Beszámolók a(z) gyerekeknek szabadulószobák 5 fő részére Budapesten Oldal 6
A legkisebb és a valamivel idősebb gyermekek számára alkalmas összes budapesti szabaduló szobát ezen az oldalon gyűjtöttük össze
Max. 5 résztvevőt befogadó budapesti szabadulószobák
Bevallom őszintén, arra számítottunk, hogy az eredeti mesefilm szerint lesz felépítve, az köré lesz felépítve a szoba, mégis jobban hajazott a modernebb filmre. Persze mindenkinek más tetszik, mi kicsit másra számítottunk. A díszlet elképesztően szép volt, a játékmesterek is rendkívül segítőkészek és kedvesek voltak. Ahhoz képest hogy egy nehezebb pálya volt, simán kijutottunk 45perc alatt.
Nagyon izgalmas és élvezetes játék volt! Két 10 éves volt velünk; én 47 évesen is úgy élveztem, mint ök. 😀 Gondolkodtató feladatok, pont 1 órás szórakozás a család minden tagjának. Ha elakadsz kérhetsz segítséget. Próbáld ki, nem fogsz csalódni!
Nagyon-nagyon élveztük a játékot! Kalandos, szórakoztató és azért gondolkodtató is volt egyaránt!
Biztos hogy ki fogjuk próbálni a többit is.
Köszönjük
Gyerekekkel voltunk a pályán, nagyon élvezték! A legtöbb feladat szerintem felnőttként is igazán élvezhező volt, jól éreztük magunkat nagyon. Amikor kellett kaptunk segítséget, kedves és profi volt a játékmester. Iugalmas, szép a szoba, mint mindegyik náluk!
3 kisgyerekkel nem volt olyan könnyű, nem kötötte le Őket (2 10 év alatti, 1 10 éves), mi pedig már untuk az újabbnál újabb ládákat. De a játék aranyos, vannak benne ötletes feladatok. Viszont iszonyatosan hideg van, ne vegyétek le a kabátotokat! Sajnos a koedukált mosdóban is csak hideg víz van. 🙁
Nagyon jól sikerült szabaduló szoba, igaz csak ketten nővéremmel próbáltuk a rejtélyeket megfejteni, így egy picit kicsúsztunk az időből, de a végére azért csak ki jutottunk és nem maradtunk bezárva! Kellemes kikapcsolódást nyújtott, köszönjük!!:)
Ötletes játék hatalmas játéktérrel és valóban egy igazi kis labirintussal az elején! 🙂 A díszlet nem annyira igényes, és néhány technikai elem nem működött rendesen, de a feladatok nagyon élvezetesek! Megyünk a többi pályájukra is… 😉
This was our first escape room experience and it was really fun and exciting until the last minute. We needed 4 hints though to finish the Jurassic Theme. Unbelievable how fast 60 minutes can pass. The installments were here and there a bit used up but that did not harm the experience at all. The instructor was super nice. We already decided that this was for sure not the last escape room experience we had. Thank you!
5 kezdö csaj indult neki ennek a pályának. Eleinte eltartott míg ráhangolódtunk a játékra, de a végére ügyesen belejöttünk. Csak ajánlani tudjuk.A személyzet rettentő kedves és segítőkész volt velünk.
Annyira jó volt! Együtt játszottunk az unokáinkkal.
Varázslatos, szép tiszta környezetben.
A feladatok megoldásához közös gondolkodás kell. Ez segíti a gyerekek és nagyszülők igazi együtt létét.
Aki teheti látogasson el ebbe a csodás mese világba.
A kalandjáték segítői dicséretet érdemelnek!
Köszönet érte, Kára Péterné Erzsó
Ez egy full extrás játék volt, olyan díszletekkel, hogy csak önmagában ezért is megéri elmenni!!! A filmet egyikünk sem látta, ez nem számít a játékban. A feladatok közepesen nehezek, de persze itt is figyelmesnek kell lenni. Illetve vannak benne ügyességi feladatok is. Olyan élmény, amit gyerekekkel a legjobb játszani! Minden másodpercét élveztük, nagyon ajánlom!
Nagyon szépen köszönjük ezt az önfeledt játékkal töltött órát.
