Nagyon hangulatos szabadulószoba. Tetszett a szoba felépítése, a feladványok elég nehezek voltak, a nyomok minket sokszor megtévesztettek. Mindent összevetve nagyon jó élmény, még úgy is, hogy mi kicsúsztunk az 1 órából.
Gyakorlott szabadulóként is kicsit nehéz volt, szerintem 7-nél nehezebb. A feladatok ötletesek, kicsit sok az elterelő, nem szükséges elem. A pálya igényesen megépített, jól karbantartott.
FONTOS! Bár elmondták az elején- akkor még nem értettem, így összefoglalom spoiler nélkül, hogy mire kell figyelni: 1. kulcs nyitja a lakatot- minden kulcshoz egy lakat tartozik könnyen beazonosíthatóan 2. Lakat nyitja a reteszt- minden lakathoz egy retesz tartozik. 3. Reteszek nyitják a szabaduló ajtót. DE CSAK A JÓ SORRENDBEN szabad a reteszeket nyitni, mert különben a rendszer összeomlik.
Ezt az instrukciót a kissé flegma srác elmondta nekünk is, de mivel fogalmam se volt, miről van szó, nem tudtam, mit jelent ez majd a gyakorlatban.
6 okos és kíváncsi 12 éves lánnyal mentem, akik ügyesen végigjutottak a labirintuson, de a fő játéktér szobába bejutva mint a mérgezett egerek össze- vissza rohangálva hamarabb megtaláltak egyes kulcsokat, mint azt SORREND SZERINT alkalmazni kellett volna. A kulcsokon nincs jelölés, így pl. a játék- történet szerinti harmadik lakat majd harmadik retesz hamarabb nyitható, mint a második retesz, amitől a rendszer összeomlott. Ezt a problémát a srác, akivel walkie talkie-n jól lehetett a kapcsolatot tartani előre elmondta, de nem ennyire világosan, illetve mivel a kulcsokon nincs jelölés, nem tudható, hogy amit találtál, hányas feladat megoldása. A rendszer könnyen újraindítható, de akkor mindent meghallgatsz újra. Könnyen megoldható lenne, hogy a lakatok be legyenek számozva, és tudható legyen, hogy NEM SZABAD a későbbre vonatkozó lakathoz tartozó reteszt hamarabb használni. A másik nehézség az volt, amitől számomra a szoba nem gyerek- biztos, hogy az instrukciókat a segítők csak 1x mondják el, ha megtaláltál egy kulcsot, kinyitottad a lakatot, levetted a reteszt, és a rendszer elindította a következő kisfilmet, akkor csak 1x hallható és van ahol egy számot hallasz- mi pl. nem értettük, hogy mi volt az a szám, és meg kelllett kérdezni a felügyelő srácot, aki készségesen állt rendelkezésre.
A játék szellemes, több feladat kifejezetten esztétikus. A szoba lassan némi javításra szorul, de mivel egy ódon kastély a játéktér, a némi megkopottság a gyerekeknek nem von le semmit a játék élvezetéből.
6 gyerek 1 óra alatt jól le tudja játszani. Ajánlom!
Visszatértünk és ismét hatalmas élmény volt. Kimagaslóan megtervezett játékok a legigényesebben berendezett szobákkal. A Kocka kissé nehezebb, hajtani kell, hogy teljesíteni tudjuk, világa a jövőt idézi. Segítőkész, nagyon figyelmes játékmestereink voltak, köszönet érte, a Kockánál nagyon kellett a segítség. Jó érzékkel irányított annak érdekében, hogy végig tudjuk játszani.
Szerencsére maradt még teljesítendő pálya, jövünk vissza. A hely méltó arra, hogy vezesse a szabaduló szobák listáját.
Visszatértünk és ismét hatalmas élmény volt. Kimagaslóan megtervezett játékok a legigényesebben berendezett szobákkal. A Vastrón pálya időn belül teljesíthető, elképesztően ötletes, a hangulata varázslatos.
Segítőkész, nagyon figyelmes játékmestereink voltak, köszönet érte.
