A szabaduló szoba nagyon izgalmas volt. Sajnos 1 óra alatt nem jutottunk ki, de kaptunk egy kis extra időt így meglett a szabaduláahoz vezető út. Teljesen kezdők voltunk a játékban így okozott némi fejtörést. Mindenkinek csak ajánlani tudom. Megyünk máskor is.
11-n mentünk végig az útvonalon, és így is élvezetes volt. Az első feladatot nehezen találtuk meg. Az utolsó feladat tipp volt, a jeleket nem tudtuk megfejteni. Mátyás király emlékénél a beígért meglepetés elmaradt. Egy kicsit több tájékoztató, leírás a megtalált nevezetességekről jó lenne.
Összességében jól éreztük magunkat, szívesen ajánlom másoknak is.
Az időpont foglalástól a kijutás utáni elköszönésig mindennel meg voltunk elégedve.Nagyon segítőkész volt a személyzet minden tagja, érthetően elmagyaráztak mindent és a szobák feladatai is gondolkodósra sikerültek.Az idő csak úgy repült odabent, még sosem telt el ilyen gyorsan másfél óra szerintem 😀 Tetszettek a témák is, nagyon sok ötletes rejtvény volt.Egymás után két szobát teljesítettünk és még így sem mondanám, hogy ugyanarra a sémára meg lehetett volna oldani mindent.Szpojlerezni nem akarok, de azt hiszem a csapatunk minden tagja sikerélménnyel ment haza.Kíváncsi vagyok a többi szobára is, biztosan jövünk még. Köszönjük az élményt! 🙂
Nagyon izgalmas programba volt részünk, imádtuk. Köszönjük szépen! Le is foglaltunk egy
következő időpontot, egy másik szobára, bízunk benne, hogy onnan is kijutunk;) Jó szívvel ajánljuk, remek program.
A kisfiam kérte szülinapi ajándéknak, hogy menjünk el. Nagyon élvezte! Ez volt az eddigi legjobb szülinapi élmény ( ő mondta) . Biztos, hogy kipróbáljuk a többit is!!!
Nagyon jól éreztük magunkat az Invázió szobában.
Kedves fogadtatásban volt részünk. ❤️
Ötletes feladatok, fejtörők, kódok voltak.
Teljesen feltöltött.
Hamarosan meglátogatjuk Shambala szobáját is .
Mindenkinek ajánlom!
🥰👍
Először voltunk szabadulószobában nagyon kedves hölgy segített nekünk. Nagyon élvezetes volt a játék és mivel, hogy elég nehezen ment elsőnek így segítséget is kaptunk, hogy még élvezetesebbé tegyék a Kellemesen eltöltött időt bent. Csak ajánlani tudjuk!
Mi biztos megyünk még!
Szuper volt, a hölgyike nagyon jófej, a szoba ötletes, feelinges. A feladványokat alábecsültük, így ketten kevesek voltunk sajnos, de rettenetesen élveztük
Köszönjük, ezt a remek élményt.
Nagyon izgalmas és eseménydús játék volt,imádtuk minden pillanatát 🙂
Maximális elégedettséggel szabadultunk ki a szobából,és a kincset is megtaláltuk 🙂
A játékmester hatalmas arc volt,dícséret neki is!
