A szobaduláson öten vettünk részt, két gyerekkel. Mi felnőttek csak segítettünk, terelgettük őket illetve egy-két nehezebb elemnél segítettünk mert nem tudták volna megcsinálni( nem érték fel pl. a táblát). A játékmester kedves volt, bármennyi segítséget lehetett kérni, de nem volt sokra szükség, talán csak 1-2 alkalommal kértek a gyerekek segítséget. Szerintem ez egy könnyű pálya, gyerekek is könnyen tudják teljesíteni, mi is gyorsan kijutottunk. A díszlet ötletes volt , a feladványok is jók voltak, figyelmesnek kell lenni. Ez egy kisebb helyen található szoba, nem áll sok részből. Mi szerettük, biztos kipróbáljuk még a többit is majd.
A szabaduló szobában négyen voltunk két gyermekkel akik 9-10 évesek voltak. Ez volt az első ilyen élményük. Mi felnőttek csak terelgettük őket vagy ami kicsit nehezebb volt technikailag ott segítettünk. Ők kértek segítséget és próbálták megoldani a feladványokat, ha elakadtak kicsit segítettünk nekik vagy mondtuk hogy kérjenek segítséget és az alapján haladtak tovább. Sikeresen megoldották és kijutottak. Nagyon tetszett nekik a szoba. Ebben a szobában nem voltak kulcsok, sok helyszínen játszódik, nagyon látványosak a szobák, ötletes feladatokkal. Az is pozitívum volt, hogy bármennyi segítséget kérhettek a gyerekek, de egyébként nem volt sokra szükség nekik. A játékmesterek is nagyon kedvesek, segítőkészek voltak. Nagyon tetszett, biztos megyünk még a többi szobába is.
Kedves fogadtatas,jo korulmenyek a helyszinen.
A szoba mar idejet mult es a feladatok „szajbaragosak”,hianyoltuk a kreativ megoldasokat.
A feladvanyok,diszket kisse leharcolt volt mar.
Nehany otletesebb jatek es szinvonalasabb korites (profibb video az elejere, szebb diszlet,stb).
Sok sikert kivanunk ehhez!
Gyönyörűen kivitelezett szoba, tele meglepetésekkel és váratlan fordulatokkal. Változatosan nehéz feladványok, sokszínű logikai fejtörők, magával ragadó atmoszféra és történet. Mi sikeresen kijutottunk, bár kicsit kilógtunk az időből. Több szabadulószobában voltam már, de eddig ez volt a legjobb élmény.
Első alkalommal voltunk szabadulószobában. Nagyszerűen szórakoztunk. Ötleteeek voltak a feladatok, kedves volt a segítség – nekünk kellett. Szép a környezet, családbarát. Jó szívvel ajánljuk!
FONTOS! Bár elmondták az elején- akkor még nem értettem, így összefoglalom spoiler nélkül, hogy mire kell figyelni: 1. kulcs nyitja a lakatot- minden kulcshoz egy lakat tartozik könnyen beazonosíthatóan 2. Lakat nyitja a reteszt- minden lakathoz egy retesz tartozik. 3. Reteszek nyitják a szabaduló ajtót. DE CSAK A JÓ SORRENDBEN szabad a reteszeket nyitni, mert különben a rendszer összeomlik.
Ezt az instrukciót a kissé flegma srác elmondta nekünk is, de mivel fogalmam se volt, miről van szó, nem tudtam, mit jelent ez majd a gyakorlatban.