A feladatok könnyűek de mégis csavarosak, a feladatokhoz kitartás és leginkább csapat játék kell. Az egész feladvány sorozat kiválóan összhangban van egymással!:)
Nagxon jól éreztük magunkat, maradandó élményt kaptunk és jövünk még játszani!!:)
Mindenkinek szívből ajánlom!:)
A MagicRooms-tól megszokott igényes játék volt. Nekem azonban levont az élvezeti értékéből a félhomály, amikor apró számokat, betűket kellett keresgélni. Maga a sok keresgélés sem tetszett, személy szerint jobban szeretem a tisztán logikára épülő játékokat. Illetve újgenerációsként hirdetik, de tele van lakatokkal… Szóval nem rossz szoba, de nekem ennél magasabban van léc.
Sok éven át őrizték a titkot, de időről időre felbukkant a szóbeszédben egy titokzatos, kézzel készített gép története, amely varázslatos ízt kölcsönöz a csokigyárban készült finomságoknak. Ám ma éjjel végre fény derül a titokra – ugyanis csapatoddal sikerült bejutnotok a legnagyobb svájci csokigyár legszigorúbban őrzött helyiségébe! Küldetésetek nem más, mint megfejteni a gép működését, beindítani .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Elképesztő díszlet, varázslatos feladatok több szobarészen át, mely mindegyike teljesen más hangulat és rejtvények. Rejtett zugok, titkos átjárok! Kommunikáljatok az igazgatóval, vegyétek fel a teszlek süveget és hallgassátok meg, hogy mit súg számotokra! Készítsétek el a bájitalt, találjátok meg a Horcruxokat, de vigyázzatok Nagini, a kígyó figyel benneteket! Párhuzamosan végezhető és különböző nehézségi szintű .... ➔
Az idő fogságában. Több mint száz évvel ezelőtt nyomtalanul eltűnt a legendás brit felfedező, Sir Alistair Pembroke egy feltérképezetlen dzsungel szívében. Naplója utolsó sorai egy föld alá süllyedt templomról szóltak – ősi, titokzatos, és rég elfeledett. Azóta senki sem találta meg… egészen mostanáig. Most rajtatok a sor: jussatok be a templomba, térképezzétek fel a romokat, .... ➔
Ebben a szabadulószobában a népszerű világépítős, barkácsolós kockavilágban találjátok magatokat, ahol izgalmas feladatokat oldattok meg a varázslatos portál megnyitása érdekében. A portál aktiválásán munkálkodva biztonságos bázisotokon megfejthetitek a titkos térkép üzenetét, világotokba kilépve üzletelhettek a falusiakkal, a különféle nyersanyagok összegyűjtése után a barkácsasztalon is alkothattok és a játék ikonikus kardját is használnotok kell. A szabadulószoba .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: A külvilágtól távol álló szigetet, amely csodás lényeknek adott otthont egy óriási vihar támadta meg, melynek hatására az eddig oly biztosnak tűnő rendszer véglegesen meghibásodott. Egy csupán 60 percig működő egység tartja még zárva a kapukat, de ha ez az idő is letelik, minden dinoszaurusz kiszabadul, beleértve a sziget legveszélyesebb .... ➔
JUMANJI SZABADULÓ ÉS KALANDJÁTÉK! A szabadulószoba cselekménye: Még vissza nem szerzitek a Jaguár szemét, nem múlik el a Jumanji-t fenyegető veszély. A küldetés nehéz, a dzsungel veszélyes, de ha elkezdtétek befejezni szükséges. Ha sikerül az ékkövet felkutatni, tegyétek a helyére és kiáltsátok JUMANJI! Legújabb kalandjátékunk Jumanji világába repíti kalandorainkat. Egy elképesztően látványos környezetben válhattok ennek .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Loki ellopta a Tesseractot és megnyitotta a dimenziókaput. A Bosszúállók csapata az egyetlen, amely képes megállítani őt a Föld elpusztításában. Loki a Csínytevések Istene, azonban mindannyiukat megfosztotta különleges képességüktől, így most ti vagytok a bolygó utolsó reménye. Segítsetek Thornak visszaszerezni a kalapácsát! Állítsátok elő újra a szuperkatona szérumot Amerikakapitány számára. Dühítsétek fel .... ➔