Szerencsére maradt még teljesítendő pálya, jövünk vissza. A hely méltó arra, hogy vezesse a szabaduló szobák listáját.
Nagyszerű élmény és izgalmas kikapcsolódás volt. Több helyen is szabadulószobáztam már, de ez volt az első ahol igazán jól éreztem magam! Végre nem egy 2×3 méteres sötét lyukban kellett egymást kerülgetni! Mindenképp’ kipróbáljuk a másik két “epizódot” is 😃
Első szabaduló szobánk volt a Fűrész 2 része. Szuper a díszlet, nagyon élethű, izgalmas. A rejtvények nehezek, de segítséget kaptunk ha nagyon elakadtunk. Az időből sajnos ki csúsztunk majdnem belefértünk de megvárta a fiatal hölgyike hogy kijussunk mi magunk. Kép is készült rólunk 😃Nekünk nagyon tetszett így biztos hogy vissza fogunk jönni az 1 részre is 😊
Szülinapi meglepetés volt Vicus 10.ik szülinapjára.Aggódtam hogy nem fog tetszeni neki! De szerencsére nagyon örült a programnak és mindhárman élveztük a játékot! A labirintus elég szűk és sötét hely volt, így még izgalmasabbra sikerült mint gondoltuk.
Köszönjük az élményt! Lehet a férjem is meglepem hasonló kalandal .
09.10.2022Ábel Maja, Szeder Éva,Viktória és Ábel Zoltán
Escape room story: A screwed bank robbery or money laundry? Takin’ a look at your situation it doesn’t really matter You gotta’ know that there is no worse on The Earth than cell 33. Escaping from Alcatraz is a piece of cake compared to this place. Don’t you think that it’s an ordinary cell, something .... ➔
A malfunction has occurred in the experimental facility known as Flux. The staff has been evacuated, but your team is trapped in the engine room! Fortunately, you quickly find a lock-breaking device that could get you to the safe zone. The only problem is… the device is out of power. You have 90 minutes to .... ➔
Secret biological experiments are conducted in an underground laboratory. The researchers are working on the development of a still unknown virus, which they named T-Virus. However, during the experiments, the virus was released and they all became infected. The craft intelligence responsible for the protection of the facility detected the release of the virus and .... ➔
The road is deserted. The neon lights flicker. The radio crackles—and suddenly, something inhuman speaks. You are at a deserted gas station in the middle of nowhere. There is no cell service, no escape. Just you… and them. The aliens don’t speak. They just watch. Sometimes they help, sometimes… it’s as if they’re experimenting… Something .... ➔
For many years, it has been kept as a great secret. Rumors said that there is a special hand made machine that is giving this Magical taste to their Chocolates. All these till tonight, cause you and your team are dedicated to sneak into the restricted room in the biggest chocolate factory of Switzerland! Your .... ➔
Escape room story: Doctor Clarence Guinan Donnolly, is a professor from a little town. After several years of hard work, the professor finally managed to build his time machine but during the setup phase, he stopped the time by accident. Your task is to restart the time before it’s too late and the Town remains .... ➔
Escape room story: Dark forces are gathering around our town. Their new goal is to cancel the construction of the new, beautiful cathedral. In the darkness of the eve, they were able to steal the plans from the abbey… You and your brothers have to get back the plans to avoid scandal. Discover Budapest’s most .... ➔
Escape room story: The plot of the mission is played in an enormous area and on multiple scenes. The story sets off in the harbor of Tortuga, but the adventures lead to the interior of a pirate ship, and the way there is going to be a wild ride. You have to complete two missions .... ➔
People in the neighbourhood are disappearing… There is a rumor that a serial killer is on the loose. Create a detective team and trace down the mysterious murderer. Clues from the edge of the city leads your team deep into the woods. Do you manage to find the killer? Too many people have disappeared in .... ➔
Welcome to the Dream House Escape Room: Not Just for Kids, But a True Challenge for Everyone! Step into a magical world and prepare yourself for a playful escape room experience like no other! Get ready to cross the pink walls and be swept away into a world full of excitement and adventure, where every moment holds a new .... ➔
