Ugye, jó kis kalandjai voltak Indiana Jonesnak? Ti is akartok ilyeneket? Ezek szagát érezni már egész Budapesten
Max. 9 résztvevőt befogadó budapesti szabadulószobák
Egy földalatti laboratóriumban titkos biológiai kísérleteket hajtanak végre. Kutatók egy még ismeretlen vírus kifejlesztésén dolgoznak, melyet úgy neveztek el, hogy T-Vírus. Azonban a kísérletezések során a vírus kiszabadult és mindannyian megfertőződtek. A létesítmény védelméért felelős mesterséges intelligencia észlelve a vírus elszabadulását a protokollnak megfelelően lezárta a laboratóriumot! Neked és professzor társaidnak a feladata, hogy kifejlesszétek .... ➔
A szabadulószoba cselekménye:Egy pornófilmforgatás helyszínére érkeztek, hogy résztvegyetek életetek legnagyobb felnőttfilmes produkciójában. Ez lehet az ugródeszka mindnyájatok számára. Azonban valami nem stimmel, egy társatok hiányzik. Még nem találkoztatok vele, azonban sokat hallottatok már róla és azt mondják nélküle még a forgatást sem lehet elkezdeni. A stáb szerint egy őrült rajongó belopózott a stúdióba és megpróbálta .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Egy ősi legenda szerint a Maya Birodalom pusztulását egy hatalmas erejű varázsló okozta. Shak Luu az erőtől megrészegülve ellopta az istenektől a tüzet, a vizet és a napot. Ezeket totemekbe zárta és elrejtette városkájában. Az istenek éktelen haragjukban a föld alá süllyesztették a várost és vele együtt az egész Maya Birodalmat. Megtaláltuk .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Az istenek megelégelték Atlantisz virágzását és őket megszégyenítő tündöklését, ezért úgy döntöttek, hogy a tenger mélyére süllyesztik. De Zeusz fivére Poszeidón, a tengerek istene szembeszállt a többi istennel hogy megvédje a várost, de sajnos legyőzték őt és Zeusz elvette hatalma forrását, amit Atlantiszon rejtettel el, hogy a várossal együtt az is örökre .... ➔
Szülinapi zsúr max. 8 főre, 2,5 órás időtartamban A bölcsek köve nyomában VAGY a Zero Level Energy pályák egyikén, vendéglátás nélkül: szülinapos dekoráció, díszítés 60 perces csapatjáték a kiválasztott „szabadulós” játékban, a játék után ünnepléssel műanyag poharak, tányérok, evőeszközök, kés biztosítása ajándék könyv az ünnepeltnek, mely stílusosan rejtélyes detektívkalandokat tartalmaz animátor részvétele, igény esetén .... ➔
A mai napon 2 szabaduló szobát is kipróbáltuk . Nagyon élvezzük . Az egyik a Maya birodalom volt a másik a vízalattjáró . A Maya egyszerűbb volt gördülékeny , a másodikat még jobban élveztük . Mindenkinek csak ajánlani tudom .
Mi 6-14 éves gyerekekkel voltunk. Fél óra alatt kijutottunk, kicsit meg is lepődtünk, hogy már vége is a játéknak 🙁
A berendezés pazar, a díszletek is tetszettek, de zavart, hogy nagyon szűk a hely és sötét van. Végig a mobillal kellett világítanunk, hogy lássunk is valamit.
Az egyik lámpás elem nem működött, ez rontotta valamelyest az élményt, remélem, hamar megjavítják.
Én túl könnyűnek éreztem, lehet, hogy ha kevesebben megyünk, nehezebb lett volna.
Nagyon jó volt, kijutottunk pedig csak ketten voltunk!:) Érdekes fejtörők, félre vezető darabok, kiváló szórakozást nyujtott. A segítő egy tündéri, türelmes hölgy volt!:)
Mi a Maya birodalomban jatszottunk.
8-an voltunk, teljesen vegyes korosztaly (8-51). Mindenki nagyon elvezte. Tenyleg csak ajanlani tudom! Szuperul berendezett szoba, erdekes feladatokkal. A gyerekek, ahogy vegeztunk rogton szerettek volna meg egy masik szobat is kiprobalni. Ugyhogy nemsokara ujra megyunk:)
Öt gyerek, unokatesók, volt a csapat, 10-14 éves kor között. A gyerekek nagyon élvezték a játékot, valóban jó élményének tartották, a helyszínt igényesnek írták le, külön siker volt a kiérkezésnél elhelyezett nagyobb mennyiségű cukorka – a készlet valószínűleg megcsappant miattuk.