Biztos,hogy Veszprém összes szabadulószobáját ki fogjuk próbálni 🙂
A hatodik szoba. Egy elhagyatott kolostor falai közt vagytok. Egykor apácák éltek itt, most megszállta a gonosz… Üdvözlünk benneteket a kolostorban. Ez az épület évszázadok óta áll, sötét titkokkal és rejtélyekkel átitatva. Az itt szolgáló apácák mindig is a hitükről, és az elhivatottságukról voltak híresek, de egyikük Elena nővér különösen kitűnt közülük. Elena nővér .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Svarcer, a városi alvilág egyik legismertebb alakja,végrehajtotta az évszázad legnagyobb rablását: ellopta az emberiség legféltettebb kincsét… A zsákmányt saját házában rejtette el, így ahhoz, hogy visszaszerezzétek az emberiség számára, BETÖRŐKNEK kell állnotok! Mielőtt belevágtok, nem árt ha tudjátok, hogy Svarcer nem egy hétköznapi bűnöző és az otthona sem az! Számított rátok, így .... ➔
Nicsak-nicsak, ki van itt? Hallottam már pletykát, hogy van egy csoportnyi önjelölt hős, akik megpróbálják meghiusítani zseniális tervemet, hogy ellopjam a világból a színeket. Gondolom te is ezek egyike lennél. Gyerünk-gyerünk, csak rajta, próbálkozz nyugodtan. Nem mintha lenne bármi esélyed, hiszen nincs a világon senki, aki olyan okos, mint én! Szerencsédre nagyon udvarias vagyok, ezért .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Keresd meg Shambhalából, a Himalája bércei között rejtőző elveszett Királyságból származó mágikus erejű Chintamani követ és szabadulj ki, mielőtt elsöpör a lavina! A nyolcvanas években egy tapasztalt magyar hegymászó néhány társával együtt különös expedícióra indult. Elhatározta, hogy megtalálja Shambhalát, a Himalája bércei között rejtőző elveszett Királyságot és az ott őrzött mágikus erejű .... ➔
A démonok köztünk vannak! Egy Isten háta mögötti kolostorba küldtek titeket, ahol ember feletti dolgok történtek a rideg és hátborzongató falak között! Azt a feladatot kaptátok a Vatikánból, hogy derítsetek fényt a zárda sötét és kegyetlen titkaira! Küldetéseitek eddigi legnehezebb pontjához érkeztetek, de nem rémültetek meg és szembenéztek a gonosszal. Valami rosszra kell készülnötök… .... ➔
A játék célja, hogy a fater fiatalkori versenyautóját ellopjuk a hétvégi nyaralójából néhány napra, mert szeretnénk lemenni a barátokkal a tengerpartra bulizni. Erre pedig a legtökéletesebb járgány egy cabrio versenyautó 🙂 De természetesen nem lesz egyszerű a feladat, hiszen még a nyaralóba könnyű lesz bejutni, mivel van hozzá kulcsunk, de onnan a garázsba és a .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Egy régóta körözött, magát Mr. Anonymusnak hívó sorozatgyilkos tartja rettegésben Veszprém utcáit. Az utóbbi időben több ember is nyomtalanul eltűnt…a rendőrség azt gyanítja, Anonymus állhat a dolgok hátterében… A zsaruk Titeket bíztak meg nyomozócsapat, hogy az ügy végére járjatok és elkészítsétek róla a személyleírást. Mint minden sorozatgyilkos, ő is szereti, ha a .... ➔
HARRY POTTER SZABADULÓSZOBA – A feladatotok kiválasztottak, hogy megmentsétek a Varázslók Világát! A Varázslók Világa veszélybe került… Sötét Mágusok és csatlósaik uralmuk alá akarják keríteni a Mágia Birodalmát! Ti vagytok a kiválasztottak, akik segíthetnek! Találjátok meg a titkos átjárót, hogy bejussatok Roxfort Elvarázsolt Kastélyába, ahol titokzatos helyszínek, misztikus lények és mágikus csapdák várnak rátok. .... ➔
