Beszámolók a(z) kalandos szabadulószobák 5 fő részére Budapesten Oldal 6
Ugye, jó kis kalandjai voltak Indiana Jonesnak? Ti is akartok ilyeneket? Ezek szagát érezni már egész Budapesten
Max. 5 résztvevőt befogadó budapesti szabadulószobák
Ez az a szoba ahova kényelmes ruhába gyere!!Miért nem árulom el!😀Nagyon ötletes és ajánlom a gyerekeknek is keresgélés ,és memória és nem utolsó sorban kocka játék!szupi volt !Bokyviki
Bevallom őszintén, arra számítottunk, hogy az eredeti mesefilm szerint lesz felépítve, az köré lesz felépítve a szoba, mégis jobban hajazott a modernebb filmre. Persze mindenkinek más tetszik, mi kicsit másra számítottunk. A díszlet elképesztően szép volt, a játékmesterek is rendkívül segítőkészek és kedvesek voltak. Ahhoz képest hogy egy nehezebb pálya volt, simán kijutottunk 45perc alatt.
Gyerekekkel voltunk a pályán, nagyon élvezték! A legtöbb feladat szerintem felnőttként is igazán élvezhező volt, jól éreztük magunkat nagyon. Amikor kellett kaptunk segítséget, kedves és profi volt a játékmester. Iugalmas, szép a szoba, mint mindegyik náluk!
3 kisgyerekkel nem volt olyan könnyű, nem kötötte le Őket (2 10 év alatti, 1 10 éves), mi pedig már untuk az újabbnál újabb ládákat. De a játék aranyos, vannak benne ötletes feladatok. Viszont iszonyatosan hideg van, ne vegyétek le a kabátotokat! Sajnos a koedukált mosdóban is csak hideg víz van. 🙁
Nagyon jól sikerült szabaduló szoba, igaz csak ketten nővéremmel próbáltuk a rejtélyeket megfejteni, így egy picit kicsúsztunk az időből, de a végére azért csak ki jutottunk és nem maradtunk bezárva! Kellemes kikapcsolódást nyújtott, köszönjük!!:)
Ötletes játék hatalmas játéktérrel és valóban egy igazi kis labirintussal az elején! 🙂 A díszlet nem annyira igényes, és néhány technikai elem nem működött rendesen, de a feladatok nagyon élvezetesek! Megyünk a többi pályájukra is… 😉
Nagyon nagy élmény volt a 14-16 éveseknek, az utolsó pillanatban kijutottak… Viszont ijesztőbb scenariót várták, de mivel így is jól érezték magukat, nem panaszkodtak 🙂
Mindenki nagyon kedves volt, segítettek mert nekünk ez volt az első ilyen játékunk. Nehéz volt és sokszor a logika sem volt elég. Azért még fogunk menni máskor is.
5 kezdö csaj indult neki ennek a pályának. Eleinte eltartott míg ráhangolódtunk a játékra, de a végére ügyesen belejöttünk. Csak ajánlani tudjuk.A személyzet rettentő kedves és segítőkész volt velünk.
Annyira jó volt! Együtt játszottunk az unokáinkkal.
Varázslatos, szép tiszta környezetben.
A feladatok megoldásához közös gondolkodás kell. Ez segíti a gyerekek és nagyszülők igazi együtt létét.
Aki teheti látogasson el ebbe a csodás mese világba.
A kalandjáték segítői dicséretet érdemelnek!
Köszönet érte, Kára Péterné Erzsó
Ez egy full extrás játék volt, olyan díszletekkel, hogy csak önmagában ezért is megéri elmenni!!! A filmet egyikünk sem látta, ez nem számít a játékban. A feladatok közepesen nehezek, de persze itt is figyelmesnek kell lenni. Illetve vannak benne ügyességi feladatok is. Olyan élmény, amit gyerekekkel a legjobb játszani! Minden másodpercét élveztük, nagyon ajánlom!
Izgalmas kis szoba volt. Mi nem láttuk a filmet, úgyhogy a díszletről csak annyit tudok mondani, hogy nem közelítette meg a Mystique Vastrónját, de hangulatos volt.
