Nagyon tetszett a szoba. Ketten játszottunk, pont végeztünk egy óra alatt, de nem volt könnyű.
A berendezés szép, a feladatok jók, sok egyedi van köztük. A cégtől megszokott lakatmentes, mágneses zárak vannak. Spoilermentesen nem tudok róla többet beszélni, de aki szereti a HP világát próbálja ki ezt is pár játék tapasztalattal.
Egyetlen negatívum, hogy a hely ki akarja maxolni a játékok számát egy napra, a játékmester mondta, hogy 10 percük van a visszarendezésre, fizettetésre, így ha csúszás van, nem csak hogy várni kell, de mindezt úgy, hogy a benti játékosok kérdéseit, és a válaszokat is hallhatjuk, hacsak nem fogjuk be a fülünket.
Első ilyen suabadulós élményünk volt. Nagyon jó hangulatú program,kellemes agytornával. A dizájn jó,átadja a téma hangulatát,a játékmester nagyon kedves és segítőkész. Néhány apró elem nem feltétlen egyértelmű a pályán. Van amit csak másodjára vettünk észre mert azt hittük a szoba alap tartozéka pl. Alapvetően nagyon jól éreztük magunkat és megyünk még más szobákba is.
Szülinapi ajándék volt a szabaduló szoba a kislányomnak. Élményt adni a legnagyobb öröm. Az pedig, hogy ezt közösen élhettük meg az pedig nagyon jó érzés volt.
Nagyon élveztük minden pillanatát. Szuper izgalmas volt és nagyon modern. Az ott dolgozó hölgyek nagyon segítőkészek és kedvesek voltak. Biztos vagyok benne, hogy visszatérünk még. Mindenkinek csak ajánlani tudom.
🙂
Csatlakozom az előttem szólóhoz! Szuper és igényes kivitelezés,élvezhetö, logikus feladatok. Pont megfelelő segítség, nem elrontva a játékot. Nagyon élveztük, jó szívvel ajánljuk! 🙂
It was amazing. Enjoyable and great quality. Exercises are difficult but it can be followed and absolutely logic. Highly recommended!! 🙂
Szuper móka volt, és még sikerült is kiszabadulnunk, pedig csak ketten voltunk. Akadozott kicsit a kezdés, de kaptunk sok segítséget, s végül egész jól belemelegedtünk. Kár, hogy olyan gyorsan elröppent az 1 óra, még folytattuk volna szívesen. Köszönjük az élményt!
Technikailag nem volt teljesen 100-as, pl a lift ajto beragadt es a segítőnek kellett bemenni kinyitni.
A story jo volt, a feladatok kreativak voltak.
12 év alatttikanak viszont tényleg nagyon ijesztő!
Rengeteg a feladat, amiből sok bizony csak segítséggel ment. Pedig szerintem a fiaim (13, 14) remekeltek, és a játékmester szerint is „ügyesek voltunk”.
A feladatok ötletesek, a díszlet egészen jó, a technika is nagyszerűen bevetésre került, azonban célszerű lenne úgy kialakítani a fejtörőket, hogy kicsit egyértelműbb legyen, melyik kulcs 🔑 illetve kód hová kerül. 1 óra alatt ugyanis nem jut efféle gondolkodásra túl sok idő, ha pedig a segítség sok, akkor a játékélmény (a „meg tudtuk csinálni” érzése) csorbul. Szóval vagy a játékidő növelése vagy pedig az egyes játékelemek egymás közötti kapcsolatának egyértelműbbé tétele segíthetne, így egészen biztosan mindenki elégedettebben távozna.
Összességében tetszett, jól szórakoztunk, de voltunk már izgalmasabb, és emellett nagyobb „elégedettséggel” járó szabadulószobában is.
Igaz, még mindig kezdők vagyunk. 😊
Köszönjük az élményt!
Nagyon jól kitalált, élvezetes játék. 7 éves gyerekkel voltunk, ő is élvezte nagyon, kereste a nyomokat. A helyszín szuper hangulatos, kisfiam teljesen beleélte magát. A játékmester, ahol elakadtunk, segített rávezetéssel. Szívből ajánlom mindenkinek.