10 év alatti játékosoknak ajánljuk! A nagyok játékához hasonlóan ez a szabadulószoba is a legismertebb alkimista, Nicolas Flamel műhelyébe repít benneteket, ahol izgalmas feladatokat oldattok meg a Bölcsek köve felkutatása érdekében. A játék nem igényli a Harry Potter történet ismeretét. Éles szem, találékonyság, és egy kis bátorság elegendő ahhoz, hogy az írni, olvasni már tudó, .... ➔
A Bunker az egyik legnehezebb és egyben legkülönlegesebb játékunk. A pályán kizárólag elektronikai megoldásokkal találkozhatnak a játékosok, a jól megszokott lakatok nem találhatók a pályán. Magas minőségű és egyedülálló kialakítású szabadulószoba! A feladat visszamerészkedni a szovjet bunkerbe, ahol titkos kutatásokat folytattak korábban, azonban radioaktív jelenlét miatt evakuáltak mindenkit. Különféle hiedelmek terjengenek, mert senki sem tudja pontosan, hogy .... ➔
Ebben a játékában most rablók bőrébe bújhattok. Szerezzétek meg a Maharadzsa féltve őrzött kincsét! A helyszín egy gyönyörű léghajó belseje. Haladjatok a raktárból, kabinokon át egészen a pilótafülkéig, ugyanis ott lett elzárva a drágakövekkel teli ládika. Az utasok mind az ünnepélyes vacsorán vesznek rész, így talán senki sem zavar meg majd titeket. A közeli .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Az igazgató titka kalandjátékunk egy új varázslatos küldetésre invitálja játékosainkat ahol az igazgató mágikus irodájából indulva kell megoldanotok a rejtélyt. Elképesztően látványos díszlet és olyan mágikus feladatok várnak rátok amelyekkel máshol nem találkozhattatok. Lakatok és kulcsok helyett, varázspálcákat, bűbájokat és mágikus ereklyéket kel használnotok a küldetés teljesítéséhez hiszen egy mágikus .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Csodaország furcsa teremtményeit elnyelte a föld. Sehol a Tojás, a Nyúl, az Ikrek, de még a Kalaposnak is hűlt helye. Rajtad a sor, hogy megtaláld őket. Kalandra fel! Akarom mondani: ÜREGBE LE! A feladatok megoldása igazi csapatmunkát és közös gondolkodást igényel. Használjátok az intelligenciátok és járjatok túl a csapdákat készítők eszén! A .... ➔
Van egy jó barátotok, Mr. Thompson, aki a városba érkezett, hogy részt vegyen egy konferencián. A rendezvény után elmentetek vacsorázni, hiszen régóta nem láttátok egymást. Az este végén ti hazamentetek, ő pedig vissza a motelszobájába. Ma reggel viszont hiába próbáltátok elérni, nem adott magáról életjelet, ez pedig nem vall rá. Így aztán egy kisebb .... ➔
A szabadulószoba cselekménye:Nem minden arany ami fénylik. – El Dorado évszázadokon át vonzotta a kalandorokat akik aztán beleőrültek a keresésbe. Ti pedig most ráakadtatok és nem szívesen mennétek el üres kézzel. A kaland végére kiderül, hogy az aranyvárost megtalálni volt nehezebb vagy kijutni onnan. Korhatár: 14+ .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Egy szabadulós játék, ahol a varázslók világába csöppenhetsz, varázslatos lényekkel, és tárgyakkal találkozhatsz. Kipróbálhatod, milyen a mágia, találkozhatsz egy valódi sárkánnyal, és a kijutáshoz elengedhetetlen a varázspálca használata is… De mindeközben nem szabad elfelejteni, hogy a csapatodnak küldetése van, az idő véges, 60 percetek van rá, hogy teljesítsétek a küldetést. Ráadásul .... ➔