A játékot kis segítséggel teljesítették az egy óra hossza alatt és ragaszkodnak hozza, hogy máskor is jönnének és minden nekik való szobát ki szeretnének próbálni.
Nagyon jól sikerült szabaduló szoba, igaz csak ketten nővéremmel próbáltuk a rejtélyeket megfejteni, így egy picit kicsúsztunk az időből, de a végére azért csak ki jutottunk és nem maradtunk bezárva! Kellemes kikapcsolódást nyújtott, köszönjük!!:)
5 kezdö csaj indult neki ennek a pályának. Eleinte eltartott míg ráhangolódtunk a játékra, de a végére ügyesen belejöttünk. Csak ajánlani tudjuk.A személyzet rettentő kedves és segítőkész volt velünk.
A MagicRooms-tól megszokott igényes játék volt. Nekem azonban levont az élvezeti értékéből a félhomály, amikor apró számokat, betűket kellett keresgélni. Maga a sok keresgélés sem tetszett, személy szerint jobban szeretem a tisztán logikára épülő játékokat. Illetve újgenerációsként hirdetik, de tele van lakatokkal… Szóval nem rossz szoba, de nekem ennél magasabban van léc.
Nagyon szép pálya látszik a figyelmes tervezés nem észleltünk „rendszeridegen” díszítést, kelléket. Kedves volt a személyzet és jó kisugárzású az egész hely! Maga pálya élvezetes de nem túl nehéz így kis létszámmal vagy kezdőknek ajánlom! Érdemes felkeresni….
7 fővel mentünk, így teljesítettük kb 30 perc alatt, ami kicsit rövidnek tűnt. Ezt megelőzően mindannyian csupán 1-2 alkalommal voltunk szabadulószobában (eltérő helyeken), tehát nem vagyunk különösebben tapasztaltak, ezért is választottuk ezt a közepes nehézségű (6/10) szobát. A feladatok tetszettek, van némi számolás, keresgélés, kell némi ügyesség, de szerencsére sehol nem akadtunk el, nagy fejtörést semmi nem okozott. A félhomály valóban zavaró lenne, ha nem vittünk volna néhány fejlámpát (ahogy azt más kommentekben ajánlották), tehát ezt én is csak javasolni tudom.
A szabadulószoba cselekménye:Nem minden arany ami fénylik. – El Dorado évszázadokon át vonzotta a kalandorokat akik aztán beleőrültek a keresésbe. Ti pedig most ráakadtatok és nem szívesen mennétek el üres kézzel. A kaland végére kiderül, hogy az aranyvárost megtalálni volt nehezebb vagy kijutni onnan. Korhatár: 14+ .... ➔
Az idő fogságában. Több mint száz évvel ezelőtt nyomtalanul eltűnt a legendás brit felfedező, Sir Alistair Pembroke egy feltérképezetlen dzsungel szívében. Naplója utolsó sorai egy föld alá süllyedt templomról szóltak – ősi, titokzatos, és rég elfeledett. Azóta senki sem találta meg… egészen mostanáig. Most rajtatok a sor: jussatok be a templomba, térképezzétek fel a romokat, .... ➔
Meritek próbára tenni a bátorságotokat? A város szélén álló, évtizedek óta elhagyatott Elmegyógyintézet falai között sötét titkok lappanganak. A hely hírhedt Dr. Grey kísérleteiről, amelyekről máig suttogva mesélnek a környékbeliek. Most rajtatok a sor, hogy kiderítsétek az igazságot – de nem lesz könnyű dolgotok! 75 percetek van, hogy megtaláljátok a híres orvos eltűnt naplóját. Ha .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: A zsenit az őrülttől csak egy hajszál választja el? Így történt ez professzorunkkal is. Addig-addig kísérletezett míg véletlenül talált egy olyan vírust, mely az egész emberiséget agyatlan húsdarabbá, ha úgy tetszik zombivá változtatja. Az ilyen kísérletek nem kerülnek be a híradóba, mert általában megsemmisítik vagy legalábbis eltitkolják a tömegpusztító biológiai fegyvereket. Az .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: „Eddigi legizgalmasabb pályánk ötlete a “Vissza a jövőbe” című sikerfilm történetére épül. A Fluxuskondenzátort eddig 1 ember alkotta meg, a neve Dr. Emmett Lathrop Brown, más néven Doki. Egyik este egy képet akart felakasztani a WC fölé, amikor megcsúszott és a fejét beverve megálmodta a fluxuskondenzátor rajzát. Ez az eszköz egy autóba .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: A Pop-Up Mini ott nyújt igazi szabadulószoba élményt, ahol csak szeretnéd. Mutass egy teret, – legyen az egy iroda, konferenciaterem, hotelszoba, kis raktár, bármi – mi játékokkal és dekorációval igazi kijutós játékot varázsolunk a helyből. Tartalmilag van lehetőség egyedi és stock tematikák megrendelésére is, befogadóképessége pedig 2-6 fő játékonként. A játékok hossza .... ➔
Szabadulószoba A MAYA BIRODALOM
«Exit the Room» Budapest
Jó kis szoba volt, de a cégnek vannak jobb szobái.
