Elég nehéz szoba. A feladatok nem mindig követik logikusan egymást, túl sok a teremben az elterelő, szükségtelen elem. A játékmester nagyon udvarias, türelmes volt, jól vezetett bennünket.
Gyakorlott szabadulóként is kicsit nehéz volt, szerintem 7-nél nehezebb. A feladatok ötletesek, kicsit sok az elterelő, nem szükséges elem. A pálya igényesen megépített, jól karbantartott.
FONTOS! Bár elmondták az elején- akkor még nem értettem, így összefoglalom spoiler nélkül, hogy mire kell figyelni: 1. kulcs nyitja a lakatot- minden kulcshoz egy lakat tartozik könnyen beazonosíthatóan 2. Lakat nyitja a reteszt- minden lakathoz egy retesz tartozik. 3. Reteszek nyitják a szabaduló ajtót. DE CSAK A JÓ SORRENDBEN szabad a reteszeket nyitni, mert különben a rendszer összeomlik.
Ezt az instrukciót a kissé flegma srác elmondta nekünk is, de mivel fogalmam se volt, miről van szó, nem tudtam, mit jelent ez majd a gyakorlatban.
6 okos és kíváncsi 12 éves lánnyal mentem, akik ügyesen végigjutottak a labirintuson, de a fő játéktér szobába bejutva mint a mérgezett egerek össze- vissza rohangálva hamarabb megtaláltak egyes kulcsokat, mint azt SORREND SZERINT alkalmazni kellett volna. A kulcsokon nincs jelölés, így pl. a játék- történet szerinti harmadik lakat majd harmadik retesz hamarabb nyitható, mint a második retesz, amitől a rendszer összeomlott. Ezt a problémát a srác, akivel walkie talkie-n jól lehetett a kapcsolatot tartani előre elmondta, de nem ennyire világosan, illetve mivel a kulcsokon nincs jelölés, nem tudható, hogy amit találtál, hányas feladat megoldása. A rendszer könnyen újraindítható, de akkor mindent meghallgatsz újra. Könnyen megoldható lenne, hogy a lakatok be legyenek számozva, és tudható legyen, hogy NEM SZABAD a későbbre vonatkozó lakathoz tartozó reteszt hamarabb használni. A másik nehézség az volt, amitől számomra a szoba nem gyerek- biztos, hogy az instrukciókat a segítők csak 1x mondják el, ha megtaláltál egy kulcsot, kinyitottad a lakatot, levetted a reteszt, és a rendszer elindította a következő kisfilmet, akkor csak 1x hallható és van ahol egy számot hallasz- mi pl. nem értettük, hogy mi volt az a szám, és meg kelllett kérdezni a felügyelő srácot, aki készségesen állt rendelkezésre.
A játék szellemes, több feladat kifejezetten esztétikus. A szoba lassan némi javításra szorul, de mivel egy ódon kastély a játéktér, a némi megkopottság a gyerekeknek nem von le semmit a játék élvezetéből.
6 gyerek 1 óra alatt jól le tudja játszani. Ajánlom!
Visszatértünk és ismét hatalmas élmény volt. Kimagaslóan megtervezett játékok a legigényesebben berendezett szobákkal. A Vastrón pálya időn belül teljesíthető, elképesztően ötletes, a hangulata varázslatos.
Segítőkész, nagyon figyelmes játékmestereink voltak, köszönet érte.
Szerencsére maradt még teljesítendő pálya, jövünk vissza. A hely méltó arra, hogy vezesse a szabaduló szobák listáját.
Ez volt az első szabaduló szoba amin voltam. 50perc alatt teljesítettük. Nagyon jól össze volt rakva az egész, voltak benne könnyebb dolgok és voltak tényleg nagyon nehéz feladatok is. Kell a csapat munka az egész játék alatt ami nagyon jó! Nagyon kedvesek a dolgozók, nagyon hangulatos már az is ahogy fogadnak. Biztosak vagyunk benne hogy vissza fogunk térni és újabb szobát fogunk teljesíteni!
