megoldása igazi csapatmunkát és közös gondolkodást igényel. Használjátok az intelligenciátok és járjatok túl a csapdákat készítők eszén! Korhatár: 0+ .... ➔
Ebben a játékában most rablók bőrébe bújhattok. Szerezzétek meg a Maharadzsa féltve őrzött kincsét! A helyszín egy gyönyörű léghajó belseje. Haladjatok a raktárból, kabinokon át egészen a pilótafülkéig, ugyanis ott lett elzárva a drágakövekkel teli ládika. Az utasok mind az ünnepélyes vacsorán vesznek rész, így talán senki sem zavar meg majd titeket. A közeli .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: …A Sötét Nagyúr bukása után a Magányos-hegy Törpjeinek kincsei ismét gyarapodásnak indultak. Azonban a kincsek felkeltették az észak Sárkányainak figyelmét: a legerősebb sárkány – Hadrac, a jégfogú – pedig leszállt a Magányos-hegyre. Szerencsére a Törpök a legnagyobb értékű kincsüket – a „hegy szíve”-ként is emlegetett kristályt -, sikerrel elrejtették. Segítsetek a szabad népek seregeinek, hogy megtalálják .... ➔
Szabadulószoba Éjszaka az egyiptomi múzeum
«Exit the Room» Budapest
Nagyon jó feladatok, remek felépítés.
A más jellegű szabadulószobákban szerzett „rutin” finoman szólva nem sokat ér.
A feladatok nem könnyűek, de megoldhatók, és szükség van a csapatmunkára is.
Szabadulószoba EGYIPTOMI KALAND
«SCAVENGER ESCAPE» Budapest
Az Egyiptomi kaland szabadulószoba nagyon jó élmény volt számunkra. Négyen vettünk részt benne 18- 47 év közöttiek, korosztálytól függetlenül mindannyian jól éreztük magunkat. A játék már az első perctől magával sodort minket, a 60 perc nagyon gyorsan eltelt. Sikerült kijutnunk, így a siker érzésével távoztunk. Bátran ajánlom mindenkinek, azoknak is, akik még csak ismerkedni szeretnének a szabadulószobák világával!
Szabadulószoba IDŐGÉP
«Mystiqueroom» Budapest
Érdekes, izgalmas kihívás. Nem könnyű. Gyerekeim is (10 és 12 éves) élvezték.
Szabadulószoba Éjszaka az egyiptomi múzeum
«Exit the Room» Budapest
Nagyon jól kitalált rejtélyekkel teli szoba!6
Szabadulószoba Pszichopata gyilkos csapdája
«Időcsapda» Budapest
Nagyon izgalmas volt,mindenképp ajánlott aki szereti a nyomasztó hangulatú szabadulószobákat.
Szabadulószoba A MAYA BIRODALOM
«Exit the Room» Budapest
7 fővel mentünk, így teljesítettük kb 30 perc alatt, ami kicsit rövidnek tűnt. Ezt megelőzően mindannyian csupán 1-2 alkalommal voltunk szabadulószobában (eltérő helyeken), tehát nem vagyunk különösebben tapasztaltak, ezért is választottuk ezt a közepes nehézségű (6/10) szobát. A feladatok tetszettek, van némi számolás, keresgélés, kell némi ügyesség, de szerencsére sehol nem akadtunk el, nagy fejtörést semmi nem okozott. A félhomály valóban zavaró lenne, ha nem vittünk volna néhány fejlámpát (ahogy azt más kommentekben ajánlották), tehát ezt én is csak javasolni tudom.
Szabadulószoba A Mélység Titka
«Exit the Room» Budapest
Profi díszlet, profi feladatok, eddigi legjobb! 😀
Szabadulószoba KATASZTRÓFA
«LOGIC ARENA» Budapest
Klassz volt életünk első szabaduló szobája!
Igaz,hogy elsőre nem sikerült kijutni,de második alkalommal nem fogott ki rajtunk!!
Köszönjük a játékmesterünknek Gerinek,és biztosak vagyunk benne hogy még találkozunk!!
Hajrá mindenki!!!