Code 13

Szabadulószoba Budapest

szabadulós játékok LogIQrooms
szabadulós játékok LogIQrooms
a szabadulószoba zárva

1986-ot írunk. Történetünk hősei (maguk a játékosok) magánnyomozók, akik csupán megfigyelőképességükre hagyatkozva, kristálytiszta logikával felfegyverezve igyekeznek egy gyilkos járvány elterjedését megakadályozni.

A megbízó egy bizonyos Dr. D., aki kollégája eltűnése ügyében keresi fel nyomozóinkat. Az áldozat – Dr. Stein – jó nevű orvos-kutató, aki egy rejtélyes, a teljes emberiségre halálos fenyegetést jelentő vírus ellenszerének kifejlesztésén fáradozott, mely a XX. század közepén ütötte fel a fejét, de mostanra egyre nagyobb iramban terjed. A híresztelések szerint a professzor már a kísérletei végéhez közeledett, amikor rejtélyes körülmények között eltűnt.

Nyomozz!
A nyomozóknak mielőbb meg kell találniuk a szérumot, és átadni azt Dr. D.-nek, mielőtt az rossz kezekbe kerülne. Jobb lesz sietni, mivel összesen 1 óra áll rendelkezésére az esetet felgöngyölítéséhez. Utána megérkeznek a hatóságok és ki tudja, talán sosem kerül nyilvánosságra az ellenszer előállításának eleddig ismeretlen módja!

A Code13-ban hiteles játékkörnyezet, újszerű feladványok, és sok elektronikus furfang vár! Gyertek és segítsetek megmenteni az emberiséget a halálos vírustól! Ha ez sikerül, apró meglepetésre is számíthattok!

 

 

 

Beszámolók (2)

Kommentek a szabadulószobáról «Code 13»

Nagyon jó volt, kicsit nehéz!🙂

Hamar Eszter Ráhel

Igazi szabadulószoba! Remek ötletekkel , nagyon szimpatikus játékmesterrel! Javaslom kipróbálni :)

Vince

Foglalj másik szabadulószobát

Ez a szabadulószoba zárva van, de tudsz másikat foglalni....
-ban Nem számolunk fel többlet - Segítünk megtalálni a hozzád legjobban illő szabadulószobát.

Jelvény Szabadulószoba szállítással
3+
Mancs Őrjárat a Városligetben
Mancs Őrjárat a Városligetben. Ez a szabadulós játék kifejezetten gyerekeknek készült, hogy fejlessze a logikai gondolkodásukat és a koncentrációjukat, miközben önfeledt szórakozást kínál...

2 - 8

Résztvevők
száma

01:00

Játékidő

9690 FT.

Egy csapatjáték ára

18+
VARÁZSLAT BUDAPESTEN, Házimanók Esküvője (Nyomozós Kocsmatúra)
VARÁZSLAT BUDAPESTEN, Házimanók Esküvője (Nyomozós Kocsmatúra). A szabadulószoba cselekménye: Harry Potter történetének ihletése alapján csöppenhettek bele egy nyomozós kocsmatúra játékba. Tehát nem csak nyomozhattok a...

2 - 17

Résztvevők
száma

03:00

Játékidő

13990 - 50990 FT.

Egy csapatjáték ára

Jelvény Új szabadulószoba
8+
Hatodik Érzék
Hatodik Érzék. A szabadulószoba cselekménye: Megnyílt Budapest minden bizonnyal legSZELLEMesebb szabadulószobàja Vegyèl rèszt egy túlvilàgi nyomozàsban! Nemcsak rosszakaró szellemek vannak. Nèha...

2 - 8

Résztvevők
száma

01:00

Játékidő

11000 - 25000 FT.

Egy csapatjáték ára

mutasd az összes szabadulószobát ebben a témában
Szükséged van segítségre a szabadulószoba megtalálásához?
Kérjük töltse ki az űrlapot, amennyiben szükséges visszahívjuk
Figyelem! vagy Nem töltött szükséges mezőket formájában.
KÖSZÖNJÜK! Az üzenetet sikeresen elküldte.
Foglalásodon már dolgozunk
KÖSZÖNJÜK!
Addig nézz körül Facebook oldalunkon
vagy egyszerűen csak telefonálj (10:00 - 22:00 között) +36 1 701 0 299