Posztumusz

Szabadulószoba Budapest

szabadulós játékok Smartroom
szabadulós játékok Smartroom
a szabadulószoba zárva

A kis város mindenki által ismert faragó művésze a napokban hunyt el. Halála előtt még sikerült befejeznie az utolsó művét. A számára nagy becsben tartott alkotást el is rejtette a műtermében. Nincs információ arról, hogy mit takar a mű. Ti, mint kultúr detektívek azzal a küldetéssel léptek be művész hajlékába, hogy kiderítsétek min dolgozott az öreg mester. Kósza hírek arról szólnak, hogy egy összeszerelhető műtárgyról van szó, így nem mindennapi kihívást jelent számotokra ez a küldetés. Nem árt azonban sietni. Az öreg mester a városka kitüntetett díszpolgára volt, hiszen a korábbi műveit nem egy kiállításon több díjjal jutalmazták. A műtárgy benevezéséig 1 óra van még hátra, így rajtatok múlik, hogy sikerül-e feltárni a mester műhely titkát. Vajon az első közönsége lesztek-e a Posztumusznak és dicsőséget szereztek az elhunyt mesternek vagy marad mindörökre feltáratlan titok a mű?

Beszámolók (3)

Kommentek a szabadulószobáról «Posztumusz»

Első élményem a szabadulószobákkal, és fantasztikus volt. Nagyon élveztem a különböző feladatokat, annak ellenére, hogy elég összetettek és bonyolultak voltak. Ajánlom haladó/tapasztalt játékosoknak.

+36XXXXXXX46

Szuper volt. Jól éreztük magunkat. Igen furfangos a feladat, jó fej a házigazda! Nagy élmény. Köszönet!

Kovács andrás istván

Aprócska szoba, de kifejezetten nehéz és ajánlott többen menni, 3-4 fő ideálisan. Lakatokra és fejtőkre számítsátok, viszont ezen kereteken belül sokfélével találkozni fogtok. Ajánlom haladó játékosoknak, akik a kihívást keresik és nem a könnyed, csavarokkal teli élményeket!

Foglalj másik szabadulószobát

Ez a szabadulószoba zárva van, de tudsz másikat foglalni....
-ban Nem számolunk fel többlet - Segítünk megtalálni a hozzád legjobban illő szabadulószobát.

Jelvény Új szabadulószoba
10+
Némó Kapitány Nyomában
Némó Kapitány Nyomában. A haragos tengerbe zuhanva még utoljára láttátok, ahogy a hullámok elnyelik hajótok roncsait…a következő emlék már az, amikor kinyitjátok...

2 - 7

Résztvevők
száma

01:00

Játékidő

24900 - 52430 FT.

Egy csapatjáték ára

Jelvény Új szabadulószoba
14+
Orient Expressz
Orient Expressz. Egy gyilkos bujkál a vonaton…de még az is lehet, hogy többen vannak! Két utasnak veszett nyoma tegnap óta…az egyikük...

2 - 7

Résztvevők
száma

01:00

Játékidő

24900 - 52430 FT.

Egy csapatjáték ára

18+
Nyomozós Kocsmatúra – Puskás elveszett labdája
Nyomozós Kocsmatúra – Puskás elveszett labdája. A szabadulószoba cselekménye: Kicsit sem szokványos programot kerestek? Egyben szabadtéri programra vágytok? Melegben és hidegben is könnyebb elindulni, ha...

1 - 70

Résztvevők
száma

03:00

Játékidő

13990 - 273990 FT.

Egy csapatjáték ára

mutasd az összes szabadulószobát ebben a témában
Szükséged van segítségre a szabadulószoba megtalálásához?
Kérjük töltse ki az űrlapot, amennyiben szükséges visszahívjuk
Figyelem! vagy Nem töltött szükséges mezőket formájában.
KÖSZÖNJÜK! Az üzenetet sikeresen elküldte.
Foglalásodon már dolgozunk
KÖSZÖNJÜK!
Addig nézz körül Facebook oldalunkon
vagy egyszerűen csak telefonálj (10:00 - 22:00 között) +36 1 701 0 299