A feladatok érdekesek voltak, bár nem mind volt egyértelmű számunkra. Némelyiket más logikával is meg lehetett oldani, így egy idő után masszív találgatásba torkollott a megfejtése.
Velünk volt egy igazi brit barátunk is, aki itt vesztette el a szabadulószoba-szüzességét. De annyira, hogy alig várja, hogy újra menjünk… 😉
Meritek próbára tenni a bátorságotokat? A város szélén álló, évtizedek óta elhagyatott Elmegyógyintézet falai között sötét titkok lappanganak. A hely hírhedt Dr. Grey kísérleteiről, amelyekről máig suttogva mesélnek a környékbeliek. Most rajtatok a sor, hogy kiderítsétek az igazságot – de nem lesz könnyű dolgotok! 75 percetek van, hogy megtaláljátok a híres orvos eltűnt naplóját. Ha .... ➔
Városi szabadulós játék a Városliget legkülönlegesebb épületében, a Néprajzi Múzeumban. A Professzor és csapata egy újabb nagy rablásra készülnek. A tervek egy része már kész, de néhány részlet még hiányos. A Dali-maszkos csapat most hozzátok fordul segítségért, hiszen ti vagytok az utolsó reménysugár, hogy a terv sikerüljön! De vigyázzatok! A hatóságok már a nyomaitokat követik, .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Kimásztok a roncsok közül. A repülőgép, amin utaztatok, nemrég lezuhant, de Ti szerencsésen túléltétek. Rövid bolyongás után találtok egy elhagyatott tábort és egy bunkert, de az ajtaja nem nyílik. A sűrűből különös, ijesztő hangok hallatszanak. A tábortűz mellett ül egy aszott csontváz, kezei közt egy elnyűtt papírral. „1998. június, Isla Santo Tomas, .... ➔
Az idő fogságában. Több mint száz évvel ezelőtt nyomtalanul eltűnt a legendás brit felfedező, Sir Alistair Pembroke egy feltérképezetlen dzsungel szívében. Naplója utolsó sorai egy föld alá süllyedt templomról szóltak – ősi, titokzatos, és rég elfeledett. Azóta senki sem találta meg… egészen mostanáig. Most rajtatok a sor: jussatok be a templomba, térképezzétek fel a romokat, .... ➔
Egy földalatti laboratóriumban titkos biológiai kísérleteket hajtanak végre. Kutatók egy még ismeretlen vírus kifejlesztésén dolgoznak, melyet úgy neveztek el, hogy T-Vírus. Azonban a kísérletezések során a vírus kiszabadult és mindannyian megfertőződtek. A létesítmény védelméért felelős mesterséges intelligencia észlelve a vírus elszabadulását a protokollnak megfelelően lezárta a laboratóriumot! Neked és professzor társaidnak a feladata, hogy kifejlesszétek .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Egy szabadulós játék, ahol a varázslók világába csöppenhetsz, varázslatos lényekkel, és tárgyakkal találkozhatsz. Kipróbálhatod, milyen a mágia, találkozhatsz egy valódi sárkánnyal, és a kijutáshoz elengedhetetlen a varázspálca használata is… De mindeközben nem szabad elfelejteni, hogy a csapatodnak küldetése van, az idő véges, 60 percetek van rá, hogy teljesítsétek a küldetést. Ráadásul .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Legújabb játékunkban ismét ámulatba ejtő díszlettel és lenyűgöző feladatokkal várjuk a varázsbirodalomba belépni kívánó csapatainkat! Innen ki sem akartok majd szabadulni! Kezdjétek utatokat a legendás pályaudvaron, járjátok be a kastélyt, ismerjétek meg a birtokot, jussatok be boszorkányok és varázslók klubhelyiségébe, tanuljátok meg a szükséges varázslatot, hogy kiszabaduljatok! Sok-sok ikonikus pillanat visszaköszön ebben .... ➔