Szabadulószoba A MAYA BIRODALOM
«Exit the Room» Budapest
Tökéletes 1 órás kikapcsolódás,szórakozás gyerekeknek.
Segítség nélkűl teljesíthető és a gyerekek figyelme végig megmarad.
Csak ajánlani tudom!
Szabadulószoba A MAYA BIRODALOM
«Exit the Room» Budapest
Nagyon jo volt
Szabadulószoba A MAYA BIRODALOM
«Exit the Room» Budapest
A mai napon 2 szabaduló szobát is kipróbáltuk . Nagyon élvezzük . Az egyik a Maya birodalom volt a másik a vízalattjáró . A Maya egyszerűbb volt gördülékeny , a másodikat még jobban élveztük . Mindenkinek csak ajánlani tudom .
Szabadulószoba A MAYA BIRODALOM
«Exit the Room» Budapest
Mi 6-14 éves gyerekekkel voltunk. Fél óra alatt kijutottunk, kicsit meg is lepődtünk, hogy már vége is a játéknak 🙁
A berendezés pazar, a díszletek is tetszettek, de zavart, hogy nagyon szűk a hely és sötét van. Végig a mobillal kellett világítanunk, hogy lássunk is valamit.
Az egyik lámpás elem nem működött, ez rontotta valamelyest az élményt, remélem, hamar megjavítják.
Én túl könnyűnek éreztem, lehet, hogy ha kevesebben megyünk, nehezebb lett volna.
Szabadulószoba A MAYA BIRODALOM
«Exit the Room» Budapest
Nagyon jó volt, kijutottunk pedig csak ketten voltunk!:) Érdekes fejtörők, félre vezető darabok, kiváló szórakozást nyujtott. A segítő egy tündéri, türelmes hölgy volt!:)
Szabadulószoba A MAYA BIRODALOM
«Exit the Room» Budapest
Mi a Maya birodalomban jatszottunk.
8-an voltunk, teljesen vegyes korosztaly (8-51). Mindenki nagyon elvezte. Tenyleg csak ajanlani tudom! Szuperul berendezett szoba, erdekes feladatokkal. A gyerekek, ahogy vegeztunk rogton szerettek volna meg egy masik szobat is kiprobalni. Ugyhogy nemsokara ujra megyunk:)
Szabadulószoba A MAYA BIRODALOM
«Exit the Room» Budapest
Öt gyerek, unokatesók, volt a csapat, 10-14 éves kor között. A gyerekek nagyon élvezték a játékot, valóban jó élményének tartották, a helyszínt igényesnek írták le, külön siker volt a kiérkezésnél elhelyezett nagyobb mennyiségű cukorka – a készlet valószínűleg megcsappant miattuk.
A játékot kis segítséggel teljesítették az egy óra hossza alatt és ragaszkodnak hozza, hogy máskor is jönnének és minden nekik való szobát ki szeretnének próbálni.
Szabadulószoba A MAYA BIRODALOM
«Exit the Room» Budapest
Nagyon jól sikerült szabaduló szoba, igaz csak ketten nővéremmel próbáltuk a rejtélyeket megfejteni, így egy picit kicsúsztunk az időből, de a végére azért csak ki jutottunk és nem maradtunk bezárva! Kellemes kikapcsolódást nyújtott, köszönjük!!:)
Szabadulószoba A MAYA BIRODALOM
«Exit the Room» Budapest
5 kezdö csaj indult neki ennek a pályának. Eleinte eltartott míg ráhangolódtunk a játékra, de a végére ügyesen belejöttünk. Csak ajánlani tudjuk.A személyzet rettentő kedves és segítőkész volt velünk.
Szabadulószoba ATLANTISZ
«Szabaduló Birodalom» Budapest