Furfangos és gondolkodtató feladványok voltak, amik végül kifogtak rajtunk, kicsúsztunk az időből. De így is jókat derültünk utólag, hogy milyen pofon egyszerű lett volna, és ha előbb leesik a tantusz, nem is fecsérlünk el annyi időt…
Mindenképp megérte az élmény még így is!
A moderátor kolléga nagyon kedves és segítőkész volt! Köszönjük!
A hatodik szoba. Egy elhagyatott kolostor falai közt vagytok. Egykor apácák éltek itt, most megszállta a gonosz… Üdvözlünk benneteket a kolostorban. Ez az épület évszázadok óta áll, sötét titkokkal és rejtélyekkel átitatva. Az itt szolgáló apácák mindig is a hitükről, és az elhivatottságukról voltak híresek, de egyikük Elena nővér különösen kitűnt közülük. Elena nővér .... ➔
1983. november 6-án az amerikai Hawkins nevű kisváros laborjában egy félresikerült kísérlet miatt átjáró keletkezett egy ismeretlen világba. Ez a világ végzetes fenyegetést jelent az egész emberiségre. Barátaiddal együtt épp a Byers-házban tartózkodtok, ahol az első szörny már majdnem átjutott a mi világunkba. A város és az egész világ sorsa azon múlik, hogy tudtok -e .... ➔
A démonok köztünk vannak! Egy Isten háta mögötti kolostorba küldtek titeket, ahol ember feletti dolgok történtek a rideg és hátborzongató falak között! Azt a feladatot kaptátok a Vatikánból, hogy derítsetek fényt a zárda sötét és kegyetlen titkaira! Küldetéseitek eddigi legnehezebb pontjához érkeztetek, de nem rémültetek meg és szembenéztek a gonosszal. Valami rosszra kell készülnötök… .... ➔
Nicsak-nicsak, ki van itt? Hallottam már pletykát, hogy van egy csoportnyi önjelölt hős, akik megpróbálják meghiusítani zseniális tervemet, hogy ellopjam a világból a színeket. Gondolom te is ezek egyike lennél. Gyerünk-gyerünk, csak rajta, próbálkozz nyugodtan. Nem mintha lenne bármi esélyed, hiszen nincs a világon senki, aki olyan okos, mint én! Szerencsédre nagyon udvarias vagyok, ezért .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Svarcer, a városi alvilág egyik legismertebb alakja,végrehajtotta az évszázad legnagyobb rablását: ellopta az emberiség legféltettebb kincsét… A zsákmányt saját házában rejtette el, így ahhoz, hogy visszaszerezzétek az emberiség számára, BETÖRŐKNEK kell állnotok! Mielőtt belevágtok, nem árt ha tudjátok, hogy Svarcer nem egy hétköznapi bűnöző és az otthona sem az! Számított rátok, így .... ➔
HARRY POTTER IHLETTE VARÁZSLATOS BIRODALOM VÁR! Az elvarázsolt kastélyt hosszú idők óta, Egy mágikus sötét átok sújtja. Varázspálcák varázsigék mindhiába, Remény sincs a nagycsodára. Ám egyszer eljön majd a napja, Mikor a sötétséget fény borítja. Új varázslók harcot vívva, Az elixírt felkutatva, Mindent mi volt visszanyerik, S így a jó győzedelmeskedik. A helyszínen készpénzzel .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Dr. Victor Frankenstein vagyok, angol tudós… Célom, hogy kísérleteim során halott emberek testrészeinek felhasználásával új lényt alkossak. Ha most itt vagy, és az üzenetemet olvasod, az azt jelenti, hogy téged is csapdába csaltalak. Vigyázz az időd véges! Ha addig nem sikerül kiszabadulnotok, 60 perc múlva találkozunk… Korhatár: 8+ Ajánlott létszám 2-8 fő .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Egy régóta körözött, magát Mr. Anonymusnak hívó sorozatgyilkos tartja rettegésben Veszprém utcáit. Az utóbbi időben több ember is nyomtalanul eltűnt…a rendőrség azt gyanítja, Anonymus állhat a dolgok hátterében… A zsaruk Titeket bíztak meg nyomozócsapat, hogy az ügy végére járjatok és elkészítsétek róla a személyleírást. Mint minden sorozatgyilkos, ő is szereti, ha a .... ➔