Legújabb szabadulós játékunk a kalózok világába repít el, hogy megtaláljatok egy igen ritka drágakövet. A kaland során meglátogatjátok a belváros számos nevezetességét miközben szórakoztató és kihívásokkal teli rejtvényeket oldotok meg. Nézzetek más szemmel a valóságban is fellelhető tárgyakra, épületekre, hiszen bármi feladványként funkcionálhat. A városi szabadulós játék pontosan úgy működik, mint egy szabadulószoba, csak .... ➔
10 év alatti játékosoknak ajánljuk! A nagyok játékához hasonlóan ez a szabadulószoba is a legismertebb alkimista, Nicolas Flamel műhelyébe repít benneteket, ahol izgalmas feladatokat oldattok meg a Bölcsek köve felkutatása érdekében. A játék nem igényli a Harry Potter történet ismeretét. Éles szem, találékonyság, és egy kis bátorság elegendő ahhoz, hogy az írni, olvasni már tudó, .... ➔
Ezt a játékot bátran ajánljuk mindenki számára, nemtől és kortól függetlenül. Meg vagyunk győződve róla, hogy felnőtt fejjel is elő fog törni belőletek a játékos kedv, és a lenyűgöző környezetben kalózokká változtok, akik a kincskeresés nehéz útjára lépnek. Meneküljetek meg a hajó börtönéből, és vezessétek az öreg kalózhajót a kincses sziget felé. Ha sikerül megtalálniuk .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Juss ki a titokzatos egyiptomi bazár forgatagából, találd meg az elveszett papirusztekercset és menekülj a fáraó sírkamrájából, amíg nem késő! A századforduló idején érkeztek meg Egyiptomba egy régészeti expedíció tagjaiként. Társaiddal új információt kaptok egy ősi tekercsről, amelyet valahol egy titkos templom mélyén rejtettek el több mint 3000 évvel ezelőtt. Ezt a .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Egy ősi legenda szerint a Maya Birodalom pusztulását egy hatalmas erejű varázsló okozta. Shak Luu az erőtől megrészegülve ellopta az istenektől a tüzet, a vizet és a napot. Ezeket totemekbe zárta és elrejtette városkájában. Az istenek éktelen haragjukban a föld alá süllyesztették a várost és vele együtt az egész Maya Birodalmat. Megtaláltuk .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Készülj fel egy hihetetlenül izgalmas, otthoni szabadulós játékra, amelyben a jól ismert “Reszkessetek Betörők!” világába csöppensz! Ebben a játékban nem csak a rejtvények és fejtörők szerelmesei, de a kreativitásukat szerető játékosok is megtalálják a számításukat. Hangalapú, videós feladatok, valósághű, a játékra szabott profilok és weboldalak várják a játékost, hogy elmerüljön a történetben. .... ➔
Senki nem tudja, honnan jöttek az első zombik, de az biztos, hogy brutálisan megváltoztatták a világot. Pár nap alatt lerohanták a összes nagyvárost. Az életünk azóta mindörökre megváltozott… Néhányan azonban felvették a harcot. A hadsereg és pár maroknyi túlélő jól védett, biztonságos bázisokat hozott létre. Most ti magatok is kétségbeesetten kerestek egy biztonságot jelentő helyet. .... ➔
Egy gyilkos bujkál a vonaton…de még az is lehet, hogy többen vannak! Két utasnak veszett nyoma tegnap óta…az egyikük holttestét éjjel találtuk meg. Mr. Hercule Poirot megkérte a vonat kalauzát és az ügyeletes rendőrtisztet hogy gyűjtsék egybe az utasokat, és menjenek mindannyian az étkezőkocsiba. De még mielőtt bezárulna az étterem ajtaja, a játékosok egy üzenetet .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Légy részese a világ legnagyobb kirakózásának! Maga a város a hatalmas kirakós játék, de nem tudod kirakni, amíg hiányzik belőle a négy legfontosabb darab. Mindegyik darabot a város más-más pontján rejtettük el, és nem elég, ha a rejtekhelyhez eljutsz: a kirakós darabokat rejtvények, feladványok védik. Meg tudod oldani őket? Ha nem .... ➔