Your game’s location is a real underground station under the Parliament. By getting to the subway, you realize that something is wrong. There is a terrorist act that needs to be blocked. They want to blow up the whole station! Find and disarm the bomb! The Metro is a super-realistic, latest-generation escape room adventure game. Experience .... ➔
After many years of research and translation of hundreds of ancient scripts, you are here! If you are right the discovery of Atlantis is a fact that will rewrite the World’s History, thanks to you! The ancient ruins you are watching right now, hide mysteries way bigger than every known legend and, also the danger .... ➔
You, brave inhabitants of Abbasid, now is the time to show your loyalty and save our caliphate from the Dark Khalif and his evil plan. He already succeeds conquer the neighbor Caliphates and exile our Sultan. His next step is to destroy our land and our people, dominate the area and create a new Caliphate .... ➔
Escape room story: The Pharaoh’s Burial Chamber II. & I. rooms are the same. Now you can play against one another if you book both rooms! The Pharaoh’s Burial Chamber II. is an Egyptian exit game in downtown! Descend into an Egyptian burial chamber near Jászai Mari Square! At Mystique Room, you and your .... ➔
Story: Take on the role of a spy, search for clues, and become part of a secret organization to thwart an evil plan for world domination! Exciting treasure hunt in the heart of the city center (Outdoor Game). Have you always been excited by spy movies? Have you ever imagined yourself as a 007 agent, .... ➔
Story: Since the fall of the Dark Lord, the hoard of the Dwarves of the “Lonely Mountain” started to grow again. Sadly, the Drakes of the north have taken notice. The greatest of them, Hadrac the ice-fanged, landed on the mountaintop. Luckily the Dwarves managed to hide their most valuable jewel, sometimes known as “the .... ➔
Υou fell into the raging sea, just in time to see your ship lost in the depths of the ocean… The next thing you saw when opening your eyes was this room. Is it a ship? Or maybe a house? And then you realize you are under water! There’s an envelope with a message for .... ➔
There is a murderer on this train… Or more than one! Since yesterday, 2 of the passengers are missing, and just last night we found the dead body of one of them. Mr. Hercule Poirot advised the Conductor in charge and the Police Officer of the train, to gather everybody, including himself in the main .... ➔
Do you enjoy the atmosphere of Wednesday and the world of horror movies? Would you like to escape reality for an hour and become the heroes of a gripping story as monster hunters? Then our latest generation Wednesday escape room mission is waiting just for you! Age limit: 16+ .... ➔
Winter is Here! Escape room story: The Army of the Dead is around the corner and the guards of the wall are losing strength. The Night’s Watch needs your help! Are you able to come across the Seven Kingdoms and collect the needed Dragon Stone to defeat the Night’s King? If you cannot succeed, you .... ➔
Escape room story: Magic Rooms offers the latest generation of escape rooms without numcoders or locks, while in a magic word, magic may be the only solution. The visual environment is so amazing, that you really believe that you have entered into the world of magic school, where you also have to become magicians or .... ➔
Escape room story: Our latest adventure game goes beyond the escape rooms we have known so far. You will be plunged into a vast magical world where you will have to test your logic and magic skills in several locations. The visual world is so stunning that it’s mesmerising in itself. The tasks are all magical, .... ➔
Escape room story: The Atlantis escape room is a new generation’s escape game where we lay a huge emphasis on the visuals so our players have a vivid experience undertaking this magical journey. Our game takes place in a much bigger area than your usual escape room and we tried to come up with more .... ➔
London, 1888. Another murder happened this night, also in Whitechappel. The Ripper struck again and people are frightened, almost no one is on the streets. Except of you. If the clues that you have in your hands are correct, tonight everything will end. Or no? It’s up to you now… .... ➔
