A kezdők rutintalanságával de annál nagyobb lelkesedéssel fogtunk neki a kiszabadulásunknak. Amely majdnem sikerült is, de nagyon jókat nevettünk, jól szórakoztunk. Talán kicsit kevés információ volt megadva. Ami kissé bosszant, hogy a diákkedvezmény nem került levonásra, így a kollégiumi csoportommal teljes árat fizettem. A játék szellemes és még gyakorolnunk kell.
Nagyon érdekes és jó volt egy kis betekintést kapni a bünügyi nyomozás furfangosàgaira menny mindenre oda kel figyelni még az átlag ember számára jelentéktelen dolgokra is. Jol éreztük makunkat és köszönjűk
10- en voltunk. Minden korosztalybol. Csaladdal gyerekekkel. Szuper volt az egesz. Egy feladat nem sikerult csak segitseggel ezert -29 masodpercel buktuk a kijutast 1 ora alatt. De nagyon jol erezte magat mindenki. Ajanlom mindenkinek.
Nagy kedvenc lett ez a szoba, nagyon élveztük, keményen dolgoznunk kellett a feladatokon, de teljesíthető. A hangulata/dekoráció zseniális, és jó néhány szoba után is azt mondom, ajánlom.
A szoba legelső feladványa olyan volt, hogy az alkatrészek kopottsága miatt egy negyed órán elment vele. A szobát épphogy teljesítettük. A többi feladvány szerintem jó volt, így épphogy teljesítettük.
Trónok harca hangulatot viszont nem kapunk sajnos. Voltam már más könyv vagy film adaptációs szobában, ez sajnos nem az.
Összességében rossz szájízzel jöttünk el, bár teljesítettük, és sajnos, ajánlani nem tudom ezt a szobát.
A látvánnyal mindenki nagyon elégedett volt, magába szívott a hangulat. A feladatok közepes nehézségűek voltak, hosszra lehetett volna kicsit hosszabb, olyan 3/4 óra alatt simán teljesítik, akik szoktak szabadulni.
Lakatmentes szabadulószoba. Sajnos itt is, mint sok másiknál szembesültünk azzal, hogy ha nem milliméter pontosan illeszt be valamit az ember, nem jut tovább. A szoba „különlegessége”, hogy a szabadulásnál a játékosok dönthetnek úgy, hogy felárasan egy bónusz szobát teljesítenek, de összességében így kapnak egy átlagos szabadulószobára elegendő feladatmennyiséget. Lehúzás.
Star Wars-t kedvelőként a szoba jó volt, viszont mellette rövid, feláras, kontakthibás. Rajongóknak ajánlom, de a cég 2 másik szobájával összevetve ez volt a legrosszabb.
Remek kis szoba! Tényleg kicsi 🙂 de egy percet sem tudtunk piheni sok feladat nagyon ügyesen megszerkesztve! Jártam pár szobában de itt nincs terjengősség, üres járat haladni kell és lehet is. A szoba elfoglal 🙂 Ajánlom max 4 fővel !
Jó kis szoba volt, hangulatos díszletekkel, remek játékkal! Amit hiányoltunk, hogy a beharangozó videóval ellentétben mégsem kellett felhívnunk Watsont…
2 darab 10 éves fiúval, érdekes és kreatív volt.