Overall 5 out of 10, game master made mistake when reseting room. One of the most essential lock was alreay open and we did not know it was supposed to be locked. In room there was an object which was looking like functional and tons of arrows was put that directs you there, game master told it was just for confusion. Time wasting for no reason? Game ending had 0 obvious result which makes you not enjoy even if finish on time. Game clock was allowed to be reset inside of the room and we accidently did.
Családi játék volt két kistinivel, végig jóléreztük magunkat. Izgalmas volt,tartottam tőle,hogy rövid ideig fog tartani ,hogy hamar megfejtjük,de nem így lett. 1 óra alatt sikerült mindent megoldani.
Nagyon tetszett.
Alig várjuk a következő játékot.
Nagyon jól felszerelt és izgalmas szoba, sok és rejtélyes kihivás, érdekes megoldások. Logikus rejtvények, jó felépités, csak ajánlani tudom mindenkinek. Mi négyen (2 nagyobb gyerekkel és elég tapasztalattal) egy kis segitséggel 1 órán belül kijutottunk. Hajrá+
Szülinapi meglepetés volt Vicus 10.ik szülinapjára.Aggódtam hogy nem fog tetszeni neki! De szerencsére nagyon örült a programnak és mindhárman élveztük a játékot! A labirintus elég szűk és sötét hely volt, így még izgalmasabbra sikerült mint gondoltuk.
Köszönjük az élményt! Lehet a férjem is meglepem hasonló kalandal .
09.10.2022Ábel Maja, Szeder Éva,Viktória és Ábel Zoltán
Escape room story: As a crime scene investigator you face challenges every day, but what awaits you now is greater than the ones you had before. One of your co-workers, who has been working on a very important case, was found dead at dawn. Before his untimely death, he left a message on your voicemail, .... ➔
Escape room story: The island, home of beautiful creatures, far away from the outside world, was attacked by a crazy storm. The security system got seriously damaged. The only working backup generator can keep the gates closed only for 60 minutes. All the dinosaurs will be released after 60 minutes including the huge .... ➔
Escape room story: A screwed bank robbery or money laundry? Takin’ a look at your situation it doesn’t really matter You gotta’ know that there is no worse on The Earth than cell 33. Escaping from Alcatraz is a piece of cake compared to this place. Don’t you think that it’s an ordinary cell, something .... ➔
A malfunction has occurred in the experimental facility known as Flux. The staff has been evacuated, but your team is trapped in the engine room! Fortunately, you quickly find a lock-breaking device that could get you to the safe zone. The only problem is… the device is out of power. You have 90 minutes to .... ➔
For many years, it has been kept as a great secret. Rumors said that there is a special hand made machine that is giving this Magical taste to their Chocolates. All these till tonight, cause you and your team are dedicated to sneak into the restricted room in the biggest chocolate factory of Switzerland! Your .... ➔
Uncharted Expedition – The Temple of Forgotten Secrets Deep in the jungle. Lost in time. Over a century ago, legendary British explorer Sir Alistair Pembroke vanished without a trace in the heart of an uncharted jungle. His final journal entries spoke of a sunken temple — ancient, mysterious, and brimming with secrets. No one had .... ➔
There is a hidden, underground government bunker in a cold, secluded zone in Russia… Well, to be honest, this is not a secret for you, you received information from inside, that a large amount of radioactive residue was released in the area by accident, and the base was evacuated immediately. However, there is a heavily .... ➔
Escape room story: We find ourselves transported back to feudal Japan in the twelfth century at the house of a Kamakura shogun. As usual the house is full of Samurai who act as guards. The daimyo are visiting and have bought not only their own Samurai, but also the dreaded Ninja spies. We know that .... ➔