When you planed your operation in the Tavern, everything seemed logic and doable… Now, standing at Tortuga’s bay at midnight and looking at her with your souls full of dread, nothing seems so logic. You are so close to the most valuable item in Pirate’s world, however nobody climbed in Queen Anne’s Revenge and returned .... ➔
Escape room story: If you’re interested in ancient civilizations, you can’t miss our game! We take you and your group on a journey to the ancient empire of the Mayans with the help of our time machine. Discover the secrets lying in the depths of the Maya pyramid. You’ll need skill, teamwork, and excellent perceptibility .... ➔
Adventure Escape Room – Enigma Mission Take on the role of expert thieves tasked with stealing the ENIGMA – the secret experimental project that could conquer the world with the help of artificial intelligence. The research takes place at Oxford University in England, and every detail is hidden from the public. Your client, however, holds key information and enlists .... ➔
Escape room story: The adventure game ParaPoly is not just about seeing the sights in the city – it’s about hearing what they tell you. Find the clues, investigate the hints, and solve the puzzles. All you’ll need to do this is a couple of friends, a smartphone, a dumb pen and the map of .... ➔
Escape room story: „Hello! I wanna play a game. You have done so many evil things in your life, that now it’s time to be punished. You have 60 minutes to escape before the poisonous gas spreads the room until it reaches a deadly concentration level. The rules are simple. Open the locks and solve the .... ➔
Escape room Saw second part
By «Horror Factory» Budapest
Nagyon hangulatos szabadulószoba. Tetszett a szoba felépítése, a feladványok elég nehezek voltak, a nyomok minket sokszor megtévesztettek. Mindent összevetve nagyon jó élmény, még úgy is, hogy mi kicsúsztunk az 1 órából.
Escape room Maya Empire
By «Exit the Room» Budapest
Tökéletes 1 órás kikapcsolódás,szórakozás gyerekeknek.
Segítség nélkűl teljesíthető és a gyerekek figyelme végig megmarad.
Csak ajánlani tudom!
Escape room Éjszaka az egyiptomi múzeum
By «Exit the Room» Budapest
Gyakorlott szabadulóként is kicsit nehéz volt, szerintem 7-nél nehezebb. A feladatok ötletesek, kicsit sok az elterelő, nem szükséges elem. A pálya igényesen megépített, jól karbantartott.
Escape room Éjszaka az egyiptomi múzeum
By «Exit the Room» Budapest
Izgalmas és ötletes volt….a szervezők kedvesek és segítőkészek!
Horváth család
Escape room Mágikus kastély
By «Escape Zone» Budapest
FONTOS! Bár elmondták az elején- akkor még nem értettem, így összefoglalom spoiler nélkül, hogy mire kell figyelni: 1. kulcs nyitja a lakatot- minden kulcshoz egy lakat tartozik könnyen beazonosíthatóan 2. Lakat nyitja a reteszt- minden lakathoz egy retesz tartozik. 3. Reteszek nyitják a szabaduló ajtót. DE CSAK A JÓ SORRENDBEN szabad a reteszeket nyitni, mert különben a rendszer összeomlik.
Ezt az instrukciót a kissé flegma srác elmondta nekünk is, de mivel fogalmam se volt, miről van szó, nem tudtam, mit jelent ez majd a gyakorlatban.
6 okos és kíváncsi 12 éves lánnyal mentem, akik ügyesen végigjutottak a labirintuson, de a fő játéktér szobába bejutva mint a mérgezett egerek össze- vissza rohangálva hamarabb megtaláltak egyes kulcsokat, mint azt SORREND SZERINT alkalmazni kellett volna. A kulcsokon nincs jelölés, így pl. a játék- történet szerinti harmadik lakat majd harmadik retesz hamarabb nyitható, mint a második retesz, amitől a rendszer összeomlott. Ezt a problémát a srác, akivel walkie talkie-n jól lehetett a kapcsolatot tartani előre elmondta, de nem ennyire világosan, illetve mivel a kulcsokon nincs jelölés, nem tudható, hogy amit találtál, hányas feladat megoldása. A rendszer könnyen újraindítható, de akkor mindent meghallgatsz újra. Könnyen megoldható lenne, hogy a lakatok be legyenek számozva, és tudható legyen, hogy NEM SZABAD a későbbre vonatkozó lakathoz tartozó reteszt hamarabb használni. A másik nehézség az volt, amitől számomra a szoba nem gyerek- biztos, hogy az instrukciókat a segítők csak 1x mondják el, ha megtaláltál egy kulcsot, kinyitottad a lakatot, levetted a reteszt, és a rendszer elindította a következő kisfilmet, akkor csak 1x hallható és van ahol egy számot hallasz- mi pl. nem értettük, hogy mi volt az a szám, és meg kelllett kérdezni a felügyelő srácot, aki készségesen állt rendelkezésre.