„Boszorkányok márpedig nincsenek…” vagy mégis? A XVII. században Salem városa a boszorkányperekről vált hírhedtté. Azóta eltelt több mint 3 évszázad, és a helyiek azt hitték, hogy a boszorkányok legendája csupán a múlt árnyéka. Azonban az utóbbi időkben sorozatos rejtélyes eltűnések történtek a kisvárosban. .... ➔
HARRY POTTER IHLETTE VARÁZSLATOS BIRODALOM VÁR! Az elvarázsolt kastélyt hosszú idők óta, Egy mágikus sötét átok sújtja. Varázspálcák varázsigék mindhiába, Remény sincs a nagycsodára. Ám egyszer eljön majd a napja, Mikor a sötétséget fény borítja. Új varázslók harcot vívva, Az elixírt felkutatva, Mindent mi volt visszanyerik, S így a jó győzedelmeskedik. A helyszínen készpénzzel .... ➔
“A harmadik szoba. Bilincsek, láncok , kalózok és átjárás egy új világba.” A Karib-tenger kalózai játék a korábbi Kelepce szobánk játékmenetére épül teljesen, a látványvilág teljesen megújult, kalóznak érezhetitek magatokat. Összebilincselve indul majd a játék és a csak a “lebilincselő játék” során kerülhet le rólatok a bilincs. A szobában nincs központi fűtés,csak temperálni tudunk .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Egy gyilkosság története, melyre eddig soha nem derült fény. Nyomozók bőrébe bújva göngyölítsétek fel az ügyet és rekonstruáljátok a gyilkosságot, hogy megoldjátok a 30 éve elfeledett esetet. Vajon milyen utat járt be a gyilkos? Hogyan fogta el áldozatát és mi volt az indíték? Hívjátok fel a szemtanút, beszéljetek rendőrfőkapitánnyal, kövessétek a nyomokat .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Dr. Victor Frankenstein vagyok, angol tudós… Célom, hogy kísérleteim során halott emberek testrészeinek felhasználásával új lényt alkossak. Ha most itt vagy, és az üzenetemet olvasod, az azt jelenti, hogy téged is csapdába csaltalak. Vigyázz az időd véges! Ha addig nem sikerül kiszabadulnotok, 60 perc múlva találkozunk… Korhatár: 8+ Ajánlott létszám 2-8 fő .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: A boncmester titkai egy vérengző gyilkos lakásában játszódik, ahol vészjósló környezet fogadja a legbátrabbakat és sötét. Ez az egyetlen szoba, amit 16 év alatt egyáltalán nem ajánlunk és csak saját felelősségre lehet részt venni a játékban, mert ez tényleg HORROR szoba. Gyenge idegzetűek, szülés előtt állók ne tévedjenek ennek az őrültnek a .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Nézz körül: ez a világ legnagyobb szabadulószobája! Egy egész város. Mi változtattuk azzá, a Szabadulók Rendje. Ma Téged is a rend tagjává fogadunk, ha sikerrel teljesíted a feladatokat. Városszerte apró jeleket hagytunk Neked hátra: rejtvényeket, nyomokat, utalásokat. Olvass a jelekből, kösd össze a pontokat és ne csak szemmagasságban nézz, ha valóban látni .... ➔
Minden idők legnagyobb rablására készültök. Vezetőtök a professzor segítségével a világ egyik legszigorúbban őrzött páncéltermébe kell bejutnotok „a spanyol királyi pénzverdébe.” A rablásra való felkészülésetek után kezdetét veszi az akció! Nem lesz több időtök, mint 60 perc, hogy megszerezzétek az aranyat, mielőtt a rendőrök behatolnak az épületbe és gazdagság helyett a rácsok foglyai lesztek. .... ➔
1983. november 6-án az amerikai Hawkins nevű kisváros laborjában egy félresikerült kísérlet miatt átjáró keletkezett egy ismeretlen világba. Ez a világ végzetes fenyegetést jelent az egész emberiségre. Barátaiddal együtt épp a Byers-házban tartózkodtok, ahol az első szörny már majdnem átjutott a mi világunkba. A város és az egész világ sorsa azon múlik, hogy tudtok -e .... ➔