6 okos és kíváncsi 12 éves lánnyal mentem, akik ügyesen végigjutottak a labirintuson, de a fő játéktér szobába bejutva mint a mérgezett egerek össze- vissza rohangálva hamarabb megtaláltak egyes kulcsokat, mint azt SORREND SZERINT alkalmazni kellett volna. A kulcsokon nincs jelölés, így pl. a játék- történet szerinti harmadik lakat majd harmadik retesz hamarabb nyitható, mint a második retesz, amitől a rendszer összeomlott. Ezt a problémát a srác, akivel walkie talkie-n jól lehetett a kapcsolatot tartani előre elmondta, de nem ennyire világosan, illetve mivel a kulcsokon nincs jelölés, nem tudható, hogy amit találtál, hányas feladat megoldása. A rendszer könnyen újraindítható, de akkor mindent meghallgatsz újra. Könnyen megoldható lenne, hogy a lakatok be legyenek számozva, és tudható legyen, hogy NEM SZABAD a későbbre vonatkozó lakathoz tartozó reteszt hamarabb használni. A másik nehézség az volt, amitől számomra a szoba nem gyerek- biztos, hogy az instrukciókat a segítők csak 1x mondják el, ha megtaláltál egy kulcsot, kinyitottad a lakatot, levetted a reteszt, és a rendszer elindította a következő kisfilmet, akkor csak 1x hallható és van ahol egy számot hallasz- mi pl. nem értettük, hogy mi volt az a szám, és meg kelllett kérdezni a felügyelő srácot, aki készségesen állt rendelkezésre.
A játék szellemes, több feladat kifejezetten esztétikus. A szoba lassan némi javításra szorul, de mivel egy ódon kastély a játéktér, a némi megkopottság a gyerekeknek nem von le semmit a játék élvezetéből.
6 gyerek 1 óra alatt jól le tudja játszani. Ajánlom!
Visszatértünk és ismét hatalmas élmény volt. Kimagaslóan megtervezett játékok a legigényesebben berendezett szobákkal. A Vastrón pálya időn belül teljesíthető, elképesztően ötletes, a hangulata varázslatos.
Segítőkész, nagyon figyelmes játékmestereink voltak, köszönet érte.
Szerencsére maradt még teljesítendő pálya, jövünk vissza. A hely méltó arra, hogy vezesse a szabaduló szobák listáját.
Nagyon jó volt! Ezt inkább 9 éves korosztálytól ajánlom, és inkább kisebb csoportok, 3-4-5 főnek ajánlom a részvételt, hogy mindenki érvényesülni tudjon a feladatokban. Minimális Harry Potter ismeret kell hozzá. Nagyon jó, ötletes feladatok voltak. Csak ajánlani tudom!
Az idő fogságában. Több mint száz évvel ezelőtt nyomtalanul eltűnt a legendás brit felfedező, Sir Alistair Pembroke egy feltérképezetlen dzsungel szívében. Naplója utolsó sorai egy föld alá süllyedt templomról szóltak – ősi, titokzatos, és rég elfeledett. Azóta senki sem találta meg… egészen mostanáig. Most rajtatok a sor: jussatok be a templomba, térképezzétek fel a romokat, .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: A külvilágtól távol álló szigetet, amely csodás lényeknek adott otthont egy óriási vihar támadta meg, melynek hatására az eddig oly biztosnak tűnő rendszer véglegesen meghibásodott. Egy csupán 60 percig működő egység tartja még zárva a kapukat, de ha ez az idő is letelik, minden dinoszaurusz kiszabadul, beleértve a sziget legveszélyesebb .... ➔
Egy földalatti laboratóriumban titkos biológiai kísérleteket hajtanak végre. Kutatók egy még ismeretlen vírus kifejlesztésén dolgoznak, melyet úgy neveztek el, hogy T-Vírus. Azonban a kísérletezések során a vírus kiszabadult és mindannyian megfertőződtek. A létesítmény védelméért felelős mesterséges intelligencia észlelve a vírus elszabadulását a protokollnak megfelelően lezárta a laboratóriumot! Neked és professzor társaidnak a feladata, hogy kifejlesszétek .... ➔