Szuperül éreztük magunkat a játék alatt, én feldobnám pl : plusz pontokért x hely megjelöléssel a térképen ott egy borítékban elhelyezett feladvánnyal ., merre tovább és azt nem jelölni a térképen csak a feladvány megfejtése után újabb térképrészlet megtalálásával…., de szívesen ajánlom bármikor szuper kaland este a csapattal. 🙂
Egy remek hely, ahol igazán nem unatkozik senki.
Csapatjáték, így jól kovácsolja össze a játékosokat.
11,5éves unokahugom és én imádtunk eltölteni a megadott időt!
🤗🤗
Hihetetlen élmény! Sok szabaduló szobában jártam már, de ez messziről a legjobb! Nagyon modern, olyan elemekkel amikkel eddig még nem találkoztam, kedves játékmesterekkel! Nagyszerű élmény. Csak ajánlani tudom. Visszamegyünk még más szobákba is! Ha nagyon jó élményre vágysz akkor ne hagyd ki!
A szabadulószoba cselekménye: Egy sikertelen bankrablás, vagy talán hamisítottál? A mostani helyzetedet tekintve igazából nem is fontos. A 33-as zárkánál nincs pokolibb hely ezen a világon, azt tudnod kell. Az Alcatrazból gyerekjáték ehhez képest a szabadulás. Ne hidd, hogy olyan, mint egy magánzárka, itt valami nem stimmel. Sokszor úgy halljuk mintha mozognának a falak. Az .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: A külvilágtól távol álló szigetet, amely csodás lényeknek adott otthont egy óriási vihar támadta meg, melynek hatására az eddig oly biztosnak tűnő rendszer véglegesen meghibásodott. Egy csupán 60 percig működő egység tartja még zárva a kapukat, de ha ez az idő is letelik, minden dinoszaurusz kiszabadul, beleértve a sziget legveszélyesebb .... ➔
A Flux nevű kísérleti létesítményben meghibásodás történt. A személyzetet evakuálták, viszont csapatoddal a gépházban ragadtatok! Szerencsére gyorsan találtok egy zártörő szerkezetet, amivel a biztonságos zónába juthattok. A probléma csak annyi, hogy a készülék lemerült. 90 percetek van, hogy eljussatok az épület belsejében lévő generátorszobába és aktiváljátok a zártörő szerkezetet. A sikerhez vezető úton számos akadályba .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Helyszínelőként nap, mint nap nagy kihívásokkal kell megküzdenetek, de ami most rátok vár, fontosabb minden eddigi ügyeteknél. Kollégátokat, akivel együtt dolgoztatok egy nagyon fontos esten, reggel holtan találták a lakásán. Mindez azok után történt, hogy tegnap egy telefonhívásban tudatta veletek, valami igazán nagy dologra bukkant az üggyel kapcsolatban. Már sejtitek, hogy a .... ➔
Most már biztos, hogy egy megszállott gyilkossal állunk szemben. Az elmúlt hetekben három fiatal lány holttestét találták meg, és a körülmények mind arra utalnak, hogy ugyanaz az elkövető áll a háttérben. Segítsetek a rendőrségnek elkapni a gyilkost, és megakadályozni a következő áldozat elrablását, mielőtt túl késő lenne! A játék most 2025-ös felújított verzióban, történelmi hűséggel .... ➔
Több hátborzongató történet is kering egy régen bezárt elmegyógyintézetről, melyről szinte senki nem tudja, hogy pontosan hol is van. Az intézetben titokban számtalan ember kísérletet és más egyéb illegális, etikailag elfogadhatatlan kutatást végeztek. Az ottani vezetőség igyekezett ezeket eltitkolni a nyilvánosság elől, azonban az igazságra mégis fény derült. A hatóságok természetesen bezáratták az intézményt, hollétét .... ➔
Meritek próbára tenni a bátorságotokat? A város szélén álló, évtizedek óta elhagyatott Elmegyógyintézet falai között sötét titkok lappanganak. A hely hírhedt Dr. Grey kísérleteiről, amelyekről máig suttogva mesélnek a környékbeliek. Most rajtatok a sor, hogy kiderítsétek az igazságot – de nem lesz könnyű dolgotok! 75 percetek van, hogy megtaláljátok a híres orvos eltűnt naplóját. Ha .... ➔