Mivel első alkalommal voltunk ilyen játékban, többször kellett segítséget kérni, a fiatalember – ha látta, hogy elakadunk- jól segített. Meg kellett érteni a játék gondolatmenetét, a gyerekek nagyon élvezték, és nekem is érdekes volt. (A tyúklétramászások is mentek még)
Tényleg egyedi, jópofa játék! A hűtőszekrény frenetikus! 😉 De pl. a sok apró jelecske, amit meg kellett volna figyelni, nem annyira tetszettek, túl kicsik voltak ehhez. És hát nekünk éppen nem működtek a 20 perces energiatelepek, így elmaradt ez az élmény… :-/
Az út kihalt. A neonfény pislog. A rádió sistereg – és egyszer csak megszólal valami, ami nem emberi. Egy elhagyatott benzinkúton vagy, a semmi közepén. Nincs térerő, nincs menekvés. Csak Ti… és ők. Az idegenek nem beszélnek. Csak figyelnek. Néha segítenek, néha… mintha kísérleteznének… Valami nem stimmel a levegőben, a fényekkel, a zajokkal. A valóság .... ➔
A vaksötétben egy hideg fém bilincs szorítja a csuklódat, és a távolból egy torz hang szólal meg: „Játsszunk egy játékot…”. A levegőben fém és vér szaga keveredik, miközben ráébredsz, hogy minden mozdulatodnak következménye van. Nem tudod hogy kerültél ide, még kevésbé, hogy lehet kijutni. Itt nem elég bátornak lenni – hidegvér, ész és kegyetlen döntések .... ➔
Egy földalatti laboratóriumban titkos biológiai kísérleteket hajtanak végre. Kutatók egy még ismeretlen vírus kifejlesztésén dolgoznak, melyet úgy neveztek el, hogy T-Vírus. Azonban a kísérletezések során a vírus kiszabadult és mindannyian megfertőződtek. A létesítmény védelméért felelős mesterséges intelligencia észlelve a vírus elszabadulását a protokollnak megfelelően lezárta a laboratóriumot! Neked és professzor társaidnak a feladata, hogy kifejlesszétek .... ➔
Több hátborzongató történet is kering egy régen bezárt elmegyógyintézetről, melyről szinte senki nem tudja, hogy pontosan hol is van. Az intézetben titokban számtalan ember kísérletet és más egyéb illegális, etikailag elfogadhatatlan kutatást végeztek. Az ottani vezetőség igyekezett ezeket eltitkolni a nyilvánosság elől, azonban az igazságra mégis fény derült. A hatóságok természetesen bezáratták az intézményt, hollétét .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: A külvilágtól távol álló szigetet, amely csodás lényeknek adott otthont egy óriási vihar támadta meg, melynek hatására az eddig oly biztosnak tűnő rendszer véglegesen meghibásodott. Egy csupán 60 percig működő egység tartja még zárva a kapukat, de ha ez az idő is letelik, minden dinoszaurusz kiszabadul, beleértve a sziget legveszélyesebb .... ➔
Sok éven át őrizték a titkot, de időről időre felbukkant a szóbeszédben egy titokzatos, kézzel készített gép története, amely varázslatos ízt kölcsönöz a csokigyárban készült finomságoknak. Ám ma éjjel végre fény derül a titokra – ugyanis csapatoddal sikerült bejutnotok a legnagyobb svájci csokigyár legszigorúbban őrzött helyiségébe! Küldetésetek nem más, mint megfejteni a gép működését, beindítani .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Egy sikertelen bankrablás, vagy talán hamisítottál? A mostani helyzetedet tekintve igazából nem is fontos. A 33-as zárkánál nincs pokolibb hely ezen a világon, azt tudnod kell. Az Alcatrazból gyerekjáték ehhez képest a szabadulás. Ne hidd, hogy olyan, mint egy magánzárka, itt valami nem stimmel. Sokszor úgy halljuk mintha mozognának a falak. Az .... ➔
Most már biztos, hogy egy megszállott gyilkossal állunk szemben. Az elmúlt hetekben három fiatal lány holttestét találták meg, és a körülmények mind arra utalnak, hogy ugyanaz az elkövető áll a háttérben. Segítsetek a rendőrségnek elkapni a gyilkost, és megakadályozni a következő áldozat elrablását, mielőtt túl késő lenne! A játék most 2025-ös felújított verzióban, történelmi hűséggel .... ➔
A Flux nevű kísérleti létesítményben meghibásodás történt. A személyzetet evakuálták, viszont csapatoddal a gépházban ragadtatok! Szerencsére gyorsan találtok egy zártörő szerkezetet, amivel a biztonságos zónába juthattok. A probléma csak annyi, hogy a készülék lemerült. 90 percetek van, hogy eljussatok az épület belsejében lévő generátorszobába és aktiváljátok a zártörő szerkezetet. A sikerhez vezető úton számos akadályba .... ➔