Egy egyiptomi ásatás során, felfedeztétek Anubisz istenség sírkamráját. Legendás kincsek után kutatva felnyitottátok a szarkofágot, ezzel kiszabadítva egy ősi átkot. Több mint 2000 éve eltűnt jogarát keresve, most visszatér és nem kegyelmez. 60 percetek van megszerezni a jogart, mielőtt Anubisz beteljesíti az átkot és így örökre a sírkamra rabjai maradtok. 2 NEHÉZSÉGI SZINT! Könnyű .... ➔
A játék célja, hogy a fater fiatalkori versenyautóját ellopjuk a hétvégi nyaralójából néhány napra, mert szeretnénk lemenni a barátokkal a tengerpartra bulizni. Erre pedig a legtökéletesebb járgány egy cabrio versenyautó 🙂 De természetesen nem lesz egyszerű a feladat, hiszen még a nyaralóba könnyű lesz bejutni, mivel van hozzá kulcsunk, de onnan a garázsba és a .... ➔
Társaiddal egy sötét helyen találjátok magatokat és nem tudjátok, hogyan kerültetek oda. Körülnéztek, a hely teljesen idegen és ismeretlen. A célotok közös: kijutni, mielőtt Kirakós visszaérkezik, vagy letelik a 60 perc! A nagy sikerű horrorfilm első részének díszleteit alapul véve izgalmas feladványokat készítettünk Nektek, hogy kipróbálhassátok magatokat egy olyan helyzetben, amikor nem úgy fog az agy, nem .... ➔
Rosszkor voltatok rossz helyen. A rendőrség letartóztatott titeket, most a hűvösön pihentek….Az ártatlanságotok bebizonyításához ki kellene szöknötök a börtönből. A régebbi börtönlakók különböző jeleket rejtettek el a cella falai között. 1 órátok van a következő őrváltásig. Dolgozzatok össze, találjátok meg a rejtett jeleket és jussatok ki a korrupt börtönőr segítségével, mielőtt megjönne a váltás és .... ➔
Nicsak-nicsak, ki van itt? Hallottam már pletykát, hogy van egy csoportnyi önjelölt hős, akik megpróbálják meghiusítani zseniális tervemet, hogy ellopjam a világból a színeket. Gondolom te is ezek egyike lennél. Gyerünk-gyerünk, csak rajta, próbálkozz nyugodtan. Nem mintha lenne bármi esélyed, hiszen nincs a világon senki, aki olyan okos, mint én! Szerencsédre nagyon udvarias vagyok, ezért .... ➔
Az 1800-as évek Amerikájában találjátok magatokat, egy poros kisváros fogdájában, mert benneteket gyanúsítanak egy fegyveres bankrablással. A kihágás súlyossága miatt a halálbüntetés sem kizárt. Úgy néz ki, magatokra vagytok utalva és teljesen reménytelen a helyzetetek. Már kezdtek beletörődni, hogy talán soha többet nem látjátok a napvilágot, amikor a szomszédos magánzárkából halk mormogás hallatszik: “szerezzetek nekem .... ➔
Szabadulószobás élményt kösd össze egy kis ünnepléssel: SZÜLETÉSNAP – NÉVNAP LEGÉNYBÚCSÚ – LEÁNYBÚCSÚ CÉGES RENDEZVÉNY – BÚCSÚZTATÓ CSAPATÉPÍTÉS – RANDEVÚ Biztosítjuk a helyszínt egy izgalmas környezetben és a szükséges eszközöket (asztal, szék, tányér, evőeszközök, vágóeszköz, poharak, szalvéta, stb.) Egyéb: Zene .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Egy budapesti lány nyomtalanul eltűnt! A rendőrség tanácstalan. Egyik barátja eltökélte, hogy mindent megtesz a lány felkutatásáért, azonban egyedül nem képes rá! Szüksége van a rátermettségetekre, leleményességetekre és kitartásotokra! Keressétek a nyomokat, oldjátok meg a rejtvényeket, mielőtt túl késő lenne! A lány hozzátartozói kétségbeesettek és nem rendelkeznek hasznos információval! Képesek vagytok összekötni .... ➔