One day you go on a hike with your friends. You heard horror stories about an abandonned house on the north side of the mountains. Rumor has it, it’s always night time on that part of the mountain and the house is cursed. You heard lots of rumors and they never turned out to be .... ➔
The day has finally arrived! The largest airship ever built takes its last voyage. The passenger list is made up of the most In this game, you can now take on the role of robber masters. Get the Maharajah’s priceless treasure! The setting is the interior of a beautiful airship. Proceed from the storage, through the .... ➔
Escape room story: In this newest installment of our MAGIC Escape Room series, your destination is no other place than the infamous Prison of Wizards, where you have to set the famous prisoner free. The prison is built for only the most terrifying and dangerous wizards and witches in the wizarding world. You have to .... ➔
Escape room story: Be a captive in a prison, and try to break from your cell. It depends on you and your team if you can break yourself free, or you will rot in prison forever. The conditions are similar to a real prison in the game. Can you get rid of your chains? In .... ➔
Escape room story: From a gigantic solar flare, you panic escape into a bunker, but your airs are running out of the way, and maybe you have only 20 minutes left. Or 40? Or 60? It only depends on your inventiveness. As a result of a giant solar flare, the air of the Earth became .... ➔
You’re on death row in Gellért Prison, facing execution by electric chair. Today is your last chance to escape. Can you outsmart the guards and evade the electrifying end? Time is running out, and every second counts in this high-stakes race against the clock. Your survival depends on your wits and teamwork. Dare to take .... ➔
Escape room story: You are explorers and you got a call from your companions who are in trouble because their plane has crashed. But they are not alone, so watch your feet, or else within 60 minutes, you will be caught by the battling monsters. Your goal is to leave the planet full of predators .... ➔
Escape room story: Your marvelous Mexican vacation suddenly becomes a nightmare when you are arrested and charged with jewel theft, and locked in one of the cruelest prisons in the country. The situation is worse than you thought – you realize you are a victim of a conspiracy. Uncover the truth and find the real .... ➔
Story: Take on the role of a spy, search for clues, and become part of a secret organization to thwart an evil plan for world domination! Exciting treasure hunt in the heart of the city center (Outdoor Game). Have you always been excited by spy movies? Have you ever imagined yourself as a 007 agent, .... ➔
This time we have twisted the usual story line and you will take the role of the bad guys. Relive the most iconic moments and visit the coolest sets of the popular TV show that inspired this newest addition to our escape games. The usual emotional roller coaster is guaranteed. Your .... ➔
Story: Take part in the maelstrom of events and put yourself in Alice’s shoes! Plunge into a world of real magic! You have to uncover the secrets of the Queen of Hearts, who has cast a spell on Wonderland’s time. Drink a shrinking potion and follow the White Rabbit through the twisted mazes of the .... ➔
Welcome to the Dream House Escape Room: Not Just for Kids, But a True Challenge for Everyone! Step into a magical world and prepare yourself for a playful escape room experience like no other! Get ready to cross the pink walls and be swept away into a world full of excitement and adventure, where every moment holds a new .... ➔
People in the neighbourhood are disappearing… There is a rumor that a serial killer is on the loose. Create a detective team and trace down the mysterious murderer. Clues from the edge of the city leads your team deep into the woods. Do you manage to find the killer? Too many people have disappeared in .... ➔
Escape room story: As Budapest’s best art thief gang you are asked by a mysterious collector to steal a valuable piece of art… …which is kept in Gellért Museum. You need to break tinto the museum during the night after closing… …and loot the treasure by bypassing the security system based on logic and dexterity. Age .... ➔
