A szabadulószoba cselekménye: A A múlt árnyai – séta és nyomozás a Budai Várban
A Budai Várnegyedben egy kémtörténetbe csöppenünk, és a történelem kísér majd minket az 1940-es évekbe.
Kultúrtörténeti séta és fikció, melyben egy játékvezető is a segítségetekre lesz.
Rejtély és izgalom, séta és szórakozás.
Mintha időutazók lennénk, a különös történetek elérnek minket, miközben bejárjuk a környéket, a múlt keveredik a saját jelenünkkel. A fantázia és a valóság határán mi magunk deríthetjük ki a rejtélyt.
A játékhoz szükséges legalább egy mobil telefon és minimális net adatforgalom!
A játék angol nyelvű játékvezetéssel is elérhető 5000 HUF-os felárral.
Van lehetőség 30 fő felett játszani! Ebben az esetben előzetes egyeztetés szükséges és az ár 30 fő felett + 2000 HUF/fő.
A foglalás véglegesítéséhez a játék árának 30%-nak előre utalása szükséges!
Korhatár: 12+
Tegnap játszottunk munkahelyi társaságban egy kolléga búcsúztatójaként. Élveztük a játékot, szép környezetben, pont annyi sétával, ami még a kevésbé fitt kollégáknak is vállalható volt. 11-en voltunk, sok ilyesmi játékokban tapasztalt ember együtt. Nekünk elfért volna benne több nehezebb feladat is. Pl. egy nehézségi pontot érdemes lehet kiírni a játék elején, vagy mondjuk egy könnyebb / nehezebb opcióval választhatóvá tenni a pályát stb. Az appos játékvezetés viszont kifejezetten jól működött. Sokkal jobban vezette a játékot mint a korábban látott offline megoldások. Összességében elég jó volt, köszönjük!
Kommentek a szobadulószobáról «A múlt árnyai»