Ha egy igazi maradandó élményt szeretnél szülinapra, vagy egyéb eseményre, akkor rendezz zsúrt szabadulószobával egybekötve. Szülinapi csomagunk: -60/75 perces szabadulós játék maximum 6 – 18 fő részére – szülinapi torta (a tortázáshoz minden kelléket mi biztosítunk) (választható torták: Sacher, Rigójancsi, Gesztenye torta, Oroszkrém torta, Erdeigyümölcsös túrótorta) a tortakínálat változhat! – a zsúr torta rendelése .... ➔
Képzeld el, hogy egy földrengés közepén találod magad, ahol a talaj megremeg a lábad alatt, és az idő ellen kell versenyezned, hogy kijuss. Ez a szoba földrengés-szimulációval és igazán kreatív feladatokkal nyújt felejthetetlen élményt. .... ➔
Találd meg a Fiatalság forrását, és nyerj örök életet! Lépj fel a fedélzetre, egy igazi kalózhajóra Budapest belvárosában! 60 percetek van az összes akadály leküzdésére és a kijutásra. A feladatok megoldása igazi csapatmunkát és közös gondolkodást igényel. Használjátok az intelligenciátok és járjatok túl a csapdákat készítők eszén! A pályán 2-6 fő tud kényelmesen játszani. Olyan .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Az istenek megelégelték Atlantisz virágzását és őket megszégyenítő tündöklését, ezért úgy döntöttek, hogy a tenger mélyére süllyesztik. De Zeusz fivére Poszeidón, a tengerek istene szembeszállt a többi istennel hogy megvédje a várost, de sajnos legyőzték őt és Zeusz elvette hatalma forrását, amit Atlantiszon rejtettel el, hogy a várossal együtt az is örökre .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Legújabb játékunkban ámulatba ejtő díszlettel és lenyűgöző feladatokkal várjuk a varázsbirodalomba belépni kívánó csapatainkat! Izgalmas és különleges feladatok, ahol minden érzékszervetekre szükségetek lesz! Egy mágikus világ, ahonnan talán ki sem akartok majd szabadulni! Lépjetek be a tiltott rengetegbe, járjátok be a kastélyt, éljétek át egy kviddics mérkőzés izgalmat, miközben Ti is játékosokká .... ➔
Ezt a játékot bátran ajánljuk mindenki számára, nemtől és kortól függetlenül. Meg vagyunk győződve róla, hogy felnőtt fejjel is elő fog törni belőletek a játékos kedv, és a lenyűgöző környezetben kalózokká változtok, akik a kincskeresés nehéz útjára lépnek. Meneküljetek meg a hajó börtönéből, és vezessétek az öreg kalózhajót a kincses sziget felé. Ha sikerül megtalálniuk .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: A küldetés egy varázslóiskolai mosdóban kezdődik. Ez a szabadulószobák tekintetében abszolút egyedülálló helyszín rendkívül sok érdekességet rejt a varázslócsapat számára. Természetesen már itt is szükség lesz a varázspálcákra, és sok-sok furfanggal tudtok bejutni a mosdó alatt található csatornahálózatba, ahol nem kisebb feladat vár, mint felkutatni egy valódi baziliszkuszt majd végezni vele… „Ha .... ➔
Üdvözlünk a Dream House Szabadulószobában: Nem Csak Gyerekeknek, Hanem Igazi Kihívás Mindenki Számára! Lépj be egy varázslatos világba, és készülj fel egy olyan szórakoztató szabadulószoba-élményre, mint még soha! Készülj fel, hogy átléped a rózsaszín falakat, és elmerülsz egy olyan világban, ahol az izgalom és a kaland minden pillanatban ott lebeg a levegőben. A Dream House dizájnja és egyedi játékelemei .... ➔
Játékotok helyszíne egy valódi metrómegálló a parlament alatt, peron és egy igazi orosz metrószerelvény kocsija. A metróra felszállva rájöttök, hogy valami nem stimmel. Egy terrorcselekmény van folyamatban melyet meg kell akadályoznotok. Fel akarják robbantani az egész állomást. Találjátok meg és hatástalanítsátok a bombát! A metró egy szuper realisztikus, legújabb generációs szabadulós kalandjáték. Éljétek át egy .... ➔