Escape room story: Hundreds of ships have disappeared in the region along with valuable cargo without a trace. According to local rumors, a mysterious deep-sea creature terrorizes the sailors and those who still venture to this area, will be dragged down to the dark depths. You receive a secret mission. The Nautilus submarine and its .... ➔
A szabadulószoba cselekménye: Egyiptom legrejtélyesebb piramisa, a mendemondák szerint három isten közötti viszály enyhítésére épült. Ősi legendák szerint Thot a hold, Ré a nap és Anubis a holtak istene közötti háború éhínséggel sújtotta Egyiptom népét, így temérdek aranyat áldoztak tiszteletükre. Közel jártatok az általatok újonnan felfedezett egyiptomi ereklyék megfejtéséhez, ám az állam lefoglalta az összes .... ➔
Nobody knows from where the first zombies came from, but it sure changed the world brutally. They overran most big cities in no time. Life as we knew it, changed forever… Some decided to fightback. The military along with some survivors established well defended bases. You are desperately searching for a safe haven, where you .... ➔
Escape room story: At Paniq Room you have the chance to prevent the biggest catastrophe the world has ever seen. The only way to do that is by using time travel. In 1986 the no. 4 Chernobyl Nuclear Power Plant has exploded, releasing toxic fumes into the air. You have a chance .... ➔
Your game’s location is a real underground station under the Parliament. By getting to the subway, you realize that something is wrong. There is a terrorist act that needs to be blocked. They want to blow up the whole station! Find and disarm the bomb! The Metro is a super-realistic, latest-generation escape room adventure game. Experience .... ➔
Escape room story: The year is 1519 and you find yourself in the jungle near the Mexican capital city of Tenochtitlan, as a Spanish conquistador. You have already have heard the natives speak of the treasure of the Lost City of Gold. There the Emperor Tlatoani Montezuma has hidden jewels from his palace of Axayacati. .... ➔
You, brave inhabitants of Abbasid, now is the time to show your loyalty and save our caliphate from the Dark Khalif and his evil plan. He already succeeds conquer the neighbor Caliphates and exile our Sultan. His next step is to destroy our land and our people, dominate the area and create a new Caliphate .... ➔
Escape room Maya Empire
By «Exit the Room» Budapest
Tökéletes 1 órás kikapcsolódás,szórakozás gyerekeknek.
Segítség nélkűl teljesíthető és a gyerekek figyelme végig megmarad.
Csak ajánlani tudom!
Escape room SECRET OF THE DEPTH
By «Exit the Room» Budapest
Elég nehéz szoba. A feladatok nem mindig követik logikusan egymást, túl sok a teremben az elterelő, szükségtelen elem. A játékmester nagyon udvarias, türelmes volt, jól vezetett bennünket.
Escape room Éjszaka az egyiptomi múzeum
By «Exit the Room» Budapest
Gyakorlott szabadulóként is kicsit nehéz volt, szerintem 7-nél nehezebb. A feladatok ötletesek, kicsit sok az elterelő, nem szükséges elem. A pálya igényesen megépített, jól karbantartott.
Escape room Éjszaka az egyiptomi múzeum
By «Exit the Room» Budapest
Izgalmas és ötletes volt….a szervezők kedvesek és segítőkészek!
Horváth család
Escape room Jurassic Escape
By «ILOCKEDYOU» Budapest
Érdekes feladatok, jól működő zárak és lakatok, nagyon segítőkész és kedves személyzet
Escape room Mágikus kastély
By «Escape Zone» Budapest
FONTOS! Bár elmondták az elején- akkor még nem értettem, így összefoglalom spoiler nélkül, hogy mire kell figyelni: 1. kulcs nyitja a lakatot- minden kulcshoz egy lakat tartozik könnyen beazonosíthatóan 2. Lakat nyitja a reteszt- minden lakathoz egy retesz tartozik. 3. Reteszek nyitják a szabaduló ajtót. DE CSAK A JÓ SORRENDBEN szabad a reteszeket nyitni, mert különben a rendszer összeomlik.
Ezt az instrukciót a kissé flegma srác elmondta nekünk is, de mivel fogalmam se volt, miről van szó, nem tudtam, mit jelent ez majd a gyakorlatban.