Sok éven át őrizték a titkot, de időről időre felbukkant a szóbeszédben egy titokzatos, kézzel készített gép története, amely varázslatos ízt kölcsönöz a csokigyárban készült finomságoknak. Ám ma éjjel végre fény derül a titokra – ugyanis csapatoddal sikerült bejutnotok a legnagyobb svájci csokigyár legszigorúbban őrzött helyiségébe! Küldetésetek nem más, mint megfejteni a gép működését, beindítani .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Egy gigantikus napkitörés következtében a Föld levegője átmenetileg mérgezővé vált. A hatalmas erejű napviharokkal olyan részecskék kerültek a légkörbe, melyek a tüdőbe jutva azonnal ölnek. Ti egy földalatti bunkerben vészelitek át a legkritikusabb napokat, ahol egy szuperszámítógép biztosítja az életben maradáshoz szükséges feltételeket. Az elmúlt napokban a kinti műszerek jelezték, hogy a .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Ereszkedj le egy egyiptomi sírkamrába a körúton a Jászai Mari térnél! A Mystiqueroom szobáiban egy egyiptomi sírkamrarendszerből kell kijutnod neked és csapattársaidnak izgalmas kalandok során. Fedezzétek fel a sírkamra féltve őrzött titkait, miközben megpróbáltok kijutni a rejtélyekkel teli szobákból! Budapest legszebb szabaduló szobájában egy öreg régész feljegyzései segítik majd munkátokat. 60 percetek .... ➔
Képzeld el, hogy egy misztikus birodalomban, Eldoriában kalandor csapatként épp egy szörnyű csapdába estetek. A rettegett varázsló, Malgazar foglyul ejtett titeket, miután megpróbáltátok ellopni tőle a titokzatos és hatalmas erejű Sárkánytojást. Most pedig, hogy a felfedezés láza után bezárva tartanak a sötét tömlöcben, tiéd a feladat: kiszabadítani a csapatot, mielőtt a sárkány végleg útját állja .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Öltsd magadra a kém szerepét, keresd a nyomokat és hiúsítsd meg egy titkos szervezet világpusztító tervét! Izgalmas városi kincsvadászat Budapest szívében (kültéri játék). Mindig is felvillanyoztak a filmekben látható kémsztorik? Te is elképzelted már magad, amint 007-es ügynökként megmented a világot és az emberiséget a pusztulástól? Éld újra a gyerekkori álmod, miközben .... ➔
Ebben a játékában most rablók bőrébe bújhattok. Szerezzétek meg a Maharadzsa féltve őrzött kincsét! A helyszín egy gyönyörű léghajó belseje. Haladjatok a raktárból, kabinokon át egészen a pilótafülkéig, ugyanis ott lett elzárva a drágakövekkel teli ládika. Az utasok mind az ünnepélyes vacsorán vesznek rész, így talán senki sem zavar meg majd titeket. A közeli .... ➔
SEGÍTSETEK MEGTALÁLNI A BÖLCSEK KÖVÉT! A szabadulószoba cselekménye: Ebben a játékban a legismertebb alkimista, Nicolas Flamel műhelyébe csöppentek és oldhattok meg izgalmas feladatokat a bölcsek köve felkutatása érdekében. Ezt csapatmunkával, kreativitással, logikus gondolkodással, az összefüggések átlátásával és jó megfigyelőkészséggel érhetitek el. Az örök élet kövének felkutatása közben találkozhattok számos misztikus tárggyal, rejtélyes szimbólumok nyomába eredhettek, .... ➔
NYOMOZÓS TÚRA- Margitszigeti merénylő : Tegnap a rendőrség egy fenyegető levelet kapott: „Mind meg fogtok halni! Felrobbantom egész Budapestet. Nem találtátok meg apám testét, se a gyilkosát a Margitszigeten…” Mentsétek meg Budapest polgárait! A rendőrök mind az evakuálással vannak elfoglalva, így csak rátok számíthatunk. Fel kell derítenetek a merénylő apjának gyilkosát és meg kell .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Legújabb játékunkban ismét ámulatba ejtő díszlettel és lenyűgöző feladatokkal várjuk a varázsbirodalomba belépni kívánó csapatainkat! Innen ki sem akartok majd szabadulni! Kezdjétek utatokat a legendás pályaudvaron, járjátok be a kastélyt, ismerjétek meg a birtokot, jussatok be boszorkányok és varázslók klubhelyiségébe, tanuljátok meg a szükséges varázslatot, hogy kiszabaduljatok! Sok-sok ikonikus pillanat visszaköszön ebben .