Nicsak-nicsak, ki van itt? Hallottam már pletykát, hogy van egy csoportnyi önjelölt hős, akik megpróbálják meghiusítani zseniális tervemet, hogy ellopjam a világból a színeket. Gondolom te is ezek egyike lennél. Gyerünk-gyerünk, csak rajta, próbálkozz nyugodtan. Nem mintha lenne bármi esélyed, hiszen nincs a világon senki, aki olyan okos, mint én! Szerencsédre nagyon udvarias vagyok, ezért .... ➔
HARRY POTTER SZABADULÓSZOBA – A feladatotok kiválasztottak, hogy megmentsétek a Varázslók Világát! A Varázslók Világa veszélybe került… Sötét Mágusok és csatlósaik uralmuk alá akarják keríteni a Mágia Birodalmát! Ti vagytok a kiválasztottak, akik segíthetnek! Találjátok meg a titkos átjárót, hogy bejussatok Roxfort Elvarázsolt Kastélyába, ahol titokzatos helyszínek, misztikus lények és mágikus csapdák várnak rátok. .... ➔
Minden idők legnagyobb rablására készültök. Vezetőtök a professzor segítségével a világ egyik legszigorúbban őrzött páncéltermébe kell bejutnotok „a spanyol királyi pénzverdébe.” A rablásra való felkészülésetek után kezdetét veszi az akció! Nem lesz több időtök, mint 60 perc, hogy megszerezzétek az aranyat, mielőtt a rendőrök behatolnak az épületbe és gazdagság helyett a rácsok foglyai lesztek. .... ➔
„Boszorkányok márpedig nincsenek…” vagy mégis? A XVII. században Salem városa a boszorkányperekről vált hírhedtté. Azóta eltelt több mint 3 évszázad, és a helyiek azt hitték, hogy a boszorkányok legendája csupán a múlt árnyéka. Azonban az utóbbi időkben sorozatos rejtélyes eltűnések történtek a kisvárosban. .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Keresd meg Shambhalából, a Himalája bércei között rejtőző elveszett Királyságból származó mágikus erejű Chintamani követ és szabadulj ki, mielőtt elsöpör a lavina! A nyolcvanas években egy tapasztalt magyar hegymászó néhány társával együtt különös expedícióra indult. Elhatározta, hogy megtalálja Shambhalát, a Himalája bércei között rejtőző elveszett Királyságot és az ott őrzött mágikus erejű .... ➔
Rosszkor voltatok rossz helyen. A rendőrség letartóztatott titeket, most a hűvösön pihentek….Az ártatlanságotok bebizonyításához ki kellene szöknötök a börtönből. A régebbi börtönlakók különböző jeleket rejtettek el a cella falai között. 1 órátok van a következő őrváltásig. Dolgozzatok össze, találjátok meg a rejtett jeleket és jussatok ki a korrupt börtönőr segítségével, mielőtt megjönne a váltás és .... ➔
Az 1800-as évek Amerikájában találjátok magatokat, egy poros kisváros fogdájában, mert benneteket gyanúsítanak egy fegyveres bankrablással. A kihágás súlyossága miatt a halálbüntetés sem kizárt. Úgy néz ki, magatokra vagytok utalva és teljesen reménytelen a helyzetetek. Már kezdtek beletörődni, hogy talán soha többet nem látjátok a napvilágot, amikor a szomszédos magánzárkából halk mormogás hallatszik: “szerezzetek nekem .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Egy gyilkosság története, melyre eddig soha nem derült fény. Nyomozók bőrébe bújva göngyölítsétek fel az ügyet és rekonstruáljátok a gyilkosságot, hogy megoldjátok a 30 éve elfeledett esetet. Vajon milyen utat járt be a gyilkos? Hogyan fogta el áldozatát és mi volt az indíték? Hívjátok fel a szemtanút, beszéljetek rendőrfőkapitánnyal, kövessétek a nyomokat .... ➔