6 okos és kíváncsi 12 éves lánnyal mentem, akik ügyesen végigjutottak a labirintuson, de a fő játéktér szobába bejutva mint a mérgezett egerek össze- vissza rohangálva hamarabb megtaláltak egyes kulcsokat, mint azt SORREND SZERINT alkalmazni kellett volna. A kulcsokon nincs jelölés, így pl. a játék- történet szerinti harmadik lakat majd harmadik retesz hamarabb nyitható, mint a második retesz, amitől a rendszer összeomlott. Ezt a problémát a srác, akivel walkie talkie-n jól lehetett a kapcsolatot tartani előre elmondta, de nem ennyire világosan, illetve mivel a kulcsokon nincs jelölés, nem tudható, hogy amit találtál, hányas feladat megoldása. A rendszer könnyen újraindítható, de akkor mindent meghallgatsz újra. Könnyen megoldható lenne, hogy a lakatok be legyenek számozva, és tudható legyen, hogy NEM SZABAD a későbbre vonatkozó lakathoz tartozó reteszt hamarabb használni. A másik nehézség az volt, amitől számomra a szoba nem gyerek- biztos, hogy az instrukciókat a segítők csak 1x mondják el, ha megtaláltál egy kulcsot, kinyitottad a lakatot, levetted a reteszt, és a rendszer elindította a következő kisfilmet, akkor csak 1x hallható és van ahol egy számot hallasz- mi pl. nem értettük, hogy mi volt az a szám, és meg kelllett kérdezni a felügyelő srácot, aki készségesen állt rendelkezésre.
A játék szellemes, több feladat kifejezetten esztétikus. A szoba lassan némi javításra szorul, de mivel egy ódon kastély a játéktér, a némi megkopottság a gyerekeknek nem von le semmit a játék élvezetéből.
6 gyerek 1 óra alatt jól le tudja játszani. Ajánlom!
Escape room Maya Empire
By «Exit the Room» Budapest
Nagyon jo volt
Escape room The Throne
By «Mystiqueroom» Budapest
Visszatértünk és ismét hatalmas élmény volt. Kimagaslóan megtervezett játékok a legigényesebben berendezett szobákkal. A Vastrón pálya időn belül teljesíthető, elképesztően ötletes, a hangulata varázslatos.
Segítőkész, nagyon figyelmes játékmestereink voltak, köszönet érte.
Szerencsére maradt még teljesítendő pálya, jövünk vissza. A hely méltó arra, hogy vezesse a szabaduló szobák listáját.
Escape room Éjszaka az egyiptomi múzeum
By «Exit the Room» Budapest
Izgalmas volt, minden perce. Nagyon jól éreztük magunkat az osztállyal, köszönjük az élményt. Az “éjszaka az Egyiptomi múzeumban” – zseniális volt.
Escape room Trap of a Psychopath Killer
By «Időcsapda» Budapest
Ez volt az első szabaduló szoba amin voltam. 50perc alatt teljesítettük. Nagyon jól össze volt rakva az egész, voltak benne könnyebb dolgok és voltak tényleg nagyon nehéz feladatok is. Kell a csapat munka az egész játék alatt ami nagyon jó! Nagyon kedvesek a dolgozók, nagyon hangulatos már az is ahogy fogadnak. Biztosak vagyunk benne hogy vissza fogunk térni és újabb szobát fogunk teljesíteni!
Escape room SECRET OF THE DEPTH
By «Exit the Room» Budapest
Overall 5 out of 10, game master made mistake when reseting room. One of the most essential lock was alreay open and we did not know it was supposed to be locked. In room there was an object which was looking like functional and tons of arrows was put that directs you there, game master told it was just for confusion. Time wasting for no reason? Game ending had 0 obvious result which makes you not enjoy even if finish on time. Game clock was allowed to be reset inside of the room and we accidently did.
Escape room ROXFORT AND THE LEGENDARY BEASTS
By «Exit the Room» Budapest
A lányok két napja erről beszélnek, nagyon élvezték.
Escape room ROXFORT AND THE LEGENDARY BEASTS
By «Exit the Room» Budapest
Családi játék volt két kistinivel, végig jóléreztük magunkat. Izgalmas volt,tartottam tőle,hogy rövid ideig fog tartani ,hogy hamar megfejtjük,de nem így lett. 1 óra alatt sikerült mindent megoldani.
Nagyon tetszett.
Alig várjuk a következő játékot.
Escape room Alien vs Predator