“A hetedik szoba. Koholt vádakkal börtönbe kerültetek. Ma az igazságért kell harcolnotok és nem utolsó sorban a szabadságért.” Vasrácsok, hideg falak és egy hamis ítélet. Ez most a valóságotok. Ártatlanul kerültetek ide, ahol minden perc az igazságtalanságot suttogja. Minden börtönnek vannak a gyenge pontjai és az őrök is csak emberek. Most van az egyetlen esély, hogy kijussatok, ehhez .... ➔
Tudtad, hogy nem csak katakombák és pince rendszer található a város alatt, hanem temetkezési helyek is? Társaiddal felderíthetitek a rejtett ajtókon keresztül elérhető titkos kamrákat, és találkozhattok a Múmiával, akinek sírkamráját még nem fosztották ki teljesen. De vigyázat! A Múmia átka eléri azt, aki nem jut ki, mielőtt letelik a 60 perc! Minden, a kijutáshoz szükséges tudást .... ➔
David nagypapa halála után a korábbi lakosztályába lépve szembesültök azzal, hogy az elhunyt nagybácsi teljes vagyona Titeket illet, de bizony a furfangos kis öreg nem könnyíti meg a dolgotokat, nem adja könnyen az örökségét.Utolsó éveiben izgalmas fejtörőket és talányokat eszelt ki melyeken át kell küzdenetek magatokat. Minderre 1 órát kaptok az érkezéseteket követően, különben a .... ➔
Pénzrablás, avagy raboljátok ki a Magyar Nemzeti Bankot! Nyerjétek el a Professzor bizalmát és legyetek részesei a következő akciónak! Vegyetek részt a rablás tervezésében, készüljetek fel az esetleges váratlan helyzetekre és tartsátok meg a hidegvéreteket az akció alatt. Kövessétek a Professzor és Lisszabon utasításait, segítsetek Rio-nak belépni a rendőrség titkos rendszerébe és kifejezetten vigyázzatok a .... ➔
Egy legendás történet Éljétek át a legemlékezetesebb pillanatokat egy otthon játszható szabadulós játék keretében! Ízelítőként, a teljesség igénye nélkül eláruljuk, hogy olyan jelentőségteljes pillanatokat élhettek újra, mint a legendás kalap döntése, megtanulni a kígyók nyelvén, bejárni a kastélyt, és még sok más kitalált kalandot! Gondosan felépített játékmenet, hogy egy kerek egész történetként bejárjuk a .... ➔
Szabadulószoba A szökés/Sopron
«CrazyGarage» Nyugat Magyarországról
Nagyon szuper volt, főleg, hogy sikerült kijutnunk. A gyerekek is nagyon bírták. Gratula mindenkinek.
Szabadulószoba Reszkessetek betörök / Veszprém
«MisztiQum» Nyugat Magyarországról
A szabaduló szoba nagyon izgalmas volt. Sajnos 1 óra alatt nem jutottunk ki, de kaptunk egy kis extra időt így meglett a szabaduláahoz vezető út. Teljesen kezdők voltunk a játékban így okozott némi fejtörést. Mindenkinek csak ajánlani tudom. Megyünk máskor is.
Szabadulószoba Reszkessetek betörök / Veszprém
«MisztiQum» Nyugat Magyarországról
Baráti társasággal voltunk (5fő) és nagyon élveztük 🙂 jók a feladványok, sikerült is kijutnunk idő előtt. Segítséget 1x kértünk 🙂
Szabadulószoba Szabadulok rendje – A beavatás / Szfehérvár
«Parapoly» Nyugat Magyarországról
11-n mentünk végig az útvonalon, és így is élvezetes volt. Az első feladatot nehezen találtuk meg. Az utolsó feladat tipp volt, a jeleket nem tudtuk megfejteni. Mátyás király emlékénél a beígért meglepetés elmaradt. Egy kicsit több tájékoztató, leírás a megtalált nevezetességekről jó lenne.
Összességében jól éreztük magunkat, szívesen ajánlom másoknak is.
Szabadulószoba A szökés/Sopron
«CrazyGarage» Nyugat Magyarországról
Nagyon jól kitalált rejtvények. Izgalmas volt, szuper élményt kaptunk a férjemmel és nem utolsó sorban a dolgozók is kedvesek, közvetlenek .
Szabadulószoba Maratoni / Győr
«SzabadulószobaGyőr» Nyugat Magyarországról
Sziasztok!