A játék célja, hogy a fater fiatalkori versenyautóját ellopjuk a hétvégi nyaralójából néhány napra, mert szeretnénk lemenni a barátokkal a tengerpartra bulizni. Erre pedig a legtökéletesebb járgány egy cabrio versenyautó 🙂 De természetesen nem lesz egyszerű a feladat, hiszen még a nyaralóba könnyű lesz bejutni, mivel van hozzá kulcsunk, de onnan a garázsba és a .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Nézz körül: ez a világ legnagyobb szabadulószobája! Egy egész város. Mi változtattuk azzá, a Szabadulók Rendje. Ma Téged is a rend tagjává fogadunk, ha sikerrel teljesíted a feladatokat. Városszerte apró jeleket hagytunk Neked hátra: rejtvényeket, nyomokat, utalásokat. Olvass a jelekből, kösd össze a pontokat és ne csak szemmagasságban nézz, ha valóban látni .... ➔
A játék célja, hogy a fater fiatalkori versenyautóját ellopjuk a hétvégi nyaralójából néhány napra, mert szeretnénk lemenni a barátokkal a tengerpartra bulizni. Erre pedig a legtökéletesebb járgány egy cabrio versenyautó 🙂 De természetesen nem lesz egyszerű a feladat, hiszen még a nyaralóba könnyű lesz bejutni, mivel van hozzá kulcsunk, de onnan a garázsba és a .... ➔
Egy egyiptomi ásatás során, felfedeztétek Anubisz istenség sírkamráját. Legendás kincsek után kutatva felnyitottátok a szarkofágot, ezzel kiszabadítva egy ősi átkot. Több mint 2000 éve eltűnt jogarát keresve, most visszatér és nem kegyelmez. 60 percetek van megszerezni a jogart, mielőtt Anubisz beteljesíti az átkot és így örökre a sírkamra rabjai maradtok. 2 NEHÉZSÉGI SZINT! Könnyű .... ➔
“A harmadik szoba. Bilincsek, láncok , kalózok és átjárás egy új világba.” A Karib-tenger kalózai játék a korábbi Kelepce szobánk játékmenetére épül teljesen, a látványvilág teljesen megújult, kalóznak érezhetitek magatokat. Összebilincselve indul majd a játék és a csak a “lebilincselő játék” során kerülhet le rólatok a bilincs. A szobában nincs központi fűtés,csak temperálni tudunk .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: A boncmester titkai egy vérengző gyilkos lakásában játszódik, ahol vészjósló környezet fogadja a legbátrabbakat és sötét. Ez az egyetlen szoba, amit 16 év alatt egyáltalán nem ajánlunk és csak saját felelősségre lehet részt venni a játékban, mert ez tényleg HORROR szoba. Gyenge idegzetűek, szülés előtt állók ne tévedjenek ennek az őrültnek a .... ➔
Társaiddal egy sötét helyen találjátok magatokat és nem tudjátok, hogyan kerültetek oda. Körülnéztek, a hely teljesen idegen és ismeretlen. A célotok közös: kijutni, mielőtt Kirakós visszaérkezik, vagy letelik a 60 perc! A nagy sikerű horrorfilm első részének díszleteit alapul véve izgalmas feladványokat készítettünk Nektek, hogy kipróbálhassátok magatokat egy olyan helyzetben, amikor nem úgy fog az agy, nem .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: A ParaPoly a város legrejtélyesebb társasjátéka, ahol Te vagy a főhős és az egész város a játéktábla. Ha mindig izgalommal töltött el milyen lehet egy társasjáték belülről szemlélve, a díszletek között, akkor a ParaPoly-t Neked találtuk ki. Saját nézőpontból élheted át a kalandokat, fejtheted meg a rejtvényeket egy kényelmes városi séta közben. .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Készen állsz egy katonai bevetésre? Segíts megállítani az ellenség invázióját. Keress, kódolj, tüzelj és állítsd hadrendbe minden idők legpusztítóbb fegyverét! Ebben a játékban nem csak briliáns elmédre, de az ügyességedre is szükség lesz. Seregeink hadban állnak. Az ellenség egyre közeledik, bátor katonáink pedig hősies küzdelemben alulmaradva kénytelenek voltak feladni állásaikat. Sikerülhet megállítani .