Az idő fogságában. Több mint száz évvel ezelőtt nyomtalanul eltűnt a legendás brit felfedező, Sir Alistair Pembroke egy feltérképezetlen dzsungel szívében. Naplója utolsó sorai egy föld alá süllyedt templomról szóltak – ősi, titokzatos, és rég elfeledett. Azóta senki sem találta meg… egészen mostanáig. Most rajtatok a sor: jussatok be a templomba, térképezzétek fel a romokat, .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Helyszínelőként nap, mint nap nagy kihívásokkal kell megküzdenetek, de ami most rátok vár, fontosabb minden eddigi ügyeteknél. Kollégátokat, akivel együtt dolgoztatok egy nagyon fontos esten, reggel holtan találták a lakásán. Mindez azok után történt, hogy tegnap egy telefonhívásban tudatta veletek, valami igazán nagy dologra bukkant az üggyel kapcsolatban. Már sejtitek, hogy a .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Tele van a város szabadulószobákkal, de úgy érzed, te már mindent láttál? Esetleg kicsit unod is, hogy már olyan jól ismered a forgatókönyvet? Vagy éppenséggel úgyis a játék utáni sörözés a kedvenc részed az egész kalandból? Akkor jól figyelj, mert itt valami új dolog született: szabadulós kocsmatúra! Itt persze nem .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Egy rejtélyes börtönben találjátok magatokat. Nem tudjátok hogy kerültetek ide vagy miért, csak az a biztos, hogy ki kell jutnotok a rácsok fogságából. Ásó hiányában viszont ez igazi kihívás, de mennyi időtök van hátra?! Valami viszont nem stimmel. Mintha nem lenne teljesen elhagyatott ez a börtön. Talán a helyzet magában hordozza a .... ➔
Gyerekkorunk kedvenc játéka most teljes életnagyságban ejt rabul Lépjetek be a szellemkastélyba, és találjátok meg az eltűnt családi ereklyét! Távoli gróf rokonotok, a kastély ura, gyanús körülmények között elhunyt. A végrendelet is érdekes feltételekhez köti az öröklést. Aki a birtokra lépve egy órán belül rátalál a z elveszett tárgyra, azt illeti meg a vagyon. Azonban .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Ereszkedj le egy egyiptomi sírkamrába a körúton a Jászai Mari térnél! A Mystiqueroom szobáiban egy egyiptomi sírkamrarendszerből kell kijutnod neked és csapattársaidnak izgalmas kalandok során. Fedezzétek fel a sírkamra féltve őrzött titkait, miközben megpróbáltok kijutni a rejtélyekkel teli szobákból! Budapest legszebb szabaduló szobájában egy öreg régész feljegyzései segítik majd munkátokat. 60 percetek .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Csillagok Háborúja játékunk a legújabb generációs szabadulószoba.Bár ezt a játékot már nem is szabadulószobának neveznénk, hiszen össze sem hasonlítható a klasszikus szabaduló játékokkal. Sokkal komplexebb és lenyűgözőbb élményt nyújt ezeknél! A látványvilág lebilincselő, tényleg magával ragad. Aki volt már a Varázsló Iskola pályánkon tudja, hogy ilyet máshol nem igazán lát. A játék .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Havas Jon, az észak királya magához hívatta az összes olyan zászlós urát, akik hűséget fogadtak a Stark háznak, s kiknek ősi kötelékeik a legigazabbak! – Fegyverbe hát! Galbart Glover úr, Deepwood Motte ura hősiesen elfogadta a Fehér Farkasok hívását, és előre küldte a hadseregét Winterfellbe. Szüksége van rátok és .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Te tudod hol található Manoa del Dorado??? Hm…a probléma az, hogy eddig csak legendákat hallottunk erről a városról, melynek épületei, utcái, aranyból vannak. Egy város, mely a boldogság végső nyughelye. Egy város, ahol nincsenek gondok, csak a jólét. Létezik egy térkép ami elvezet Eldorádóba de a VI. század környékén nyoma veszett. Az .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Egy budapesti lány nyomtalanul eltűnt! A rendőrség tanácstalan. Egyik barátja eltökélte, hogy mindent megtesz a lány felkutatásáért, azonban egyedül nem képes rá! Szüksége van a rátermettségetekre, leleményességetekre és kitartásotokra! Keressétek a nyomokat, oldjátok meg a rejtvényeket, mielőtt túl késő lenne! A lány hozzátartozói kétségbeesettek és nem rendelkeznek hasznos információval! Képesek vagytok összekötni .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: „Eddigi legizgalmasabb pályánk ötlete a “Vissza a jövőbe” című sikerfilm történetére épül. A Fluxuskondenzátort eddig 1 ember alkotta meg, a neve Dr. Emmett Lathrop Brown, más néven Doki. Egyik este egy képet akart felakasztani a WC fölé, amikor megcsúszott és a fejét beverve megálmodta a fluxuskondenzátor rajzát. Ez az eszköz egy autóba .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Tegyétek próbára magatokat és a tudásotokat, szerezzétek meg az uralmat a királyságban! A tél közeleg, foglalj időpontot most! 60 percetek van az összes akadály leküzdésére és a kijutásra. A feladatok megoldása igazi csapatmunkát és közös gondolkodást igényel. Használjátok az intelligenciátok és járjatok túl a csapdákat készítők eszén! A pályán 2-6 fő tud .... ➔