Az időpont foglalástól a kijutás utáni elköszönésig mindennel meg voltunk elégedve.Nagyon segítőkész volt a személyzet minden tagja, érthetően elmagyaráztak mindent és a szobák feladatai is gondolkodósra sikerültek.Az idő csak úgy repült odabent, még sosem telt el ilyen gyorsan másfél óra szerintem 😀 Tetszettek a témák is, nagyon sok ötletes rejtvény volt.Egymás után két szobát teljesítettünk és még így sem mondanám, hogy ugyanarra a sémára meg lehetett volna oldani mindent.Szpojlerezni nem akarok, de azt hiszem a csapatunk minden tagja sikerélménnyel ment haza.Kíváncsi vagyok a többi szobára is, biztosan jövünk még. Köszönjük az élményt! 🙂
Szabadulószoba Reszkessetek betörök / Veszprém
«MisztiQum» Nyugat Magyarországról
Nagyon izgalmas programba volt részünk, imádtuk. Köszönjük szépen! Le is foglaltunk egy
következő időpontot, egy másik szobára, bízunk benne, hogy onnan is kijutunk;) Jó szívvel ajánljuk, remek program.
Szabadulószoba Reszkessetek betörök / Veszprém
«MisztiQum» Nyugat Magyarországról
A kisfiam kérte szülinapi ajándéknak, hogy menjünk el. Nagyon élvezte! Ez volt az eddigi legjobb szülinapi élmény ( ő mondta) . Biztos, hogy kipróbáljuk a többit is!!!
Szabadulószoba Invázió / Tatabánya
«Explora» Nyugat Magyarországról
Nagyon jól éreztük magunkat az Invázió szobában.
Kedves fogadtatásban volt részünk. ❤️
Ötletes feladatok, fejtörők, kódok voltak.
Teljesen feltöltött.
Hamarosan meglátogatjuk Shambala szobáját is .
Mindenkinek ajánlom!
🥰👍
Szabadulószoba Szabadulok rendje – A beavatás / Szfehérvár
«Parapoly» Nyugat Magyarországról
Eredeti ötlet, jó szervezés, fifikás feladványok!
Izgalmas élmény, csak ajánlani tudom.
Szabadulószoba Reszkessetek betörök / Veszprém
«MisztiQum» Nyugat Magyarországról
Először voltunk szabadulószobában nagyon kedves hölgy segített nekünk. Nagyon élvezetes volt a játék és mivel, hogy elég nehezen ment elsőnek így segítséget is kaptunk, hogy még élvezetesebbé tegyék a Kellemesen eltöltött időt bent. Csak ajánlani tudjuk!
Mi biztos megyünk még!
Szabadulószoba Fűrész / Győr
«SzabadulószobaGyőr» Nyugat Magyarországról
Szuper volt, a hölgyike nagyon jófej, a szoba ötletes, feelinges. A feladványokat alábecsültük, így ketten kevesek voltunk sajnos, de rettenetesen élveztük
Köszönjük, ezt a remek élményt.
Szabadulószoba Fűrész / Győr
«SzabadulószobaGyőr» Nyugat Magyarországról
Klassz volt a szoba voltak kreatív feladatok. Kb fél óra volt a kijutàs nekünk.
Köszönjük szépen
Szabadulószoba Kincskeresők / Veszprém
«Explora» Nyugat Magyarországról
Nagyon izgalmas és eseménydús játék volt,imádtuk minden pillanatát 🙂
Maximális elégedettséggel szabadultunk ki a szobából,és a kincset is megtaláltuk 🙂
A játékmester hatalmas arc volt,dícséret neki is!
Biztos,hogy Veszprém összes szabadulószobáját ki fogjuk próbálni 🙂
Szabadulószoba Reszkessetek betörök / Veszprém
«MisztiQum» Nyugat Magyarországról
Családdal voltunk. Egy szuper játék, amely bizonyítja, hogy együtt vagyunk erősek!
Nagyszerű volt, jól éreztük magunkat!
Csak ajánlani tudjuk!