Csatlakozzatok az Interpol kommandósaihoz, törjetek be a föld alatti létesítménybe és segítsetek megállítani az illegális szervkereskedelmet folytató professzort! A központi rendőr főkapitányság éppen most rögzített egy kétségbeesett hívást. Az áldozat – állítása szerint – egy föld alatti titkos orvosi létesítményből menekült el, ahol egy középkorú férfi, ismeretlen okból, embereket tart fogva. A beszámoló alapján az .... ➔
NYOMOZÓS KOCSMATÚRA: Tegnap éjszaka a bulinegyedben járt az elnök fia, teljesen inkognitóban. Véletlenül összebarátkoztatok és úgy döntöttetek, hogy elmentek vele ide-oda bulizni, aztán egyszer csak nyoma veszett. Ti nem emlékeztek semmire. Furcsa, mert nem vagytok másnaposok és alig ittatok előző éjjel. Melegben és hidegben is könnyebb elindulni, ha tudod, hogy kocsmák is lesznek az állomások .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Csodásan induló mexikói nyaralásotok hirtelen rémálommá változik, mikor ékszerrablás vádjával letartoztatnak benneteket, és az ország egyik legkegyetlenebb börtönébe zárnak. A helyzet rosszabb mint gondolnátok – rájöttök, hogy egy összeesküvés áldozatai vagytok. Göngyölítsétek fel a szálakat, és rántsátok le a leplet a valódi tettesről. De vigyázzatok, nehogy még nagyobb bajba keverjétek magatokat… Korhatár: .... ➔
Képzeld el, hogy egy misztikus birodalomban, Eldoriában kalandor csapatként épp egy szörnyű csapdába estetek. A rettegett varázsló, Malgazar foglyul ejtett titeket, miután megpróbáltátok ellopni tőle a titokzatos és hatalmas erejű Sárkánytojást. Most pedig, hogy a felfedezés láza után bezárva tartanak a sötét tömlöcben, tiéd a feladat: kiszabadítani a csapatot, mielőtt a sárkány végleg útját állja .... ➔
Sok évnyi kutatómunka, és számtalan ősi kézirat tanulmányozása után végre itt vagy! Amennyiben igazad van, Atlantisz felfedezése egy új fejezetet nyit majd az emberiség történetében. Ezek az ősi romok a legendákat is túlszárnyaló titkokat rejthetnek…de akár a saját magad, vagy Atlantisz pusztulását is okozhatják! .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Ereszkedj le egy egyiptomi sírkamrába a körúton a Jászai Mari térnél! A Mystiqueroom szobáiban egy egyiptomi sírkamrarendszerből kell kijutnod neked és csapattársaidnak izgalmas kalandok során. Fedezzétek fel a sírkamra féltve őrzött titkait, miközben megpróbáltok kijutni a rejtélyekkel teli szobákból! Budapest legszebb szabaduló szobájában egy öreg régész feljegyzései segítik majd munkátokat. 60 percetek .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: „Szabadulj ki a Titanic kapitányának kabinjából! Légy részese a történelemnek – tedd próbára magad egy 60 perces, izgalmas, logikai játékban, ahol minden rajtad és társaidon múlik! A helyszín Smith kapitány lakosztálya, egy korhűen berendezett hajókabin. A Titanic szabadulójátékban a 2-6 fős csapatoknak csupán egy órájuk van, hogy ravasz logikai és műveltségi feladatok .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: A hidegháború a pattanásig feszült helyzetében egy renegát ügynök megszerzett egy atomfegyvert. Azt tervezi, hogy saját szakállára kirobbantja a 3. és egyben utolsó világháborút. Egy titkos bunkerben építette ki főhadiszállását és bármelyik pillanatban megnyomhatja a piros gombot. Még megakadályozhatod az emberiség pusztulását, de az időd egyre fogy. A küldetésetek, hogy csapatotokkal megakadályozzátok .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Havas Jon, az észak királya magához hívatta az összes olyan zászlós urát, akik hűséget fogadtak a Stark háznak, s kiknek ősi kötelékeik a legigazabbak! – Fegyverbe hát! Galbart Glover úr, Deepwood Motte ura hősiesen elfogadta a Fehér Farkasok hívását, és előre küldte a hadseregét Winterfellbe. Szüksége van rátok és .... ➔