A Bunker az egyik legnehezebb és egyben legkülönlegesebb játékunk. A pályán kizárólag elektronikai megoldásokkal találkozhatnak a játékosok, a jól megszokott lakatok nem találhatók a pályán. Magas minőségű és egyedülálló kialakítású szabadulószoba! A feladat visszamerészkedni a szovjet bunkerbe, ahol titkos kutatásokat folytattak korábban, azonban radioaktív jelenlét miatt evakuáltak mindenkit. Különféle hiedelmek terjengenek, mert senki sem tudja pontosan, hogy .... ➔
Ezt a játékot bátran ajánljuk mindenki számára, nemtől és kortól függetlenül. Meg vagyunk győződve róla, hogy felnőtt fejjel is elő fog törni belőletek a játékos kedv, és a lenyűgöző környezetben kalózokká változtok, akik a kincskeresés nehéz útjára lépnek. Meneküljetek meg a hajó börtönéből, és vezessétek az öreg kalózhajót a kincses sziget felé. Ha sikerül megtalálniuk .... ➔
SEGÍTSETEK MEGTALÁLNI A BÖLCSEK KÖVÉT! A szabadulószoba cselekménye: Ebben a játékban a legismertebb alkimista, Nicolas Flamel műhelyébe csöppentek és oldhattok meg izgalmas feladatokat a bölcsek köve felkutatása érdekében. Ezt csapatmunkával, kreativitással, logikus gondolkodással, az összefüggések átlátásával és jó megfigyelőkészséggel érhetitek el. Az örök élet kövének felkutatása közben találkozhattok számos misztikus tárggyal, rejtélyes szimbólumok nyomába eredhettek, .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Csodásan induló mexikói nyaralásotok hirtelen rémálommá változik, mikor ékszerrablás vádjával letartoztatnak benneteket, és az ország egyik legkegyetlenebb börtönébe zárnak. A helyzet rosszabb mint gondolnátok – rájöttök, hogy egy összeesküvés áldozatai vagytok. Göngyölítsétek fel a szálakat, és rántsátok le a leplet a valódi tettesről. De vigyázzatok, nehogy még nagyobb bajba keverjétek magatokat… Korhatár: .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Épp egy Dél–Amerikai esőerdőt fedeztek fel egy túra keretein belül, amikor egy hatalmas űrhajót láttok becsapódni a földbe. El sem hinnétek, ha nem a saját szemetekkel látnátok a félresikerült landolást. Térképeteken meg is nézitek, hol van egy kunyhó, ahol meghúzhatnátok magatokat az ismeretlenektől, ki tudja kikkel, vagy mikkel álltok .... ➔
Van egy jó barátotok, Mr. Thompson, aki a városba érkezett, hogy részt vegyen egy konferencián. A rendezvény után elmentetek vacsorázni, hiszen régóta nem láttátok egymást. Az este végén ti hazamentetek, ő pedig vissza a motelszobájába. Ma reggel viszont hiába próbáltátok elérni, nem adott magáról életjelet, ez pedig nem vall rá. Így aztán egy kisebb .... ➔
NYOMOZÓS KOCSMATÚRA: Tegnap éjszaka a bulinegyedben járt az elnök fia, teljesen inkognitóban. Véletlenül összebarátkoztatok és úgy döntöttetek, hogy elmentek vele ide-oda bulizni, aztán egyszer csak nyoma veszett. Ti nem emlékeztek semmire. Furcsa, mert nem vagytok másnaposok és alig ittatok előző éjjel. Melegben és hidegben is könnyebb elindulni, ha tudod, hogy kocsmák is lesznek az állomások .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Juss ki a titokzatos egyiptomi bazár forgatagából, találd meg az elveszett papirusztekercset és menekülj a fáraó sírkamrájából, amíg nem késő! A századforduló idején érkeztek meg Egyiptomba egy régészeti expedíció tagjaiként. Társaiddal új információt kaptok egy ősi tekercsről, amelyet valahol egy titkos templom mélyén rejtettek el több mint 3000 évvel ezelőtt. Ezt a .... ➔
Szabadulószoba MÁSNAPOSOK
«Szabaduló Birodalom» Budapest
A kezdők rutintalanságával de annál nagyobb lelkesedéssel fogtunk neki a kiszabadulásunknak. Amely majdnem sikerült is, de nagyon jókat nevettünk, jól szórakoztunk. Talán kicsit kevés információ volt megadva. Ami kissé bosszant, hogy a diákkedvezmény nem került levonásra, így a kollégiumi csoportommal teljes árat fizettem. A játék szellemes és még gyakorolnunk kell.