Sok éven át őrizték a titkot, de időről időre felbukkant a szóbeszédben egy titokzatos, kézzel készített gép története, amely varázslatos ízt kölcsönöz a csokigyárban készült finomságoknak. Ám ma éjjel végre fény derül a titokra – ugyanis csapatoddal sikerült bejutnotok a legnagyobb svájci csokigyár legszigorúbban őrzött helyiségébe! Küldetésetek nem más, mint megfejteni a gép működését, beindítani .... ➔
Az idő fogságában. Több mint száz évvel ezelőtt nyomtalanul eltűnt a legendás brit felfedező, Sir Alistair Pembroke egy feltérképezetlen dzsungel szívében. Naplója utolsó sorai egy föld alá süllyedt templomról szóltak – ősi, titokzatos, és rég elfeledett. Azóta senki sem találta meg… egészen mostanáig. Most rajtatok a sor: jussatok be a templomba, térképezzétek fel a romokat, .... ➔
Az út kihalt. A neonfény pislog. A rádió sistereg – és egyszer csak megszólal valami, ami nem emberi. Egy elhagyatott benzinkúton vagy, a semmi közepén. Nincs térerő, nincs menekvés. Csak Ti… és ők. Az idegenek nem beszélnek. Csak figyelnek. Néha segítenek, néha… mintha kísérleteznének… Valami nem stimmel a levegőben, a fényekkel, a zajokkal. A valóság .... ➔
Ezt a játékot bátran ajánljuk mindenki számára, nemtől és kortól függetlenül. Meg vagyunk győződve róla, hogy felnőtt fejjel is elő fog törni belőletek a játékos kedv, és a lenyűgöző környezetben kalózokká változtok, akik a kincskeresés nehéz útjára lépnek. Meneküljetek meg a hajó börtönéből, és vezessétek az öreg kalózhajót a kincses sziget felé. Ha sikerül megtalálniuk .... ➔
Az egyik legnépszerűbb szabaduló szoba játéka Harry Potter és a Legendás Állatok világába kalauzol el téged. Egy gonosz varázsló tiltott alkímiai kísérleteket folytat, a célja, hogy aranyat állítson elő. A Mágiaügyi Minisztérium azonban nyomozásba kezd, és megtalálja a varázsló titkos laboratóriumát. Titeket küldenek el, hogy segítsetek feltárni a fekete mágiával teli helyiségeket és találjátok meg .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Egy nagyon titokzatos, letisztult és furcsa lakás lesz börtönötök ebben a 60 perces kalandban. A több szobából álló szobarendszeren keresztül feladatotok az lesz, hogy megtaláljátok a kiutat. Észvesztő kalandotok során több érzékszervetekre is szükségetek lesz, mint például tapintás, sötétben tájékozódás és hallás! Ha elhagytok egy szobát, az ajtó mögöttetek azonnal bezárul! Nincs .... ➔
A városban egy sötét árnyék terjeszkedik, amely rémálommá változtatja az életet. Az Elfek kristálya, a forrása minden varázserőnek eltűnt, csak ti vagytok képesek megtalálni és visszaszerezni azt. Csatlakozzatok a világ legtapasztaltabb vadászaiként ismert Witcherek társaságához és merüljetek el a varázslatokkal és szörnyekkel átszőtt kalandokban. Képességeitek és bátorságotok megkérdőjelezhetetlenül próbára lesznek téve, ahogy nyomokat követve és .... ➔
Rátok, az Abbászida Kalifátus bátor lakóira vár a feladat, hogy megszabadítsátok kalifátusunkat a Sötét Kalifától, és meggátoljátok nagyratörő, gonosz terveiben. A Sötét Kalifa már sikerrel hajtotta igába a szomszédos kalifátusokat, és kényszerítette száműzetésbe a szultánt. Velünk is ugyanezt készül tenni, hogy a félelem zászlaja alatt uralhassa kalifátusunkat. Csak ti szállhattok vele szembe és menthetitek meg .... ➔
Egy gyilkos bujkál a vonaton…de még az is lehet, hogy többen vannak! Két utasnak veszett nyoma tegnap óta…az egyikük holttestét éjjel találtuk meg. Mr. Hercule Poirot megkérte a vonat kalauzát és az ügyeletes rendőrtisztet hogy gyűjtsék egybe az utasokat, és menjenek mindannyian az étkezőkocsiba. De még mielőtt bezárulna az étterem ajtaja, a játékosok egy üzenetet .... ➔