Az egyik legnépszerűbb szabaduló szoba játéka Harry Potter és a Legendás Állatok világába kalauzol el téged. Egy gonosz varázsló tiltott alkímiai kísérleteket folytat, a célja, hogy aranyat állítson elő. A Mágiaügyi Minisztérium azonban nyomozásba kezd, és megtalálja a varázsló titkos laboratóriumát. Titeket küldenek el, hogy segítsetek feltárni a fekete mágiával teli helyiségeket és találjátok meg .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Egy gigantikus napkitörés következtében a Föld levegője átmenetileg mérgezővé vált. A hatalmas erejű napviharokkal olyan részecskék kerültek a légkörbe, melyek a tüdőbe jutva azonnal ölnek. Ti egy földalatti bunkerben vészelitek át a legkritikusabb napokat, ahol egy szuperszámítógép biztosítja az életben maradáshoz szükséges feltételeket. Az elmúlt napokban a kinti műszerek jelezték, hogy a .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Lépj be a Varázskastély ajtaján, és add át magad a csodáknak! Magával ragadó látványvilág, az eddigi leggrandiózusabb kaland! Pálcát fel! A feladatok megoldása igazi csapatmunkát és közös gondolkodást igényel. Használjátok az intelligenciátok és járjatok túl a csapdákat készítők eszén! Korhatár: 0+ .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Valahol a budai hegyek belsejében, egy labirintus mélyén, titkos kastélyában él gróf Véressy és családja. A gróf szeretné leigázni és uralma alá venni Európát, ezért a kastély egy rejtett termében szörnyű laboratóriumi emberkísérleteket folytat. Először az élőkből kiszívja az életerőt, majd a holtakat feltámasztva mindenféle rémszülötteket kreál, hogy megalkossa a saját legyőzhetetlen .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Az első kalandunk, egy fiktív történet, mely során hatalmas kibertámadás éri a világ vezető vállalatait. Ez a támadás továbbgyűrűzik, mely azt eredményezi, hogy bárki célpont lehet, aki számítógéppel, vagy okos eszközzel rendelkezik. Egy nyomozó bőrébe bújhattok, aki segíthet megállítani a támadókat. Utatok során sok különböző feladattal találkozhattok. Külön a játékra készített weboldalak, videók .... ➔
Amikor a terveteket szövögettétek a fogadóban, még minden ésszerűnek és könnyen megvalósíthatónak tűnt…de most, a Teknős-öbölben állva éjfélkor, félelemmel a lelketekben bámulva a hajót, valahogy semmi sem tűnik ésszerűnek. A kalózvilág legáhítottabb kincse sosem tűnt még ilyen közelinek, de soha senki nem tért még vissza, aki valaha a hajóra lépett. Tudjátok hogy Feketeszakáll és legénysége .... ➔
Szabadulószoba Alice
«Mystiqueroom» Budapest
Bevallom őszintén, arra számítottunk, hogy az eredeti mesefilm szerint lesz felépítve, az köré lesz felépítve a szoba, mégis jobban hajazott a modernebb filmre. Persze mindenkinek más tetszik, mi kicsit másra számítottunk. A díszlet elképesztően szép volt, a játékmesterek is rendkívül segítőkészek és kedvesek voltak. Ahhoz képest hogy egy nehezebb pálya volt, simán kijutottunk 45perc alatt.
Szabadulószoba Jurassic Escape
«ILOCKEDYOU» Budapest
Nagyon izgalmas és élvezetes játék volt! Két 10 éves volt velünk; én 47 évesen is úgy élveztem, mint ök. 😀 Gondolkodtató feladatok, pont 1 órás szórakozás a család minden tagjának. Ha elakadsz kérhetsz segítséget. Próbáld ki, nem fogsz csalódni!
Szabadulószoba Bosszúállók
«ILOCKEDYOU» Budapest
Nagyon jó volt! Gyerekekkel menni a legnagyobb élmény. Teljesen megfeledkeztünk minden másról. Megmentettük a Föld nevű bolygót!
Szabadulószoba Jurassic Escape
«ILOCKEDYOU» Budapest
Nagyon-nagyon élveztük a játékot! Kalandos, szórakoztató és azért gondolkodtató is volt egyaránt!
Biztos hogy ki fogjuk próbálni a többit is.