A játék szellemes, több feladat kifejezetten esztétikus. A szoba lassan némi javításra szorul, de mivel egy ódon kastély a játéktér, a némi megkopottság a gyerekeknek nem von le semmit a játék élvezetéből.
6 gyerek 1 óra alatt jól le tudja játszani. Ajánlom!
Escape room Maya Empire
By «Exit the Room» Budapest
Nagyon jo volt
Escape room Cube
By «Mystiqueroom» Budapest
Visszatértünk és ismét hatalmas élmény volt. Kimagaslóan megtervezett játékok a legigényesebben berendezett szobákkal. A Kocka kissé nehezebb, hajtani kell, hogy teljesíteni tudjuk, világa a jövőt idézi. Segítőkész, nagyon figyelmes játékmestereink voltak, köszönet érte, a Kockánál nagyon kellett a segítség. Jó érzékkel irányított annak érdekében, hogy végig tudjuk játszani.
Szerencsére maradt még teljesítendő pálya, jövünk vissza. A hely méltó arra, hogy vezesse a szabaduló szobák listáját.
Escape room The Throne
By «Mystiqueroom» Budapest
Visszatértünk és ismét hatalmas élmény volt. Kimagaslóan megtervezett játékok a legigényesebben berendezett szobákkal. A Vastrón pálya időn belül teljesíthető, elképesztően ötletes, a hangulata varázslatos.
Segítőkész, nagyon figyelmes játékmestereink voltak, köszönet érte.
Szerencsére maradt még teljesítendő pálya, jövünk vissza. A hely méltó arra, hogy vezesse a szabaduló szobák listáját.
Escape room Éjszaka az egyiptomi múzeum
By «Exit the Room» Budapest
Izgalmas volt, minden perce. Nagyon jól éreztük magunkat az osztállyal, köszönjük az élményt. Az “éjszaka az Egyiptomi múzeumban” – zseniális volt.
Escape room The Real Saw
By «PaniqSzoba» Budapest
Nagyszerű élmény és izgalmas kikapcsolódás volt. Több helyen is szabadulószobáztam már, de ez volt az első ahol igazán jól éreztem magam! Végre nem egy 2×3 méteres sötét lyukban kellett egymást kerülgetni! Mindenképp’ kipróbáljuk a másik két “epizódot” is 😃
Escape room Saw second part
By «Horror Factory» Budapest
A fűrész első rész pályán voltunk, nagyon jól éreztük magunkat 🙂
Escape room Saw first part
By «Horror Factory» Budapest
Nagyon élveztük a játékot,ötletes volt.!!Tuti megyünk máskor is!!👌
Escape room Saw second part
By «Horror Factory» Budapest
Első szabaduló szobánk volt a Fűrész 2 része. Szuper a díszlet, nagyon élethű, izgalmas. A rejtvények nehezek, de segítséget kaptunk ha nagyon elakadtunk. Az időből sajnos ki csúsztunk majdnem belefértünk de megvárta a fiatal hölgyike hogy kijussunk mi magunk. Kép is készült rólunk 😃Nekünk nagyon tetszett így biztos hogy vissza fogunk jönni az 1 részre is 😊
Escape room Mágikus kastély
By «Escape Zone» Budapest
Szülinapi meglepetés volt Vicus 10.ik szülinapjára.Aggódtam hogy nem fog tetszeni neki! De szerencsére nagyon örült a programnak és mindhárman élveztük a játékot! A labirintus elég szűk és sötét hely volt, így még izgalmasabbra sikerült mint gondoltuk.
Köszönjük az élményt! Lehet a férjem is meglepem hasonló kalandal .
Escape room The labyrinth of fear
By «Escape Zone» Budapest
Very entertaining and quite scary. The puzzles are well
put together. With 4 players we had a great time and a challange asweel.