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Két misszió és rengeteg feladat. Ez a HighTech tengeralattjáró sokkal inkább a kreatív szórakoztatás műfajába sorolható, mint a budapesti szabadulós szobák többsége, mert ez a pályánk a legújabb generációhoz tartozik. Ahogy az idő fogy, a pulzusotok úgy nő majd. De vajon ki tudtok szabadulni? Csakis rajtatok múlik! Nagy levegő, merülés, indul a 60 .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Egy ősi legenda szerint a Maya Birodalom pusztulását egy hatalmas erejű varázsló okozta. Shak Luu az erőtől megrészegülve ellopta az istenektől a tüzet, a vizet és a napot. Ezeket totemekbe zárta és elrejtette városkájában. Az istenek éktelen haragjukban a föld alá süllyesztették a várost és vele együtt az egész Maya Birodalmat. Megtaláltuk .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: A küldetés egy varázslóiskolai mosdóban kezdődik. Ez a szabadulószobák tekintetében abszolút egyedülálló helyszín rendkívül sok érdekességet rejt a varázslócsapat számára. Természetesen már itt is szükség lesz a varázspálcákra, és sok-sok furfanggal tudtok bejutni a mosdó alatt található csatornahálózatba, ahol nem kisebb feladat vár, mint felkutatni egy valódi baziliszkuszt majd végezni vele… „Ha .... ➔
Bújjatok profi tolvajok bőrébe az ENIGMA küldetésben! Vegyétek fel a profi tolvajok szerepét, akiket az a feladat vár, hogy megszerezzék az ENIGMA-t – azt az illegális kísérleti projektet, amely mesterséges intelligencia segítségével hódíthatja meg a világot. A kutatás az angliai Oxford Egyetemen zajlik, és minden részlet titkos a civilek előtt. A megbízótok azonban rendelkezik hiteles információkkal, és segítségül hívja Alexandrát, .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Fiatal, zöldfülű kalózként juttok el Tortugára, a rettegett kalóz kikötőbe. A kocsmába érve megpillantjátok a legendás Jack Sparrow kapitányt, aki éppen rumba folytja bánatát. Először hezitáltok, hogy oda merjetek e menni hozzá, hiszen a hírhedt kalóz rengeteg legendás történet főhőse. Végül úgy döntötök, hogy egy üveg rumért cserébe hátha mesél nektek .... ➔
Játékotok helyszíne egy valódi metrómegálló a parlament alatt, peron és egy igazi orosz metrószerelvény kocsija. A metróra felszállva rájöttök, hogy valami nem stimmel. Egy terrorcselekmény van folyamatban melyet meg kell akadályoznotok. Fel akarják robbantani az egész állomást. Találjátok meg és hatástalanítsátok a bombát! A metró egy szuper realisztikus, legújabb generációs szabadulós kalandjáték. Éljétek át egy .... ➔
Köszöntünk Jumanjiban! A szabadulószoba cselekménye: Jumanjit ismét hatalmas veszély fenyegeti. Egy tolvaj ellopta az “Oroszlán szíve” ékkövet. A legenda szerint az oroszlán őrködik Jumanjiban az idő felett. Amíg a kő a helyén az idő a megszokott mederben csordogál, de amint valaki eltávolítja azonnal megáll. A tolvajtól sikerült visszaszerezni a követ és Dr. Bravestone, illetve bátor .... ➔
JUMANJI SZABADULÓ ÉS KALANDJÁTÉK! A szabadulószoba cselekménye: Még vissza nem szerzitek a Jaguár szemét, nem múlik el a Jumanji-t fenyegető veszély. A küldetés nehéz, a dzsungel veszélyes, de ha elkezdtétek befejezni szükséges. Ha sikerül az ékkövet felkutatni, tegyétek a helyére és kiáltsátok JUMANJI! Legújabb kalandjátékunk Jumanji világába repíti kalandorainkat. Egy elképesztően látványos környezetben válhattok ennek .... ➔