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Ha azt hittétek, hogy a múltban elkövetett tetteitek büntetlenül maradnak…. Tévedtetek! A valaha volt legsúlyosabb büntetést szabták ki rátok, melynek végrehajtása nem tűr halasztást, így a rácsok mögött nem több mint 60 percetek van túljárni az őrök eszén és megszabadulni a villamosszék kínjaitól, mielőtt bevégeztetik az ÍTÉLET! Korhatár: 10+ A helyszínen .... ➔
1986. április 26. Helyi idő szerint 0:24 …………. 1 órával a katasztrófa előtt…. A csernobili atomerőmű fenyegető üzenetet kap egy terrorista bombatámadásról. Egy speciális csapat érkezik a helyszínre, hogy a veszélyt elhárítsák. Időközben kiderül, hogy a támadást egy ott dolgozó tudós készítette elő, hogy bosszút álljon, amiért megtudta, hogy ki fogják rúgni. A bomba az .... ➔
Szabadulószobás élményt kösd össze egy kis ünnepléssel: SZÜLETÉSNAP – NÉVNAP LEGÉNYBÚCSÚ – LEÁNYBÚCSÚ CÉGES RENDEZVÉNY – BÚCSÚZTATÓ CSAPATÉPÍTÉS – RANDEVÚ Biztosítjuk a helyszínt egy izgalmas környezetben és a szükséges eszközöket (asztal, szék, tányér, evőeszközök, vágóeszköz, poharak, szalvéta, stb.) Egyéb: Zene .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Jurassic Escape játékunk egy merőben új típusú játék az otthoniszabaduloszoba kínálatában. Gyakorlatilag egy budapesti méltán híres szabadulószoba virtuális mása, mely a Virtuálisbejárás csapatának kitartó és profi munkájának eredménye. 60 perc áll rendelkezésre a kijutásra a virtuális térben. Haladjatok szobarészről szobarészre, oldjátok meg a rejtvényeket, pontosan úgy mintha ott lennétek a valós játékban. Mozogjatok a .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Oszkár, a mindenki által ismert és szeretett kocsmáros sajnos rossz társaságba keveredett.Egyik nap arra eszmélt, hogy akiket cimboráinak gondolt, valójában maffiózók. De mire észbe kapott, már késő volt. Az alvilág szinte magába szippantotta. Egyetlen módon szabadulhatott a kellemetlen kötelékből, mégpedig úgy, ha angolosan távozik. De egy jó kocsmáros nem ostoba és az .... ➔
Szabadulószoba Kincsvadászat / Sopron
«CrazyGarage» Nyugat Magyarországról
Furfangos és gondolkodtató feladványok voltak, amik végül kifogtak rajtunk, kicsúsztunk az időből. De így is jókat derültünk utólag, hogy milyen pofon egyszerű lett volna, és ha előbb leesik a tantusz, nem is fecsérlünk el annyi időt…
Mindenképp megérte az élmény még így is!
A moderátor kolléga nagyon kedves és segítőkész volt! Köszönjük!
Szabadulószoba Reszkessetek betörök / Veszprém
«MisztiQum» Nyugat Magyarországról
Nagyon jó volt, ötletes és kreatív. Több utalás az egyes feladatok közt jó volna…..
Szabadulószoba Kincsvadászat / Sopron
«CrazyGarage» Nyugat Magyarországról
Nagyon jó volt, nagyon jól éreztük magunkat. A Kincsvadászat ötletes volt és a személyzet nagyon kedves.
Szabadulószoba Reszkessetek betörök / Veszprém
«MisztiQum» Nyugat Magyarországról
Nagy élmény volt 😀 Kijutottunk, miénk lett a lóvé 😀😀
Szabadulószoba Fűrész / Győr
«SzabadulószobaGyőr» Nyugat Magyarországról
Sziasztok!Először voltunk itt,nagyon tetszett mindenkinek !Valószínű ,hogy kipróbáljuk a többi szobát is.
Szabadulószoba Fűrész / Győr
«SzabadulószobaGyőr» Nyugat Magyarországról
Mi nagyon élveztük. Így elsőre nem sikerült kijutni de még 100% hogy megyünk 😀 köszönjük a gyors foglalást és az élményt