Mesterséges intelligencia már a MystIQueRoomban is? Azt hiszed viccelünk? Hát nem! Az evosoft, Magyarország egyik vezető szoftverháza a high-tech pályák legmodernebb változatát építette meg nálunk, hogy valóban a jövőben érezhesd magad. Képzeld azt, hogy titkos laboratóriumunk számítógépei mögött fejlesztőmérnökünk már hónapok óta egy mesterséges intelligencia projekten dolgozik. Célja, hogy egy szép, új világot teremtsen, ahol .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Lépj be a Varázskastély ajtaján, és add át magad a csodáknak! Magával ragadó látványvilág, az eddigi leggrandiózusabb kaland! Pálcát fel! A feladatok megoldása igazi csapatmunkát és közös gondolkodást igényel. Használjátok az intelligenciátok és járjatok túl a csapdákat készítők eszén! Korhatár: 0+ .... ➔
Ebben a játékában most rablók bőrébe bújhattok. Szerezzétek meg a Maharadzsa féltve őrzött kincsét! A helyszín egy gyönyörű léghajó belseje. Haladjatok a raktárból, kabinokon át egészen a pilótafülkéig, ugyanis ott lett elzárva a drágakövekkel teli ládika. Az utasok mind az ünnepélyes vacsorán vesznek rész, így talán senki sem zavar meg majd titeket. A közeli .... ➔
A város szívében, egy hangulatos New York kávézóban minden békésen indult… egészen addig, amíg egy különös zaj meg nem törte a nyugalmat. A vendégek az ablakhoz siettek, majd az utcára özönlöttek – ott pedig valami olyasmit láttak, amire senki sem számított. A Budapest utcáin megbúvó miniszobrok életre keltek. Kezükben világító fáklyák ragyogtak, fényük pedig egy .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Nyomozz úgy, mint Sherlock Holmes és rántsd le a leplet a titokzatos gyilkosságról! – Figyelem, a szoba játékmenete megegyezik a korábbi „Mozárt Nyomában” szoba játékmenetével! Ha azt már lejátszottad, akkor javasoljuk, hogy válassz egy másik szobát! – William O’brien zeneművész hirtelen halála a British Music Awards díjátadója előtt megrázta egész Londont. Az összetört .... ➔
2-8 fős, közel 100 m2-es pálya, ahol a Varázsló, a Tündér és a Bűvész segítségével kell kiszabadulnotok a gonosz Kobold kastélyából. A szabadulószoba cselekménye: Egy szép nyári napon, a barátaiddal való kirándulás során, felfedezitek egy labirintus elrejtett bejáratát az erdő mélyén. Régi mesékben hallottátok, hogy a labirintus végén, egy kastélyban él a Kobold, aki erdei .... ➔
Gyerekkorunk kedvenc játéka most teljes életnagyságban ejt rabul Lépjetek be a szellemkastélyba, és találjátok meg az eltűnt családi ereklyét! Távoli gróf rokonotok, a kastély ura, gyanús körülmények között elhunyt. A végrendelet is érdekes feltételekhez köti az öröklést. Aki a birtokra lépve egy órán belül rátalál a z elveszett tárgyra, azt illeti meg a vagyon. Azonban .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Ti, Budapest legjobb műkincstolvaj bandája megbízást kaptok egy rejtélyes gyűjtőtől egy értékes műkincs elrablására… …amit a Gellért Múzeumban őriznek. Egy órátok van arra, hogy zárás után az éj leple alatt betörjetek a múzeumba… …és a logikára és ügyességre épülő biztonsági rendszert kijátszva meglépjetek a zsákmánnyal. Korhatár: 12+ .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Egy pszichopata gyilkos csapdájába találod magad társaiddal hirtelen. Nem tudod hogy kerültetek oda, s egyelőre azt sem, hogy miként tudtok kijutni. Napfény sehol nem szűrődik be, rémisztő ez a hely. De valahogy ki kell jutni! Ekkor megszólal egy hang, s tudatosul bennetek, hogy mindössze 1 órátok van arra, hogy szabaduljatok .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Az istenek megelégelték Atlantisz virágzását és őket megszégyenítő tündöklését, ezért úgy döntöttek, hogy a tenger mélyére süllyesztik. De Zeusz fivére Poszeidón, a tengerek istene szembeszállt a többi istennel hogy megvédje a várost, de sajnos legyőzték őt és Zeusz elvette hatalma forrását, amit Atlantiszon rejtettel el, hogy a várossal együtt az is örökre .... ➔