Szabadulószoba Helyszínelők/CSI
«PaniqSzoba» Budapest
Nagyon érdekes és jó volt egy kis betekintést kapni a bünügyi nyomozás furfangosàgaira menny mindenre oda kel figyelni még az átlag ember számára jelentéktelen dolgokra is. Jol éreztük makunkat és köszönjűk
Szabadulószoba Éjszaka az egyiptomi múzeum
«Exit the Room» Budapest
10- en voltunk. Minden korosztalybol. Csaladdal gyerekekkel. Szuper volt az egesz. Egy feladat nem sikerult csak segitseggel ezert -29 masodpercel buktuk a kijutast 1 ora alatt. De nagyon jol erezte magat mindenki. Ajanlom mindenkinek.
Szabadulószoba Metró
«AROOM» Budapest
Nagy kedvenc lett ez a szoba, nagyon élveztük, keményen dolgoznunk kellett a feladatokon, de teljesíthető. A hangulata/dekoráció zseniális, és jó néhány szoba után is azt mondom, ajánlom.
Szabadulószoba Trónok Harca
«PaniqSzoba» Budapest
A szoba legelső feladványa olyan volt, hogy az alkatrészek kopottsága miatt egy negyed órán elment vele. A szobát épphogy teljesítettük. A többi feladvány szerintem jó volt, így épphogy teljesítettük.
Trónok harca hangulatot viszont nem kapunk sajnos. Voltam már más könyv vagy film adaptációs szobában, ez sajnos nem az.
Összességében rossz szájízzel jöttünk el, bár teljesítettük, és sajnos, ajánlani nem tudom ezt a szobát.
Szabadulószoba Wednesday küldetés
«Szabaduló Birodalom» Budapest
A látvánnyal mindenki nagyon elégedett volt, magába szívott a hangulat. A feladatok közepes nehézségűek voltak, hosszra lehetett volna kicsit hosszabb, olyan 3/4 óra alatt simán teljesítik, akik szoktak szabadulni.
Összességében ajánlom, jól éreztük magunkat.
Szabadulószoba Csillagok Háborúja
«Szabaduló Birodalom» Budapest
Lakatmentes szabadulószoba. Sajnos itt is, mint sok másiknál szembesültünk azzal, hogy ha nem milliméter pontosan illeszt be valamit az ember, nem jut tovább. A szoba „különlegessége”, hogy a szabadulásnál a játékosok dönthetnek úgy, hogy felárasan egy bónusz szobát teljesítenek, de összességében így kapnak egy átlagos szabadulószobára elegendő feladatmennyiséget. Lehúzás.
Star Wars-t kedvelőként a szoba jó volt, viszont mellette rövid, feláras, kontakthibás. Rajongóknak ajánlom, de a cég 2 másik szobájával összevetve ez volt a legrosszabb.
Szabadulószoba Indiana Jones és az Elveszett Piramis
«PaniqSzoba» Budapest
Tényleg kalandos játék volt! Nagyon élvezték a gyerekek! Igazi kincskeresés! Profi díszlet, érdekes feladatok! Kisgyerekekkel kötelező! 🙂
Szabadulószoba REJTÉLYES RENDELŐ
«SCAVENGER ESCAPE» Budapest
A díszlet minimalista, de a játék jó volt. Ahhoz képest viszont, hogy elvileg ez a legnehezebb szobájuk, elég könnyű volt.
Szabadulószoba A trón
«Mystiqueroom» Budapest
A MR-tól már megszokott hihetetlenül élethű díszletek, nagyszerű hangulat, igényes játék! Nem nehéz szoba, ennek ellenére őrült jó játékélményt nyújt!
Szabadulószoba A bölcsek köve nyomában
«LogIQrooms» Budapest
Sziasztok!
Remek kis szoba! Tényleg kicsi 🙂 de egy percet sem tudtunk piheni sok feladat nagyon ügyesen megszerkesztve! Jártam pár szobában de itt nincs terjengősség, üres járat haladni kell és lehet is. A szoba elfoglal 🙂 Ajánlom max 4 fővel !
Szabadulószoba Sherlock
«PaniqSzoba» Budapest
Jó kis szoba volt, hangulatos díszletekkel, remek játékkal! Amit hiányoltunk, hogy a beharangozó videóval ellentétben mégsem kellett felhívnunk Watsont…
Szabadulószoba Labirintus kastély
«Escape Zone» Budapest
the escape room was cool but the host was very rude and aggresive
Szabadulószoba Kalóz-öböl
«Mystiqueroom» Budapest
2 darab 10 éves fiúval, érdekes és kreatív volt.
Mivel első alkalommal voltunk ilyen játékban, többször kellett segítséget kérni, a fiatalember – ha látta, hogy elakadunk- jól segített. Meg kellett érteni a játék gondolatmenetét, a gyerekek nagyon élvezték, és nekem is érdekes volt. (A tyúklétramászások is mentek még)
Szabadulószoba Zero Level Energy