Köszönjük
Szabadulószoba Kalóz-öböl
«Mystiqueroom» Budapest
Gyerekekkel voltunk a pályán, nagyon élvezték! A legtöbb feladat szerintem felnőttként is igazán élvezhező volt, jól éreztük magunkat nagyon. Amikor kellett kaptunk segítséget, kedves és profi volt a játékmester. Iugalmas, szép a szoba, mint mindegyik náluk!
Szabadulószoba A bölcsek köve nyomában
«LogIQrooms» Budapest
3 kisgyerekkel nem volt olyan könnyű, nem kötötte le Őket (2 10 év alatti, 1 10 éves), mi pedig már untuk az újabbnál újabb ládákat. De a játék aranyos, vannak benne ötletes feladatok. Viszont iszonyatosan hideg van, ne vegyétek le a kabátotokat! Sajnos a koedukált mosdóban is csak hideg víz van. 🙁
Szabadulószoba A MAYA BIRODALOM
«Exit the Room» Budapest
Nagyon jól sikerült szabaduló szoba, igaz csak ketten nővéremmel próbáltuk a rejtélyeket megfejteni, így egy picit kicsúsztunk az időből, de a végére azért csak ki jutottunk és nem maradtunk bezárva! Kellemes kikapcsolódást nyújtott, köszönjük!!:)
Szabadulószoba Labirintus kastély
«Escape Zone» Budapest
Ötletes játék hatalmas játéktérrel és valóban egy igazi kis labirintussal az elején! 🙂 A díszlet nem annyira igényes, és néhány technikai elem nem működött rendesen, de a feladatok nagyon élvezetesek! Megyünk a többi pályájukra is… 😉
Szabadulószoba Jurassic Escape
«ILOCKEDYOU» Budapest
This was our first escape room experience and it was really fun and exciting until the last minute. We needed 4 hints though to finish the Jurassic Theme. Unbelievable how fast 60 minutes can pass. The installments were here and there a bit used up but that did not harm the experience at all. The instructor was super nice. We already decided that this was for sure not the last escape room experience we had. Thank you!
Szabadulószoba H-ELLDORÁDÓ
«LOGIC ARENA» Budapest
Érdekes, izgalmas játék, ötletes feladatokkal. Mi csak segítséggel tudtuk megoldani.Köszönjük a szórakozást!
Szabadulószoba A MAYA BIRODALOM
«Exit the Room» Budapest
5 kezdö csaj indult neki ennek a pályának. Eleinte eltartott míg ráhangolódtunk a játékra, de a végére ügyesen belejöttünk. Csak ajánlani tudjuk.A személyzet rettentő kedves és segítőkész volt velünk.
Szabadulószoba Alice
«Mystiqueroom» Budapest
Annyira jó volt! Együtt játszottunk az unokáinkkal.
Varázslatos, szép tiszta környezetben.
A feladatok megoldásához közös gondolkodás kell. Ez segíti a gyerekek és nagyszülők igazi együtt létét.
Aki teheti látogasson el ebbe a csodás mese világba.
A kalandjáték segítői dicséretet érdemelnek!
Köszönet érte, Kára Péterné Erzsó
Szabadulószoba Alice
«Mystiqueroom» Budapest
Ez egy full extrás játék volt, olyan díszletekkel, hogy csak önmagában ezért is megéri elmenni!!! A filmet egyikünk sem látta, ez nem számít a játékban. A feladatok közepesen nehezek, de persze itt is figyelmesnek kell lenni. Illetve vannak benne ügyességi feladatok is. Olyan élmény, amit gyerekekkel a legjobb játszani! Minden másodpercét élveztük, nagyon ajánlom!
Szabadulószoba Roxfort és a legendás állatok
«Exit the Room» Budapest
Nagyon szépen köszönjük ezt az önfeledt játékkal töltött órát.
A feladatok könnyűek de mégis csavarosak, a feladatokhoz kitartás és leginkább csapat játék kell. Az egész feladvány sorozat kiválóan összhangban van egymással!:)
Nagxon jól éreztük magunkat, maradandó élményt kaptunk és jövünk még játszani!!:)
Mindenkinek szívből ajánlom!:)
Szabadulószoba ATLANTISZ
«Szabaduló Birodalom» Budapest