Lenyűgözően hiteles környezet, két szintes magasságban. Tapasztalt játékosok számára Az Escobar ház a legnehezebb játékunk az AROOM-ban, és a legnagyobb területű szabadulószoba is egyben. Éljétek át a 80-as évek Kolumbia hangulatát ebben a két szintes játékban. Haladóknak, vagy nagy csapatoknak ajánljuk! Az amerikai DEA (Drug Enforcement Administration) megbízott magánügynökei bőrébe kell bújnotok. Végre lehetőség adódott átkutatni maga .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Legújabb játékunkban ámulatba ejtő díszlettel és lenyűgöző feladatokkal várjuk a varázsbirodalomba belépni kívánó csapatainkat! Izgalmas és különleges feladatok, ahol minden érzékszervetekre szükségetek lesz! Egy mágikus világ, ahonnan talán ki sem akartok majd szabadulni! Lépjetek be a tiltott rengetegbe, járjátok be a kastélyt, éljétek át egy kviddics mérkőzés izgalmat, miközben Ti is játékosokká .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: A küldetés egy varázslóiskolai mosdóban kezdődik. Ez a szabadulószobák tekintetében abszolút egyedülálló helyszín rendkívül sok érdekességet rejt a varázslócsapat számára. Természetesen már itt is szükség lesz a varázspálcákra, és sok-sok furfanggal tudtok bejutni a mosdó alatt található csatornahálózatba, ahol nem kisebb feladat vár, mint felkutatni egy valódi baziliszkuszt majd végezni vele… „Ha .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Csapatod feladata R2D2 droid kiszabadítása a rettegett Halálcsillagról, és az űrállomás terveinek eljuttatása a Lázadók támaszpontjára. Mindezt 60 percen belül el kell végeznetek, különben Vader nagyúr fénykardjával találjátok szemben magatokat. A pálya technikai jellegű, ügyességi és logikai feladatokkal egyaránt találkozhattok, analóg lakatok nincsenek, és a keresésre is kisebb hangsúly helyeződik a .... ➔
Szabadulószoba Varázsló Iskola 2
«Szabaduló Birodalom» Budapest
Nagyon tetszett a szoba. Ketten játszottunk, pont végeztünk egy óra alatt, de nem volt könnyű.
A berendezés szép, a feladatok jók, sok egyedi van köztük. A cégtől megszokott lakatmentes, mágneses zárak vannak. Spoilermentesen nem tudok róla többet beszélni, de aki szereti a HP világát próbálja ki ezt is pár játék tapasztalattal.
Egyetlen negatívum, hogy a hely ki akarja maxolni a játékok számát egy napra, a játékmester mondta, hogy 10 percük van a visszarendezésre, fizettetésre, így ha csúszás van, nem csak hogy várni kell, de mindezt úgy, hogy a benti játékosok kérdéseit, és a válaszokat is hallhatjuk, hacsak nem fogjuk be a fülünket.
Szabadulószoba Varázsvilág -a titkok kamrája
«Időcsapda» Budapest
Első ilyen suabadulós élményünk volt. Nagyon jó hangulatú program,kellemes agytornával. A dizájn jó,átadja a téma hangulatát,a játékmester nagyon kedves és segítőkész. Néhány apró elem nem feltétlen egyértelmű a pályán. Van amit csak másodjára vettünk észre mert azt hittük a szoba alap tartozéka pl. Alapvetően nagyon jól éreztük magunkat és megyünk még más szobákba is.
Szabadulószoba ZOMBIE
«Exit the Room» Budapest
Nem ilyesztő, de egyébként nagyon jó volt! Élveztük…
Szabadulószoba Museum Heist
«Gellért Escape» Budapest
Szülinapi ajándék volt a szabaduló szoba a kislányomnak. Élményt adni a legnagyobb öröm. Az pedig, hogy ezt közösen élhettük meg az pedig nagyon jó érzés volt.
Nagyon élveztük minden pillanatát. Szuper izgalmas volt és nagyon modern. Az ott dolgozó hölgyek nagyon segítőkészek és kedvesek voltak. Biztos vagyok benne, hogy visszatérünk még. Mindenkinek csak ajánlani tudom.