Sok évnyi kutatómunka, és számtalan ősi kézirat tanulmányozása után végre itt vagy! Amennyiben igazad van, Atlantisz felfedezése egy új fejezetet nyit majd az emberiség történetében. Ezek az ősi romok a legendákat is túlszárnyaló titkokat rejthetnek…de akár a saját magad, vagy Atlantisz pusztulását is okozhatják! .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Tegyétek próbára magatokat és a tudásotokat, szerezzétek meg az uralmat a királyságban! A tél közeleg, foglalj időpontot most! 60 percetek van az összes akadály leküzdésére és a kijutásra. A feladatok megoldása igazi csapatmunkát és közös gondolkodást igényel. Használjátok az intelligenciátok és járjatok túl a csapdákat készítők eszén! A pályán 2-6 fő tud .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Valahol a budai hegyek belsejében, egy labirintus mélyén, titkos kastélyában él gróf Véressy és családja. A gróf szeretné leigázni és uralma alá venni Európát, ezért a kastély egy rejtett termében szörnyű laboratóriumi emberkísérleteket folytat. Először az élőkből kiszívja az életerőt, majd a holtakat feltámasztva mindenféle rémszülötteket kreál, hogy megalkossa a saját legyőzhetetlen .... ➔
Üdvözlünk a Dream House Szabadulószobában: Nem Csak Gyerekeknek, Hanem Igazi Kihívás Mindenki Számára! Lépj be egy varázslatos világba, és készülj fel egy olyan szórakoztató szabadulószoba-élményre, mint még soha! Készülj fel, hogy átléped a rózsaszín falakat, és elmerülsz egy olyan világban, ahol az izgalom és a kaland minden pillanatban ott lebeg a levegőben. A Dream House dizájnja és egyedi játékelemei .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Az istenek megelégelték Atlantisz virágzását és őket megszégyenítő tündöklését, ezért úgy döntöttek, hogy a tenger mélyére süllyesztik. De Zeusz fivére Poszeidón, a tengerek istene szembeszállt a többi istennel hogy megvédje a várost, de sajnos legyőzték őt és Zeusz elvette hatalma forrását, amit Atlantiszon rejtettel el, hogy a várossal együtt az is örökre .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Bosszúállók – Egyesítsd a szuperhősök csapatát A Bosszúállók szétszéledtek. Egy titokzatos személy a keleti szentélyek látogatásakor vészjósló üzenet birtokába kerül, mely Thanos eljövetelét jövendöli. A Bosszúállók közül, azonban egyedül Vasemberről hallani az utóbbi időben. Keressétek fel Vasembert, majd közös erővel kutassátok fel a Bosszúállókat. Hol lehet Thor, Fekete Özvegy, Sólyomszem és Amerika .... ➔
A Bunker az egyik legnehezebb és egyben legkülönlegesebb játékunk. A pályán kizárólag elektronikai megoldásokkal találkozhatnak a játékosok, a jól megszokott lakatok nem találhatók a pályán. Magas minőségű és egyedülálló kialakítású szabadulószoba! A feladat visszamerészkedni a szovjet bunkerbe, ahol titkos kutatásokat folytattak korábban, azonban radioaktív jelenlét miatt evakuáltak mindenkit. Különféle hiedelmek terjengenek, mert senki sem tudja pontosan, hogy .... ➔
Mesterséges intelligencia már a MystIQueRoomban is? Azt hiszed viccelünk? Hát nem! Az evosoft, Magyarország egyik vezető szoftverháza a high-tech pályák legmodernebb változatát építette meg nálunk, hogy valóban a jövőben érezhesd magad. Képzeld azt, hogy titkos laboratóriumunk számítógépei mögött fejlesztőmérnökünk már hónapok óta egy mesterséges intelligencia projekten dolgozik. Célja, hogy egy szép, új világot teremtsen, ahol .