Egy legendás történet Éljétek át a legemlékezetesebb pillanatokat egy otthon játszható szabadulós játék keretében! Ízelítőként, a teljesség igénye nélkül eláruljuk, hogy olyan jelentőségteljes pillanatokat élhettek újra, mint a legendás kalap döntése, megtanulni a kígyók nyelvén, bejárni a kastélyt, és még sok más kitalált kalandot! Gondosan felépített játékmenet, hogy egy kerek egész történetként bejárjuk a .... ➔
JUMANJI SZABADULÓ ÉS KALANDJÁTÉK! A szabadulószoba cselekménye: Még vissza nem szerzitek a Jaguár szemét, nem múlik el a Jumanji-t fenyegető veszély. A küldetés nehéz, a dzsungel veszélyes, de ha elkezdtétek befejezni szükséges. Ha sikerül az ékkövet felkutatni, tegyétek a helyére és kiáltsátok JUMANJI! Legújabb kalandjátékunk Jumanji világába repíti kalandorainkat. Egy elképesztően látványos környezetben válhattok ennek .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Valahol a budai hegyek belsejében, egy labirintus mélyén, titkos kastélyában él gróf Véressy és családja. A gróf szeretné leigázni és uralma alá venni Európát, ezért a kastély egy rejtett termében szörnyű laboratóriumi emberkísérleteket folytat. Először az élőkből kiszívja az életerőt, majd a holtakat feltámasztva mindenféle rémszülötteket kreál, hogy megalkossa a saját legyőzhetetlen .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Jurassic Escape játékunk egy merőben új típusú játék az otthoniszabaduloszoba kínálatában. Gyakorlatilag egy budapesti méltán híres szabadulószoba virtuális mása, mely a Virtuálisbejárás csapatának kitartó és profi munkájának eredménye. 60 perc áll rendelkezésre a kijutásra a virtuális térben. Haladjatok szobarészről szobarészre, oldjátok meg a rejtvényeket, pontosan úgy mintha ott lennétek a valós játékban. Mozogjatok a .... ➔
Egy mágikus börtön, ahol a világ legveszélyesebb varázslói raboskodnak. Nektek ide kell beszöknötök, és kiszabadítanotok a leghíresebb foglyot – mindezt úgy, hogy az őrök bármelyik pillanatban lecsaphatnak. Ez nem a szokásos 60 perces játék. A különleges technológiával kialakított pálya 75 percnyi adrenalint, varázslatot és meglepetést tartogat számotokra. Itt minden ajtó mögött rejtély vár, .... ➔
Szabadulószoba Labirintus kastély
«Escape Zone» Budapest
Nagyon jó ötletek ,és igazán izgalmas feladatok.Nagyon Imádtuk ,jó kis feladatok!Ajánlani tudom mindenkinek!!!Irány kipróbálni!
Szabadulószoba Lost 2
«PaniqSzoba» Budapest
Ez az a szoba ahova kényelmes ruhába gyere!!Miért nem árulom el!😀Nagyon ötletes és ajánlom a gyerekeknek is keresgélés ,és memória és nem utolsó sorban kocka játék!szupi volt !Bokyviki
Szabadulószoba Alice
«Mystiqueroom» Budapest
Bevallom őszintén, arra számítottunk, hogy az eredeti mesefilm szerint lesz felépítve, az köré lesz felépítve a szoba, mégis jobban hajazott a modernebb filmre. Persze mindenkinek más tetszik, mi kicsit másra számítottunk. A díszlet elképesztően szép volt, a játékmesterek is rendkívül segítőkészek és kedvesek voltak. Ahhoz képest hogy egy nehezebb pálya volt, simán kijutottunk 45perc alatt.
Szabadulószoba Bebörtönözve Mexicóban!