🙂
Szabadulószoba IDŐGÉP
«Mystiqueroom» Budapest
Csatlakozom az előttem szólóhoz! Szuper és igényes kivitelezés,élvezhetö, logikus feladatok. Pont megfelelő segítség, nem elrontva a játékot. Nagyon élveztük, jó szívvel ajánljuk! 🙂
It was amazing. Enjoyable and great quality. Exercises are difficult but it can be followed and absolutely logic. Highly recommended!! 🙂
Szabadulószoba Indiana Jones és az Elveszett Piramis
«PaniqSzoba» Budapest
Szuper móka volt, és még sikerült is kiszabadulnunk, pedig csak ketten voltunk. Akadozott kicsit a kezdés, de kaptunk sok segítséget, s végül egész jól belemelegedtünk. Kár, hogy olyan gyorsan elröppent az 1 óra, még folytattuk volna szívesen. Köszönjük az élményt!
Szabadulószoba Labirintus kastély
«Escape Zone» Budapest
Technikailag nem volt teljesen 100-as, pl a lift ajto beragadt es a segítőnek kellett bemenni kinyitni.
A story jo volt, a feladatok kreativak voltak.
12 év alatttikanak viszont tényleg nagyon ijesztő!
Szabadulószoba Jurassic Escape
«ILOCKEDYOU» Budapest
Rengeteg a feladat, amiből sok bizony csak segítséggel ment. Pedig szerintem a fiaim (13, 14) remekeltek, és a játékmester szerint is „ügyesek voltunk”.
A feladatok ötletesek, a díszlet egészen jó, a technika is nagyszerűen bevetésre került, azonban célszerű lenne úgy kialakítani a fejtörőket, hogy kicsit egyértelműbb legyen, melyik kulcs 🔑 illetve kód hová kerül. 1 óra alatt ugyanis nem jut efféle gondolkodásra túl sok idő, ha pedig a segítség sok, akkor a játékélmény (a „meg tudtuk csinálni” érzése) csorbul. Szóval vagy a játékidő növelése vagy pedig az egyes játékelemek egymás közötti kapcsolatának egyértelműbbé tétele segíthetne, így egészen biztosan mindenki elégedettebben távozna.
Összességében tetszett, jól szórakoztunk, de voltunk már izgalmasabb, és emellett nagyobb „elégedettséggel” járó szabadulószobában is.
Igaz, még mindig kezdők vagyunk. 😊
Köszönjük az élményt!
Szabadulószoba Kalóz-öböl
«Mystiqueroom» Budapest
Nagyon jól kitalált, élvezetes játék. 7 éves gyerekkel voltunk, ő is élvezte nagyon, kereste a nyomokat. A helyszín szuper hangulatos, kisfiam teljesen beleélte magát. A játékmester, ahol elakadtunk, segített rávezetéssel. Szívből ajánlom mindenkinek.
Szabadulószoba Dr. Szfinx a budai várban
«Crazy Pub Tour» Budapest
Szuperül éreztük magunkat a játék alatt, én feldobnám pl : plusz pontokért x hely megjelöléssel a térképen ott egy borítékban elhelyezett feladvánnyal ., merre tovább és azt nem jelölni a térképen csak a feladvány megfejtése után újabb térképrészlet megtalálásával…., de szívesen ajánlom bármikor szuper kaland este a csapattal. 🙂
Szabadulószoba A trón
«Mystiqueroom» Budapest
Egy remek hely, ahol igazán nem unatkozik senki.
Csapatjáték, így jól kovácsolja össze a játékosokat.
11,5éves unokahugom és én imádtunk eltölteni a megadott időt!
🤗🤗
Szabadulószoba A trón
«Mystiqueroom» Budapest
Nagyon nagy élmény volt! Köszönjük🙂
Szabadulószoba Titkos Metró
«E-Exit» Budapest
Hihetetlen élmény! Sok szabaduló szobában jártam már, de ez messziről a legjobb! Nagyon modern, olyan elemekkel amikkel eddig még nem találkoztam, kedves játékmesterekkel! Nagyszerű élmény. Csak ajánlani tudom. Visszamegyünk még más szobákba is! Ha nagyon jó élményre vágysz akkor ne hagyd ki!
Szabadulószoba Csernobil
«PaniqSzoba» Budapest
Ez egy nagyon jó szabadulós játék volt. Nehéz fokozatú, de sikerült segítség nélkül kijutnunk. 4 fővel tökéletes volt.
Szabadulószoba Szemfényvesztők
«PaniqSzoba» Budapest
Szuper pálya csak ajánlani tudom👌👏