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Legújabb játékunkban ámulatba ejtő díszlettel és lenyűgöző feladatokkal várjuk a varázsbirodalomba belépni kívánó csapatainkat! Izgalmas és különleges feladatok, ahol minden érzékszervetekre szükségetek lesz! Egy mágikus világ, ahonnan talán ki sem akartok majd szabadulni! Lépjetek be a tiltott rengetegbe, járjátok be a kastélyt, éljétek át egy kviddics mérkőzés izgalmat, miközben Ti is játékosokká .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Az Alice történet folytatódik. Itt semmi nem az, aminek látszik: egy fordított világ tárul eléd, ahol minden a feje tetejére áll. A Kalapos elvesztette barátait, kitörlődött számára a múlt. Segítened kell visszavezetni Őt a valódi Csodák Birodalmába. Indulj! Korhatár: 2+ .... ➔
Szabadulószoba Jurassic Escape
«ILOCKEDYOU» Budapest
Nagyon szórakoztató volt.Jó kis buli.🙂
Szabadulószoba Roxfort és a legendás állatok
«Exit the Room» Budapest
A szobaduláson öten vettünk részt, két gyerekkel. Mi felnőttek csak segítettünk, terelgettük őket illetve egy-két nehezebb elemnél segítettünk mert nem tudták volna megcsinálni( nem érték fel pl. a táblát). A játékmester kedves volt, bármennyi segítséget lehetett kérni, de nem volt sokra szükség, talán csak 1-2 alkalommal kértek a gyerekek segítséget. Szerintem ez egy könnyű pálya, gyerekek is könnyen tudják teljesíteni, mi is gyorsan kijutottunk. A díszlet ötletes volt , a feladványok is jók voltak, figyelmesnek kell lenni. Ez egy kisebb helyen található szoba, nem áll sok részből. Mi szerettük, biztos kipróbáljuk még a többit is majd.
Szabadulószoba Varázsló Iskola 2
«Szabaduló Birodalom» Budapest
A szabaduló szobában négyen voltunk két gyermekkel akik 9-10 évesek voltak. Ez volt az első ilyen élményük. Mi felnőttek csak terelgettük őket vagy ami kicsit nehezebb volt technikailag ott segítettünk. Ők kértek segítséget és próbálták megoldani a feladványokat, ha elakadtak kicsit segítettünk nekik vagy mondtuk hogy kérjenek segítséget és az alapján haladtak tovább. Sikeresen megoldották és kijutottak. Nagyon tetszett nekik a szoba. Ebben a szobában nem voltak kulcsok, sok helyszínen játszódik, nagyon látványosak a szobák, ötletes feladatokkal. Az is pozitívum volt, hogy bármennyi segítséget kérhettek a gyerekek, de egyébként nem volt sokra szükség nekik. A játékmesterek is nagyon kedvesek, segítőkészek voltak. Nagyon tetszett, biztos megyünk még a többi szobába is.
Szabadulószoba A nagy rablás
«Time Heist» Budapest
Kedves fogadtatas,jo korulmenyek a helyszinen.
A szoba mar idejet mult es a feladatok „szajbaragosak”,hianyoltuk a kreativ megoldasokat.
A feladvanyok,diszket kisse leharcolt volt mar.
Nehany otletesebb jatek es szinvonalasabb korites (profibb video az elejere, szebb diszlet,stb).
Sok sikert kivanunk ehhez!
Szabadulószoba Varázsbirodalom- Legendás pillanatok
«ILOCKEDYOU» Budapest
Kislányommal (9) voltunk. Élvezetes, jól kitalált játék volt.
Szabadulószoba Sherlock – Detektív Sztori
«SCAVENGER ESCAPE» Budapest
Gyönyörűen kivitelezett szoba, tele meglepetésekkel és váratlan fordulatokkal. Változatosan nehéz feladványok, sokszínű logikai fejtörők, magával ragadó atmoszféra és történet. Mi sikeresen kijutottunk, bár kicsit kilógtunk az időből. Több szabadulószobában voltam már, de eddig ez volt a legjobb élmény.
Szabadulószoba A MAYA BIRODALOM
«Exit the Room» Budapest
Tökéletes 1 órás kikapcsolódás,szórakozás gyerekeknek.
Segítség nélkűl teljesíthető és a gyerekek figyelme végig megmarad.
Csak ajánlani tudom!
Szabadulószoba A Tenger – alattjáró
«Mystiqueroom» Budapest
Izgalmas, logikusan felépített pálya. Haladóknak ajánlom. A kiépítése igényes, mint az összes pálya ebben a szabaduló szobában. Hatalmas élmény!