«Gellért Escape» Budapest
Hihetetlenül jól éreztük magunkat és a játékvezetők is nagyon kedvesek és türelmesek voltak velünk. Mindenkinek csak ajánlani tudom. 🙂
Szabadulószoba Kalóz-öböl
«Mystiqueroom» Budapest
Gyerekekkel voltunk a pályán, nagyon élvezték! A legtöbb feladat szerintem felnőttként is igazán élvezhező volt, jól éreztük magunkat nagyon. Amikor kellett kaptunk segítséget, kedves és profi volt a játékmester. Iugalmas, szép a szoba, mint mindegyik náluk!
Szabadulószoba A bölcsek köve nyomában
«LogIQrooms» Budapest
3 kisgyerekkel nem volt olyan könnyű, nem kötötte le Őket (2 10 év alatti, 1 10 éves), mi pedig már untuk az újabbnál újabb ládákat. De a játék aranyos, vannak benne ötletes feladatok. Viszont iszonyatosan hideg van, ne vegyétek le a kabátotokat! Sajnos a koedukált mosdóban is csak hideg víz van. 🙁
Szabadulószoba A MAYA BIRODALOM
«Exit the Room» Budapest
Nagyon jól sikerült szabaduló szoba, igaz csak ketten nővéremmel próbáltuk a rejtélyeket megfejteni, így egy picit kicsúsztunk az időből, de a végére azért csak ki jutottunk és nem maradtunk bezárva! Kellemes kikapcsolódást nyújtott, köszönjük!!:)
Szabadulószoba Labirintus kastély
«Escape Zone» Budapest
Ötletes játék hatalmas játéktérrel és valóban egy igazi kis labirintussal az elején! 🙂 A díszlet nem annyira igényes, és néhány technikai elem nem működött rendesen, de a feladatok nagyon élvezetesek! Megyünk a többi pályájukra is… 😉
Szabadulószoba Pszichopata gyilkos csapdája
«Időcsapda» Budapest
Nagyon nagy élmény volt a 14-16 éveseknek, az utolsó pillanatban kijutottak… Viszont ijesztőbb scenariót várták, de mivel így is jól érezték magukat, nem panaszkodtak 🙂
Szabadulószoba REJTÉLYES RENDELŐ
«SCAVENGER ESCAPE» Budapest
Mindenki nagyon kedves volt, segítettek mert nekünk ez volt az első ilyen játékunk. Nehéz volt és sokszor a logika sem volt elég. Azért még fogunk menni máskor is.
Szabadulószoba H-ELLDORÁDÓ
«LOGIC ARENA» Budapest
Érdekes, izgalmas játék, ötletes feladatokkal. Mi csak segítséggel tudtuk megoldani.Köszönjük a szórakozást!
Szabadulószoba A MAYA BIRODALOM
«Exit the Room» Budapest
5 kezdö csaj indult neki ennek a pályának. Eleinte eltartott míg ráhangolódtunk a játékra, de a végére ügyesen belejöttünk. Csak ajánlani tudjuk.A személyzet rettentő kedves és segítőkész volt velünk.
Szabadulószoba Alice
«Mystiqueroom» Budapest
Annyira jó volt! Együtt játszottunk az unokáinkkal.
Varázslatos, szép tiszta környezetben.
A feladatok megoldásához közös gondolkodás kell. Ez segíti a gyerekek és nagyszülők igazi együtt létét.
Aki teheti látogasson el ebbe a csodás mese világba.
A kalandjáték segítői dicséretet érdemelnek!
Köszönet érte, Kára Péterné Erzsó
Szabadulószoba Alice
«Mystiqueroom» Budapest
Ez egy full extrás játék volt, olyan díszletekkel, hogy csak önmagában ezért is megéri elmenni!!! A filmet egyikünk sem látta, ez nem számít a játékban. A feladatok közepesen nehezek, de persze itt is figyelmesnek kell lenni. Illetve vannak benne ügyességi feladatok is. Olyan élmény, amit gyerekekkel a legjobb játszani! Minden másodpercét élveztük, nagyon ajánlom!
Szabadulószoba Trónok Harca