Szabadulószoba Sherlock – Detektív Sztori
«SCAVENGER ESCAPE» Budapest
Első alkalommal voltunk szabadulószobában. Nagyszerűen szórakoztunk. Ötleteeek voltak a feladatok, kedves volt a segítség – nekünk kellett. Szép a környezet, családbarát. Jó szívvel ajánljuk!
Szabadulószoba Jurassic Escape
«ILOCKEDYOU» Budapest
Érdekes feladatok, jól működő zárak és lakatok, nagyon segítőkész és kedves személyzet
Szabadulószoba Mágikus kastély
«Escape Zone» Budapest
FONTOS! Bár elmondták az elején- akkor még nem értettem, így összefoglalom spoiler nélkül, hogy mire kell figyelni: 1. kulcs nyitja a lakatot- minden kulcshoz egy lakat tartozik könnyen beazonosíthatóan 2. Lakat nyitja a reteszt- minden lakathoz egy retesz tartozik. 3. Reteszek nyitják a szabaduló ajtót. DE CSAK A JÓ SORRENDBEN szabad a reteszeket nyitni, mert különben a rendszer összeomlik.
Ezt az instrukciót a kissé flegma srác elmondta nekünk is, de mivel fogalmam se volt, miről van szó, nem tudtam, mit jelent ez majd a gyakorlatban.
6 okos és kíváncsi 12 éves lánnyal mentem, akik ügyesen végigjutottak a labirintuson, de a fő játéktér szobába bejutva mint a mérgezett egerek össze- vissza rohangálva hamarabb megtaláltak egyes kulcsokat, mint azt SORREND SZERINT alkalmazni kellett volna. A kulcsokon nincs jelölés, így pl. a játék- történet szerinti harmadik lakat majd harmadik retesz hamarabb nyitható, mint a második retesz, amitől a rendszer összeomlott. Ezt a problémát a srác, akivel walkie talkie-n jól lehetett a kapcsolatot tartani előre elmondta, de nem ennyire világosan, illetve mivel a kulcsokon nincs jelölés, nem tudható, hogy amit találtál, hányas feladat megoldása. A rendszer könnyen újraindítható, de akkor mindent meghallgatsz újra. Könnyen megoldható lenne, hogy a lakatok be legyenek számozva, és tudható legyen, hogy NEM SZABAD a későbbre vonatkozó lakathoz tartozó reteszt hamarabb használni. A másik nehézség az volt, amitől számomra a szoba nem gyerek- biztos, hogy az instrukciókat a segítők csak 1x mondják el, ha megtaláltál egy kulcsot, kinyitottad a lakatot, levetted a reteszt, és a rendszer elindította a következő kisfilmet, akkor csak 1x hallható és van ahol egy számot hallasz- mi pl. nem értettük, hogy mi volt az a szám, és meg kelllett kérdezni a felügyelő srácot, aki készségesen állt rendelkezésre.
A játék szellemes, több feladat kifejezetten esztétikus. A szoba lassan némi javításra szorul, de mivel egy ódon kastély a játéktér, a némi megkopottság a gyerekeknek nem von le semmit a játék élvezetéből.
6 gyerek 1 óra alatt jól le tudja játszani. Ajánlom!
Szabadulószoba A MAYA BIRODALOM
«Exit the Room» Budapest
Nagyon jo volt
Szabadulószoba A trón
«Mystiqueroom» Budapest
Visszatértünk és ismét hatalmas élmény volt. Kimagaslóan megtervezett játékok a legigényesebben berendezett szobákkal. A Vastrón pálya időn belül teljesíthető, elképesztően ötletes, a hangulata varázslatos.
Segítőkész, nagyon figyelmes játékmestereink voltak, köszönet érte.
Szerencsére maradt még teljesítendő pálya, jövünk vissza. A hely méltó arra, hogy vezesse a szabaduló szobák listáját.
Szabadulószoba Upside down
«Time Heist» Budapest
Nagyon szuper! Remek kikapcsolódás! A személyzet kiváló, kedvesek, segítőkészek, biztos megyünk még!
Szabadulószoba A Varázsbirodalom
«Lockedmein» Budapest